Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Megkezdte a felkészülést az Előre NKSE

2012. július 10. 7:14 © handball.hu

2012. július 9-én, hétfőn délelőtt 10 órakor megkezdte a felkészülést a 2012/2013-as bajnoki idényre a Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE csapata.

Megkezdte a felkészülést az Előre NKSE
Az új vezetőedző, Ökrös Csaba irányításával tizennégy játékos vett részt az első foglalkozáson, akik között ott volt a visszatérő jobbátlövő, Olha Nyikolajenko, a franciaországi Metzből igazolt jobbszélső, Csáki Viktória, a Veszprémből érkezett irányító, Hanczvikkel Zsanett, valamint a kapus Terenyi Bianka. Nem vett részt az első edzésen Gávai Szonja, aki a junior válogatott tagjaként a csehországi világbajnokságon szerepel, és Glusica Leposava, aki családi okok miatt egy héttel később csatlakozik a csapathoz. A tervek szerint folyamatosan érkeznek az első kerethez az utánpótlás legtehetségesebb játékosai, ennek jegyében kedd délelőttől a jobbszélső Kovács Anett is a felnőtt csapat edzéseit látogatja.

Ökrös Csaba munkáját a jövőben heti két alkalommal Halmai Csaba erőnléti és koordinációs edző segíti, a kapusok felkészítéséért az új idényben is Petrovszki György felel. Majdnem véglegesnek tekinthető a felkészülési program is: a lila-fehérek kétszer is megmérkőznek a Debrecen és a Siófok együttesével, ismét megrendezik a hagyományos augusztusi felkészülési tornát, és Romániában is részt vesznek egy nemzetközi megmérettetésen.

A tervezett felkészülési program a következő:

2012. július 27, 18 óra; Debrecen – Békéscsaba
2012. július 31., 18 óra; Békéscsaba – Debrecen
2012. augusztus 3., 18 óra; Békéscsaba – Orosháza
2012. augusztus 10., 17 óra; Siófok – Békéscsaba
2012. augusztus 11, 10 óra; Siófok – Békéscsaba
2012. augusztus 18-19; nemzetközi torna, Békéscsaba

Résztvevők: Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE, Váci NKSE, Nagybánya (román), Braila (román)

2012. augusztus 24-25., nemzetközi torna, Nagybánya

A részletes program később kerül kialakításra.

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi