Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Klein helyett Lütz

2012. március 24. 2:09 © handball.hu

A német válogatott csapatkapitánya, Isabell Klein a csütörtöki Eb-selejtező 10. percében térdsérülést szenvedett, így Heine Jensen új jobbszélsőt választott helyette a vasárnapi mérkőzésre.

Klein helyett Lütz
A német szövetségi kapitány kénytelen volt egy másik balkezes jobbszélsőt behívni a csapatkapitány Isabell Klein helyére. Választása a 24 éves Friederike Lützre esett, aki egyszer volt válogatott: 2006-ban Hollandia ellen két góllal mutatkozott be.

„Azért választottam Friederikét, mert ebben a szezonban jó teljesítményt nyújt, és remélem, hogy jó munkát végez majd vasárnap” – nyilatkozta a német szövetség honlapján a szakember.

A német csapatorvos elülső keresztszalag-szakadást diagnosztizált Isabell Klein bal térdében pénteken délután. A játékost meg kell műteni, így csak hat-kilenc hónap elteltével térhet vissza a pályára.

„Súlyos csapás ez a csapat számára. Nagyon sajnáljuk Isabellt, de vasárnap érte fogunk játszani, és kívánjuk, hogy a lehető leggyorsabban térjen vissza” – folytatta Heine Jensen.

„Még soha nem volt ennyire súlyos sérülésem. Azt a hosszú kihagyást, ami most rám vár, boldogan kihagytam volna az életemből” – kommentálta a rossz hírt Isabell Klein.

Az Eb-selejtező negyedik fordulójában a németországi Trierben játszik a magyar válogatott vasárnap 15 órakor. A mérkőzést a DigiSport élőben közvetíti.



2012-es Eb, selejtező, 1. csoport, 4. forduló

NémetországMagyarország
március 25., vasárnap 15.00, Trier, Aréna
Játékvezetők: Jiří Opava, Pavel Válek (csehek)
TV: DigiSport – ÉLŐ
Internetes élő közvetítés

A csoport másik mérkőzése:

FehéroroszországAzerbajdzsán
március 25., vasárnap 14.00, Mogilev, Olimpiai Sportcsarnok
Játékvezetők: Aleksandrs Rutkovskis, Uldis Dzērve (lettek)

2012-es Eb, selejtező, az 1. csoport állása
1.Magyarország Magyarország330094-67276 pont
2.Németország Németország320184-60244 pont
3.Fehéroroszország Fehéroroszország310275-76-12 pont
4.Azerbajdzsán Azerbajdzsán300356-106-500 pont

„A szerencse nem a mi oldalunkon állt”
Értékelések a selejtező meccs után
Megtört a tavalyi német átok
Bemutatkozik Németország

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi