Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Négypontos meccs" a Hódosban

2013. november 6. 7:36

Este hat órakor négy bajnoki találkozón lépnek pályára a csapatok. A Ferencváros a Siófokot, a Debrecen a Fehérvárt, az ÉRD az MTK-t, a Veszprém pedig a Békéscsabát fogadja.

"Négypontos meccs" a Hódosban
NB I., alapszakasz, 10. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Siófok KC-Galerius Fürdő
18.00, Budapest, Elek Gyula Aréna
Játékvezetők: Őri Erika, Szalay Zoltánné
ÉLŐ eredményjelzés

Elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó tétmérkőzése Elek Gábor csapatának 2013-ban a népligeti arénában. Lehetséges ugyan, hogy a Magyar Kupában még pályára lép fővárosi otthonában a zöld-fehér együttes, de ez majd a csütörtöki sorsolást követően dől el.

Mindenesetre fontos mérkőzés elé néznek a Bajnokok Ligájában is szereplő kézilabdázók, hiszen a Siófok ellen mindenképp itthon kell tartaniuk a két pontot. Az ellenfélnél sok ismerős szerepel majd. Golovin Vlagyimir vezetőedző korábban számtalan siker részese volt az FTC-vel. A játékosok sorában is találhatunk volt ferencvárosi kézilabdázókat, Pastrovics Melinda, Szamoránsky Anikó, Németh Csilla, Dajka Bettina, Deáki Dóra és Lukács Viktória személyében.

A Siófok együttese jelenleg a tabella nyolcadik helyén áll. Sok csapatot sikerült már komoly nehézségek elé állítaniuk Bogdanovicséknak, de a Fradinak a győzelmen kívül nem lehet más célja a szerdai összecsapáson. A dán bajnok ellen is jó erőfelmérő lehet ez Tomori Zsuzsáék számára.

A Siófok ellen a nyári felkészülés kezdete óta már negyedik alkalommal lép pályára az FTC-Rail Cargo Hungaria. A felkészülés alatt három mérkőzést játszottak egymással a csapatok.

"Úgy gondolom, nem mondok semmi meglepőt, a Fradi az esélyese ennek találkozónak. Mi mindenféleképpen szeretnénk játszani velük egy jó mérkőzést, amihez az kell, hogy támadásban ne legyen sok eladott labdánk és technikai hibánk, védekezésben pedig mindenkinek koncentrálnia kell" – mondta Dajka Bettina, aki éppen a Ferencvárostól szerződött a Balaton partjára a nyáron, és abban bízik, hogy kisebb sérülése ellenére is ott lehet a pályán.

"Jó lenne olyan mérkőzést játszani a fővárosiakkal, mint a nyári Fradi Kupán" – tette hozzá Golovin Vlagyimir vezetőedző, aki korábban Elek Gábor segítőjeként is dolgozott a Fradiban. "Sokgólos találkozóra számítok. Tudom, hogy az FTC most elsősorban az igen fontos hétvégi Bajnokok Ligája-összecsapásra összpontosít, mi pedig megpróbálunk segíteni abban, hogy sikeresek legyenek" - fogalmazott.

Forrás: www.fradi.hu, www.siofokkc.hu



DVSC-TVP - Fehérvár KC
18.00, Debrecen, Hódos I. Rendezvénycsarnok
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
ÉLŐ eredményjelzés

A mérkőzés kiemelt fontossággal bír, úgymond négypontos derbi, hiszen a tabellán egymást követi a két gárda, ráadásul a fehérváriak mindössze egyetlen ponttal vannak lemaradva a debreceniektől. A meccsnek külön pikantériát kölcsönöz, hogy egykori lokisták (a kapus Kiss Éva, a balszélső Kazai Anita és a jobbátlövő Herr Anita) ellenfélként térnek vissza a cívisvárosba.

"Azt hiszem, a teher inkább őket nyomja, hogy bizonyítsanak egykori csapatuk ellen. Nekünk egy feladatunk van: megmutatni, egy győztes gárdát hagytak el! Persze kicsit másabb egykori csapattárs ellen kézilabdázni, viszont az idő múlásával ennek már nincs különösebb jelentősége, hiszen nagyon sokan távoztak a Lokitól, mióta itt játszom" – reflektált a felvetésre Slakta Petra, a Loki jobbszélsője, aki öt éve erősíti a Debrecent.

A debreceni játékos kemény összecsapásra, és hazai győzelemre számít szerdán: "Nagyon jó erőkből álló csapat a Fehérvár, éppen ezért nem lesz könnyű dolgunk. Viszont volt elég időnk felkészülni a meccsre, remélem, nem tudnak meglepetést okozni a vendégek. Szerintem az dönthet, hogy tudunk-e elég keményen védekezni, illetve támadásban túljárunk-e Kiss Évi eszén. Kemény harcra számítok, amiből győztesen szeretnénk kikerülni" – mondta magabiztosan Slakta Petra.

Kazai Anita, a Fehérvár KC balszélsője így fogalmazott: "Nagyon várom már ezt a meccset, fontos hatvan perc lesz, mert szükségünk van az idegenbeli sikerekre is. [Varga] Józsi bá' érkezése nagyon jót tett a Debrecennek, összerakta őket támadásban és védekezésben is, a tavalyi csapatból abszolút nem lehet kiindulni, teljesen új gárdát épített. A nyáron érkező játékosokra nagyon figyelnünk kell, Sopi Anett és Barna Éva is nagyon veszélyes támadó. Valovics Nóra védekezésben jelent nagyon sokat, és az utóbbi fordulókban Lajtos Nóra is kiváló teljesítményt nyújt a kapuban. Győzni megyünk Debrecenbe! Az utolsó két bajnoki mérkőzésünk nem sikerült jól, de jót tett a szünet, nagyon kellett ez most, mert úgy érzem, összeszedtük magunkat, és újult erővel vágunk neki az év két hátralévő bajnokijának, valamint a kupameccseknek" - mondta Kazai.

Forrás: www.haon.hu, www.fkc.hu



ÉRD - MTK-Budapest SE
18.00, Érd, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András



Veszprém Barabás Duna Takarék KC - Budapest Bank-Békéscsabai ENKSE
18.00, Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi