Az alap célkitűzésünk a bajnokságban a legjobb négy közé kerülés volt. A Magyar Kupára és a nemzetközi szereplésre nem volt kifejezett célunk, bár az MK-ban a négy között szerettünk volna végezni. Azt látni kellett, hogy elmúlt nyáron borzasztóan átalakult ez a társaság, hat új játékos érkezett, és elég sok távozott. Feltétlenül nagy feladat volt az új játékosokból ütőképes csapatot formálni, ami úgy látszott a nyáron, hogy nagyon jól sikerült, sőt, gyorsabban is, mint amire számítani lehetett volna. Aztán - ahogy ez lenni szokott - az első fordulóban az Érd elleni vergődéssel be is dőlt. Ezáltal egy kicsit görcsössé vált a csapat, mert tényleg nagyon jól mentünk a nyáron a felkészülés során, és a nagy akarásnak nyögés lett a vége.

Először a negyedik fordulóban Siófokon játszottunk úgy, ahogy tőlünk elvárható lett volna, bár hozzáteszem, hogy addig százszázalékosan teljesítettünk. Aztán megérkezett az első vereség: 46-48 percig nagyon jól álltunk a Győrrel szemben, de a hosszabb cserepad, a nagyobb rutin eldöntötte ezt a párharcot, aztán a végeredmény nem is tükrözte hűen azt, hogy mi milyen jót játszottunk az ETO-val ezen a meccsen. Istenigazából aztán volt egy nagyon szerencsés meccsünk, hiszen a Dunaújváros ellen az utolsó pillanatban Tomori által belőtt hétméteressel sikerült otthon egy igen nyögvenyelős, kellemetlen mérkőzésen győznünk, majd a következő fordulóban Fehérváron egy nagyarányú győzelmet tudtunk kicsikarni, ami akkor nagyon örömteli volt, ráadásul kiváló teljesítményt is nyújtottunk.

Utána szépen lement a szezon első szakasza, a válogatottak elmentek az Európa-bajnokságra, ahová négy játékost adtunk, akik eléggé kifacsart, kizsigerelt állapotban érkeztek vissza. Ezután jött az az igen szerencsétlen időpontban, december 28-án lejátszandó mérkőzés a Vác ellen. Éppen előző nap sikerült visszaigazolnunk Zácsik Szandrát. Ott egy nagyon szégyenteljes meccset játszottunk, de azt is tudnunk kell vállalni, mert az is része volt a szezonnak. Zácsik érkezésével fél éven belül másodszor is újjá kellett alakítani a csapatot, ennek megvoltak a göröngyei, buktatói, valamint az, hogy a tél folyamán a meghatározó válogatott játékosaink nem tudtak pihenni, ezért igazából rögtön januárban-februárban úgy láttam, hogy fizikális gondokkal is küszködünk. Ennek következménye volt, hogy Békéscsabán nyolcgólos előnyből ha nem is elvesztettük, de döntetlen lett a mérkőzés, ami ott, akkor nagyon rosszul esett. Majd újabb fiaskót könyvelhettünk el Vácon a Magyar Kupában, amivel az egyik célkitűzésünket kilőttük. Ezek után nem sokkal következett a Viborg elleni KEK-párharc, ami iszonyatos lökést adott ennek az évnek.

A KEK-ben a szlovák Banovsky ellen kezdtünk, és egy igen gyenge mérkőzést játszottunk idegenben (26-32), aztán az ősz folyamán itthon bebizonyítottuk, hogy nem az a reális, hogy csak hat góllal győzünk, és végül huszonhéttel sikerült nyernünk, ami inkább állt közelebb a két csapat valós tudása közti különbséghez. A lényeg, hogy igen megnyugtatóan mentünk tovább, aztán a sorsolás szeszélye, és lassan már hagyományai során megkaptuk a legnehezebb ellenfelet a Viborg személyében, de végre meg tudtunk felelni a kihívásnak! Az a párharc azzal a katarzissal a végén talán edzői pályafutásom csúcsa volt, és a társaságnak is óriási lökést adott. Ott már Tomori és Zácsik óriásit játszott mindkét mérkőzésen, Szucsánszki, Szamoránsky Piroska, Szarka is kiváló volt, Kovacsicz pedig hibátlanul kézilabdázott. Külön kiemelném az első mérkőzésen Zácsik nagyon eredményes játékát, Pastrovics kapusteljesítményét. Ez a párharc már elkezdte megmutatni, hogy igen nagy értékek rejlenek ebben a társaságban.

A játékosaimat külön is elemezve a két kapusunk hozta a tőle elvárhatót. Az első félévben Abramovicsot láttam jobbnak, akiről tudni kell, hogy ideális kapuskorban érkezett hozzánk, de igazából nagy feladatok még nem voltak számára kitűzve a pályafutása során. Ez látszott a teljesítményén, hiszen az elején kiválóan teljesített, a második félévre pedig kicsit idegileg elfáradt ebben a számára újfajta nyomásban. Azt gondolom, hogy ő nagyon nagy értéke a pillanatnyi Ferencvárosnak. Pastrovics pont az ellenkezője társának, hatalmas tapasztalattal, sok címmel és nemzetközi kupamérkőzéssel, bajnoki rangadókkal a háta mögött. Ő az első félévben teljesített kicsit visszafogottabban, de a tavaszi nagy hadjáratunk egyik meghatározójává lépett elő, és ennek én különösen örülök, mert ez a magyar válogatott szempontjából is mindenképpen jó hír. Pasiról elmondhatjuk, hogy ősfradista, aki visszatért közénk, és számomra külön öröm volt, hogy ennyire kiemelkedő volt tavasszal.

Jobbszélen Kovacsicz Mónika élete formájában van, és hatalmas erősítést jelentett számunkra, nagyszerű igazolás volt. Külön kiemelem az emberi kvalitásait. Mi már ismertük egymást, mert amikor még itt volt a Fradinál, én ifi edzőként Zsiga Gyula mellett dolgoztam, de azért nem igazán jól ismertem. Móni igyekezett felkészíteni rá, hogy személyében egy rendkívül problémás embert fogok megkapni, ezzel szemben ő volt az egyetlen játékosom, akire még csúnya szemmel sem kellett nézni egy év alatt. Csak a legjobbakat tudom elmondani róla, és úgy gondolom, hogy az ország első számú jobbszélsőjévé nőtte ki magát egy éven belül, a mentalitása pedig egyenesen lenyűgöző.

Bari Nagy Regina a bombaformában kézilabdázó Kovacsicz Móni mellett nagyon kevés szerephez jutott, de tagja volt a tavaszi sikerszériánknak. Ő szintén a Ferencváros saját nevelésű játékosa.

Tomori Zsuzsitól rengetegen óvtak, mondván, most aztán megtudom, hogy mi a magyarok Istene. Ezzel szemben mindenki látta, hogy hogy teljesített ebben az évben. Ennek a csapatnak abszolút az egyik vezére lett, aki igen fontos szerepet tölt be védekezésben, támadásban, minden téren. Néha gólörömöt lehet rajta látni, érezni lehet, hogy felszabadult, hogy élvezi a kézilabdát, ez pedig nagyszerű dolog. Elárulom, hogy az ország egyik legjobb játékosának gondolom, akinek a fejében iszonyatosan sok van erről a játékról. Védekezésben olyan elővételező képességgel rendelkezik, ami kirívó még a nemzetközi mezőnyben is. Támadásban pedig ha egy kicsit le tudná vetkőzni az önsanyargatását, tehát gondolok itt arra, hogy ha két-három rosszul sikerült lövés után nem keseregne magában, és nem ostorozná önmagát, akkor még jobb teljesítményre lenne képes. A legfontosabb tehát, hogy még felszabadultabbá tegyük őt. Nagyon optimista vagyok, mert a mentális képességei megvannak hozzá, hogy ezt megértse. Azt is elmondom, hogy a közönségünk egyik legnagyobb kedvence lett, amit én igen nagy dolognak tartok. Az összes fontos mérkőzésünkön amikor kellett, mindig kiválóan játszott, mindig hozzá tudott tenni, ettől gondolom őt kiváló játékosnak. Az is jó dolog, ha valaki villog egy-egy meccsen, de az olyan, aki nem játszik jól, ám amikor hatalmas szükség van rá, akkor ki tud emelkedni a nem jó játékból, az igazi profi.

Szucsánszki Zita a Fradi legismertebb arca, a másik vezére, a szurkolók talán legnagyobb kedvence. Mentalitása, teljesítménye alapján erre rá is szolgál. A németek elleni két vb-selejtezőmeccsen feltétlenül ugyanezt az elánt és ambíciót várom tőle, amit láttam az egész szezon folyamán. Egy kicsit még érnie kell a játékának, de úgy gondolom, hogy nagyon jó úton halad afelé, hogy egy igen komoly játékossá váljon.

Trufán Noémi kevesebb szerephez jutott onnantól, hogy Zácsik Szandit leigazoltuk, ráadásul ebben az időszakban meg is betegedett, ami hetekre edzésképtelenné tette. Nagyon nehezen állt vissza ebből, nehezen tudta megemészteni a kevesebb játéklehetőséget, de a legfontosabb pillanatban játszott a legjobban. Egy KEK-döntő első mérkőzésén, amikor egy kicsit megállt a tudományunk, átlendítette a csapatot, és talán a legnagyobb érdeme neki volt abban, hogy ötgólos előnnyel indulhattunk Alicantéba, ami ezáltal a KEK-győzelmet is jelentette.

Németh Csillának sérülése és betegsége miatt kevesebb lehetőség jutott ebben az évben. Ő saját nevelésű játékosunk, kiváló mentalitású ember. Sajnos rá ebben az évben kevesebb szerep hárult. Dajka Bettina a Debrecen elleni mérkőzésen vállszalag-sérülést szenvedett, műteni kellett, még mindig nem teljes értékű.

Három beállónk van: Szamoránsky Piroska és Anikó, valamint Balogh Barbara. Itt támadásban Piroskára hárult a legtöbb szerep, akin az év elején látszott, hogy egy hosszabb sérülésből érkezett, de a szezon végére kezdte visszanyerni a formáját, és nagyon megbízható, jó játékot mutatott. Méltán a magyar válogatott beállója, és iszonyatos energiák mozognak benne, a pozitív gondolkodása pedig lenyűgöző. Anikóra kevesebb szerep hárult ebben az évben, de amikor kellett, akkor mindig tudott rajtunk segíteni. Ezek részfeladatok voltak, melyeket mindig kiválóan megoldott. Balogh Barbira elsősorban védekezésben számítottam, főleg amikor kiesett Deáki Dóra Zácsik helyén. Komolyan és jól oldotta meg ezeket a feladatokat. Tudni kell róla, hogy eléggé beteges alkat, úgyhogy külön is büszke vagyok rá, hogy idén nem kapta el semmi, tehát nagyon szépen megértette, hogy vigyáznia kell magára.

Zácsik Szandrát év közben hoztuk vissza a Krimtől. Nyolc hónap kimaradt a pályafutásából, borzasztó rossz fizikai állapotban volt. Az alap állóképességet edzésmunkával nehéz visszaszerezni, tehát komolyabb felkészülésre van szüksége, hogy újra a régi fényében tündököljön. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a Viborg elleni párharcon, és számos más mérkőzésen is kiválóan kézilabdázott. Szerintem benne még nagyon sok tartalék van, a képességei alapján a világ egyik legjobbja lehet. Nagyon fontos lesz, hogy sérülés nélkül megússza a felkészülést, ne hátráltassa semmi abban, hogy a régi fizikai erejét és az alap állóképességét visszaszerezze. Ismerve őt, azt gondolom, hogy ezzel nem lesz probléma.

Deáki Dóra Győrből érkezett, és az egész felkészülés során a junior válogatottal volt, ami nem volt számára szerencsés. Amikor Nagyváradon elkezdett volna játékba lendülni, és a torna gólkirálynője lett, akkor sajnos elszakadt a keresztszalagja. A profizmusára jellemző, hogy valamivel több mint három hónappal a műtétje után már futni tud, tehát nagyon komolyan veszi a rehabilitációját, így hamar vissza fog tudni térni a kézilabdapályára, várjuk is őt vissza!

Két fiatal balszélsőnkkel, Szarka Adriennel és Szádvári Krisztinával kapcsolatban különböző emberek különböző jelzőkkel illettek, hogy én egy ilyen csapatot hogy merek vállalni velük. Egyikük - igaz, csak rövid időre - válogatott kerettag lett, másikuk pedig lassan válogatott formában kézilabdázik, ami a tavaszi teljesítményét illeti. Ez volt az a poszt, ahol nem volt olyan mérkőzésünk, amin gyenge teljesítményt nyújtottunk volna. Ez mindenképpen örömteli két ilyen fiatal játékos esetében. Gyönyörűen kiegészítették egymást, és ami nagyszerű, hogy nagyon jóban vannak egymással, jó párost alkotnak, és hosszú évekre megoldják a Ferencvárosban a balszélsők játékát. Szarka Adrienn tavaly még a Kiskunhalas ifi csapatában játszott, és egy keveset a felnőttben, idén pedig úgy lett KEK-győztes, hogy azt mondhatjuk, hogy a legfontosabb mérkőzésen, a Viborg elleni KEK-találkozón szinte meghatározó ember volt. Egy év alatt a felnőtt válogatott edzéseire eljutni szerintem nem rossz teljesítmény. Mint általában a fiatal játékosoknál megfigyelhető, ők is belefáradtak a tavaszba, de nem is voltak hozzászokva ehhez a leterheltséghez. Szádvári fejlődött a legtöbbet ebben a szezonban, aki tavasszal iszonyatosan jól játszott, és nagyon komoly formát mutatott. Ígéretes tehetség, aki ha tovább fejlődik, lassan eljön a pillanat, hogy számolni kell vele a válogatottban.

Elég sokan távoznak tőlünk, ami valahol érthető: Trufán Noémi, Balogh Barbara, Németh Csilla, Mohácsik Mária, Bari Nagy Regina, Albert Helga és Szamoránsky Anikó. Volt olyan, akinek én mondtam, hogy mennie kell, és olyan is, aki nem fogadta el az ajánlatunkat. Mindenkinél a játéklehetőség okozott problémát, amit én maximálisan megértek, és nagyon sok sikert kívánok nekik! Úgy gondolom, hogy jó szájízzel tudunk elválni egymástól. Sajnálatos, hogy négy saját nevelésű játékosunk is távozik, de igazából mindegyikük többre vágyik annál a feladatnál, mint amelyet itt el tudtak látni. Bízom benne, hogy megerősödve még visszatérhetnek ebbe a csapatba.

Az érkezőknél Cifra Anitáról tudok beszámolni, és várom vissza a két sérültet, Deáki Dórát és Dajka Bettinát. Az ifi csapat keretéből Kovács Gréta és Such Nelly teljes értékű tagja lesz a felnőtt csapatnak, és még egy ifi játékoson gondolkozom. Rajtuk kívül még egy komolyabb igazolást tervezünk arra a posztra, ami a legnagyobb hiányt jelenti Magyarországon, egy balkezes átlövőről van szó, tehát valószínűleg külföldi játékos lesz a befutó.

A legnagyobb erényünk, hogy a csapat magja együtt marad, és nem kell megint újjáépítkeznünk. Nyilván lesznek új taktikai elemek, de az alaptaktikánk feltétlenül megmarad. Egyetlen egy dolgot fontolgatok, de még meg kell nézni, hogy mennyire alkalmas erre a játékoskeret: a nyitott védekezést, amelyet eddig nem igazán alkalmaztunk. Feltétlenül azt gondolom, hogy a védekezési repertoárunkat bővíteni kell, úgyhogy ezt valószínűleg majd elkezdjük gyakorolni.

A legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem tudjuk kipróbálni magunkat a Bajnokok Ligájában. Nagyon bután hangzik, de nem a bajnoki ezüst hiányzik a kollekciónkból, hanem a BL-indulás lehetősége. Feltétlenül úgy gondolom, hogy ennek a csapatnak ott kellene edződnie. Felelőtlenségnek gondolnám kitűzni a KEK-címvédést, mert rengetegféle tényező szerepet játszhat ebben, például a játékvezetés, a sportforma, a sorsolás, és így tovább. Ne gondoljuk, hogy mi minden évben ki tudjuk verni a Viborgot, hiszen ők erősebbek nálunk. Egyszer-egyszer el lehet érni bravúrt, ez nekünk sikerült, ezzel tudtunk élni, de ez nem garancia arra, hogy mindig így lesz. Persze mindenképpen ezt szeretnénk, mert megéreztük, hogy milyen nemzetközi kupában menetelni, hogy mit jelent a szurkolóinknak, vagy adott esetben az országnak az, hogy mi nemzetközi kupát tudtunk nyerni, és feltétlenül motiváltnak tartom magunkat arra, hogy ezt megismételjük, de célként kitűzni ezt felelőtlenség lenne!

A KEK-győzelem után felbolydult az életünk, ami nagyon örömteli, és igazán élvezzük a népszerűséget. Nekem is rettenetesen sok barátom lett, nagyon sok olyan emberrel beszéltem az elmúlt másfél hétben, akikkel borzasztó régen nem, de ez a siker velejárója. Boldogok vagyunk, hogy így alakult, és hogy rengeteg embernek örömöt tudtunk szerezni. Jó érzés KEK-győztesnek lenni!

Nyáron sem fogunk unatkozni. A Szabella-kupa szervezőjével, Szabella Sándorral eléggé régóta jó kapcsolatban vagyok, eddig is folyamatosan kommunikáltunk. Hála Istennek most úgy alakult, hogy három hétvégén is nagyon-nagyon rangos és nívós nemzetközi tornákon vehetünk részt. Azt gondolom, hogy a csapatom felkészülését ez szolgálja a legjobban, mert például rengeteg BL-résztvevő csapat ellen tudunk játszani.

Nem hazudok, hogy elképesztően fáradt vagyok, de még nagyon sok munka vár rám: le kell zárni az évet, és elindítani a következőt. Mindannyian nagyon vágyunk a pihenésre. A levezető időszakban június 10-ig edzünk, amit elsősorban floorballal töltünk, amit kiegészítő sportágnak gondolok a kézilabda mellé. Minden nap egyórás floorball-partit rendezünk, amit nagyon szeretnek a lányok, és eléggé meg is mozgatja őket. Semmilyen kézilabda-jellegű munkát nem akarok, mert vékony jégen táncolva csináltuk végig ezt az évet, amibe a lányok elsősorban idegileg nagyon belefáradtak. Június 11-től elkezdődik a szabadságunk, ami július 10-ig tart. Én is szabadságra megyek, ez idő alatt csak minimálisan szeretnék a kézilabdával foglalkozni, elkezdeni a szakmai felkészülést, megírni az edzéstervet, de mindez vízparton fog történni. Két hétig a Balatonon, egy hétig pedig külföldön regenerálódok elsősorban mentálisan, mert valóban hosszú volt ez a menetelés.

Nagyon sok örömteli pillanatra, és szerencsére kevesebb keservesre emlékezem vissza. Itt elsősorban a Debrecen ellen hétméteresekkel elveszített bajnoki elődöntőre gondolok, ami nekem nagyon-nagyon fáj. Nem azért, mert hetesekkel maradtunk alul, mert azt orosz rulettnak gondolom, hanem azért, mert ott a kezünkben volt, hogy bajnoki finálét játszhatunk, de nem tudtunk vele élni. Igazán apróságokon múlt ez a párharc, és bármelyik csapat jutott volna a döntőbe, megérdemelné. Őszintén gratuláltam Köstner Vili barátomnak, és talán kicsit kevésbé fájt, hogy nem tudtunk bajnoki döntőt játszani, mert ez az ő sikerét jelentette. Persze azért tudattam vele, hogy most már biztosan nagyon megszokta ezt az ezüstérmet, úgyhogy egy kicsit odaengedhetne minket is!

Szezonértékelés Konkoly Csabával
Szezonértékelés Köstner Vilmossal

© handball.hu