Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Az utolsó bronzmeccs következik

2013. május 4. 7:13

Harmadik megmérettetésére készül az Érd és a Vác a bajnoki bronzért folytatott csatában. Szombaton azonban végképp eldől az érem sorsa.

Az utolsó bronzmeccs következik
NB I., rájátszás, a bronzéremért, 3. mérkőzés

ÉTV-Érdi VSE - Váci NKSE
18.00, Érd, Batthyány Ált. Isk.
ÉLŐben: www.cunder.hu

Oláh Nóra év elején igazolta vissza az Érd felnőtt keretéhez, de kettős igazolással továbbra is játszik az NB I/B-s Tökölnél, miközben játékvezetőként is helytáll. Pályafutása legjobb eredményét érheti el a hétvégén, így bízik benne, erős lesz a csapat a bronzmérkőzés harmadik találkozóján szombaton a Vác ellen.

- Nagyon keményen készültök a szombati meccsre. Mit vársz tőle?
- Mindenképp győzelmet várok, nagyon sokat készültünk rá a lányokkal. Egymás között, az edzői stábbal is sokat beszélgettünk az ellenfélről, a héten többször is videóztunk, és most még az édesanyámmal is gyakran ez a téma közöttünk.

- Ő miben tud Neked segíteni?
- Ha olyan meccset nézünk, amikor játszottam, akkor elmondja a véleményét az én játékomról, mit lehetett volna esetleg másként megoldanom. Ha pedig nem voltam a pályán, az ellenfél játékosait elemzi ki. Minden visszajelzésre szükségem van!

- 1-1 az állás, a mindent eldöntő mérkőzés azonban a Ti otthonotokban lesz...
- Aki itt nyer, az a harmadik helyezett. Nagy a tét, de nekünk plusz előnyt jelentenek a saját szurkolóink. Ugyanakkor talán nagyobb is rajtunk emiatt a nyomás.

- Voltál már ennyire kiélezett helyzetben játékosként?
- Biztosan tudnék mondani olyan meccseket utánpótláskoromból, amikor nagyon fontos volt a győzelem, vagy éles helyzetbe kerültem, de az NB I. mégis csak a csúcs!

- Mi segít ebben a fontos lélektani helyzetben?
- Edinával sokat beszélgetek, ha szükséges, az édesanyámra is számíthatok, de elsősorban a játékosnak kell ezt a fejében helyére tenni, és a helyzetet megfelelően kezelni!

- Nagyot fordult Veled a világ négy hónap alatt...
- Kicsit felfoghatatlan, ami mostanában történik velem! Nem is tudom hova tenni, talán ezért nem is kerülök olyan helyzetbe, hogy "elszálljak magamtól". Fiatal játékos vagyok, aki még nagyon az út elején jár, sokat kell fejlődnöm, kellő alázatra és figyelemre van szükségem. Mámoros négy hónapon vagyok túl, amely nagy hatással van a jövőmre is, de mindig többet szeretnék elérni.

- A héten indította el az ÉTV-Érdi VSE azt az akciót, amely a női játékvezetők fontosságára hívja fel a figyelmet, ezért május 11-én kerül megrendezésre „A rózsaszín síp akció”. Te vagy az esemény arca, hiszen játékos karriered mellett több éve játékvezetőként is megállod a helyed. Mit szóltál, amikor értesültél a felhívásról?
- Néhányan ugrattak, hogy "kis celeb lettem", és furcsa, hogy nagyon sok helyre kikerült Érden az akciót hirdető plakát az arcképemmel. Nem szeretek szerepelni, de fontosnak tartom ezt a kezdeményezést, és nagyon egyetértek a program lényegével. Sajnos kevesen vagyunk olyanok, akik egyszerre játékosként és játékvezetőként is lépkednek előre a ranglétrán, pedig egyik sem zárja ki a másikat. Négy éve végeztem el a tanfolyamot, és gond nélkül tudom egyszerre a kettőt csinálni. Ha minden jól megy, még legalább tíz évig az NB I-ben játszhatok, utána azonban lesz hová továbblépnem, akár nemzetközi szinten is bizonyítani játékvezetőként is.

Forrás: www.etvkezilabda.hu

Óriási szívvel harcolt ki 3. meccset a Vác
Eredmények a rájátszásból

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi