Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Konkoly: A maximum közelében voltunk!

2011. február 19. 20:27 © handball.hu

A handball.hu Larvikban tartózkodó skandináviai tudósítója a Larvik elleni fantasztikus győri diadalt követően interjút készített Konkoly Csabával, Simona Spiridonnal és Katrine Lunde Haraldsennel. További interjúk hamarosan...

Konkoly: A maximum közelében voltunk!
- Mi volt a taktika ezen a fantasztikus mérkőzésen, és hogy sikerült megvalósítani?
Konkoly Csaba: Szinte százszázalékosan sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk. Nagyon fontos volt a visszarendeződésünk, így nem tudott könnyű gólokat lőni a Larvik. Felállt fal ellen nagyon megszenvedtek ellenünk, rengeteget dolgozunk ezért hét közben videózással és lelkiek terén is. A lányok a maximumon, sőt, néha ezen felül is teljesítettek. Mindenképpen kellett az a munka a védelemben, amit a belső négy emberünk nyújtott, mellettük még a szélsők is szerepet vállaltak. A nagybetűs CSAPATOT emelném ki, emellett pedig a kapusteljesítmény is rengeteget számított. Katrine Lunde Haraldsen számos lövést fogott, emellett pedig a megbeszélt embereket, sávokat hagytuk lőni, vagyis inkább kényszerítettük lövésre. Talán nem is kell többet magyaráznom a győzelemről.

- Heidi Löke, aki minden meccsen kilenc-tíz gólt lő, ma a 49. percben lőtte a harmadik gólját. Ez mindent elmond a Győr védekezéséről. Még jó, hogy jövőre az ETO-ban fog játszani, hiszen akkor ez a védelem nem tudja majd megfogni őt!
Konkoly: Most megfogtuk, eltakartuk minden egyes olyan pozícióban, ahonnan eddig gólt szokott lőni. A maximum közelében voltunk abban, hogy ellehetetlenítsük a lehetőségeit, úgyhogy nagyon örülök, hogy ez a része is sikerült a taktikánknak!

- Minek köszönhető, hogy Haraldsen végig védte a mérkőzést?
Konkoly: Ez már az elején eldőlt, mert Pálingernek bordaközti zúzódása van, amivel vállalta az utazást és a játékot is arra az esetre, ha valami gond lenne, de végül aztán nem kellett kockáztatnunk. Így volt eltervezve ez a meccs a tegnapi nap után, mert akkor derült ki, hogy csak fájdalomcsillapítóval fog tudni edzeni is.

Köszönjük a hazai szurkolóknak, akik a televízió előtt szorítottak nekünk, és a helyszínen értünk drukkolóknak is, akik ilyen nagy távolságot tettek meg értünk! Örülünk, hogy így tudtuk meghálálni nekik ezt a hosszú utat!



- Mit mondanál erről a fenomenális mérkőzésről?
Simona Spiridon: Tényleg fantasztikus volt, örülök, hogy ilyen előadást tartottunk itt! Mindenki, aki a helyszínen szurkolt nekünk, és minden televíziónéző, aki ezt figyelemmel követte, szerintem élvezhette ezt a magas színvonalú kézilabdát. Egy igazán jó védekezést mutattunk be. Szerintem mindig a védelem az alap. Nekem van erre egy jó mondásom: a védelem a hozzáértőknek van, a többi pedig a nézőknek.

- Tudnál mondani valamit a jövőbeli terveidről? Mert amint megtudtuk, már nem ebben a csapatban folytatod jövőre, és sokan emiatt szomorúak.
Spiridon: Én is nagyon szomorú vagyok, azt gondolom, hogy ez egy utolsó percben hozott elhamarkodott döntés volt. Szerintem igazán jó teljesítményt mutattam ennél a csapatnál. Nem tudom, milyen alapon történt a jövő évi keret kiválasztása, de természetesen rosszul esik. Az élet azonban megy tovább. Tiszteletreméltó nevet szereztem magamnak a kézilabdában, és hiszem, hogy egy jó csapathoz kerülök. Több helyről is megkerestek, BL-ben induló és más európai kupákban szereplő együttesek is, de én inkább egy BL-ben szereplő együttest szeretnék előnyben részesíteni.

- Megtörténhet, hogy jövőre éppen a Larvikban játszol majd?
Spiridon: Ez is megtörténhet, előrehaladott tárgyalásokat folytatok velük, amelyek még nem zárultak le, tehát minden lehetséges.



- Milyennek láttad a mai meccset a kapuból, amely a legjobb mérkőzésed volt győri színekben?
Katrine Lunde Haraldsen: Ez egy fantasztikus találkozó volt, ahol a csapat nagyon jól játszott, és mindig különlegesen jó érzés Norvégiában így kézilabdázni. A Larviknak nagyon jó a védelme, de ma tökéletesen sikerült átjátszani őket. A mi védekezésünk pedig igen jól működött, ezért is sikerült ennyi labdát megfognom. Most örülök, hogy kicsit itthon lehetek, jó érzés találkozni a családdal, ismerősökkel.

További interjúk hamarosan...

Skandináviai tudósítónktól (Sz. I.)

© handball.hu

Csoportelsőséget ért a larviki diadal
A Dinamo elmozdult a nulla pontról
Bemutatkozik a Larvik
Norvég sajtószemle a nagy csata előtt
"Brădeanut óriási sportembernek tartom"

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi