handball.hu: Mit csinál most Papp György, a Vasas volt edzője és az ifjúsági válogatott korábbi szövetségi kapitánya?
Papp György: Júniusban a Vasassal tizenhárom év után szétváltak az útjaink, mert nem találkoztak az elképzeléseink. A nyarat az ifjúsági válogatottnak szenteltem, először a nyílt Európa-bajnokságon, majd a világbajnokságon mérettettük meg magunkat. A szövetség elnökségének döntése értelmében novembertől nem én irányítom az immár junior korosztályba lépett válogatottat, így jelenleg nem dolgozom a kézilabdában. A „semmittevés” kicsit furcsa számomra, hiszen az elmúlt huszonöt évemet a kézilabda töltötte ki. 1985-ben indult edzői pályafutásom Debrecenben, ahol a mai akadémiákhoz hasonló rendszert építettünk fel a Hunyadi János Általános Iskola és az Irinyi János Középiskola kereteiben. Az alapoktól építkezve hoztuk létre azt a szisztémát, amelynek a debreceni utánpótlás kézilabda országos bajnokságok sokaságát köszönheti, a sportiskolából kikerült játékosok pedig a későbbiekben a Loki csapatát, illetve a korosztályos és felnőtt válogatottakat erősítették.

A debreceni évek után külföldön is megmérettettem magamat, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emirátusokban felnőtt férfi csapatokkal dolgoztam, és amire nagyon büszke vagyok, hogy a több országos bajnoki cím és kupagyőzelem mellett a szaúdi csapatommal elhódítottuk az Arab Kézilabda Szövetség férfi Bajnokok Ligája Trófeáját is. Hazatérve a Vasasnál kezdtem dolgozni, és egészen idén nyárig az angyalföldi klub alkalmazottja voltam.

handball.hu: Hogyan értékeled a Vasasnál eltöltött esztendőket?
Papp: Nagyon szép időszakként emlékszem vissza ezekre az évekre. Angyalföldön a szakmai irányításommal felépítettük a sportiskolai rendszert, amelynek eredményeképpen a Vasas-ASI utánpótlás bekerült a kézilabda elitbe, utánpótlás csapataink rendszeres szereplői voltak az országos döntőknek. Rengeteg tehetséges játékos került ki a kezünk alól, akik ma már a felnőtt válogatottat erősítik, és az NB I. meghatározó kézilabdázóivá váltak. Csak néhány nevet említve: a Vasasban ismerkedett meg a sportággal Vérten Orsi, Borbás Rita, vagy a fiatalabb korosztályból Klivinyi Kinga. Sajnos az egész magyar sportra jellemző alulfinanszírozottság a Vasas kézilabda szakosztályát is sújtotta, és a korábban sokkal szebb időket megélt felnőtt csapat egy éve búcsúzni kényszerült az első osztálytól. A felnőtt játékosok eligazoltak, így az NB I/B-s bajnokságban az elmúlt szezonnak egy csikócsapattal vágtunk neki, minimális költségvetéssel. A szülők támogatása nélkül lehetetlen lett volna végigcsinálni a bajnokságot, az ő áldozataik külön elismerést érdemelnek, de valószínűleg az sem gyakori, hogy az edző saját pénzéből segíti a csapata talpon maradását – ahogy azt én tettem. Ilyen körülmények között, azt hiszem, szép eredménynek tekinthető, hogy az első évben meg tudtunk kapaszkodni a bajnokságban, a hatodik helyet szereztük meg.

Mindemellett a játékosok is rengeteget profitáltak, hiszen rendszeresen felnőtt csapatok ellen vívott mérkőzések során fejlődhettek. Az elvégzett munka eredményességét jelzi, hogy az idei bajnokságban - bár már nem az én irányításom alatt - a csapat megfelelő szakmai munkával dobogóesélyes lehet. A búcsú viszont váratlanul érintett: az Angyalföldi Sportiskola irányítói olyan helyzet elé állítottak, amely számomra elfogadhatatlan volt, így elváltak az útjaink. Az érveiket ma sem tudom elfogadni, de azt gondolom, nem lenne elegáns kiteregetni a szennyest, és erről a nyilvánosság előtt beszélni. Az elmúlt évben a Vasas Örökös Tagja címet adományozták az egyesületben hosszú éveken át elvégzett munkámért, az ASI vezetősége és a Vasas elnöke azonban a mai napig egy köszönömöt sem mondott. Én lezártam ezt az ügyet.

handball.hu: Miként gondolsz vissza a nyári világversenyeken elért eredményekre?
Papp: A jelenlegi junior válogatott tagjait gyerekként még én választottam ki, Kun Attila kollégámmal körülbelül száznegyven fiatal kézilabdázót teszteltünk. A tavalyi Európa-bajnokságon az ötödik helyet szereztük meg, idén a nyílt Európa-bajnokságon hatodikak voltunk, amit az adott helyzetben jó eredménynek tartok. Az Eb után három héttel a dominikai világbajnokságon viszont csak a tizenegyedik helyet sikerült megszereznünk, ami nekem is egyértelműen csalódás. Más országokban a folyamatosság, tervszerűség érdekében általában nem így működik, de Magyarországon valahol „természetes”, hogy ilyen eredmények után az edzőnek „mennie kell”, hiszen a helyezés, a pontszerzés a statisztika szempontjából is nagyon fontos. Bizonyára mi is hibáztunk, de sok külső körülmény is közrejátszott a gyengébb szereplésben, ami részemről nem a formaidőzítés, a morál, szakmai munka, vagy a bizonyítvány magyarázása, csak ténymegállapítás.

A lebonyolítási rendszer nem nekünk kedvezett, rendkívül erős csoportból, a későbbi világbajnok svéd, francia, magyar válogatottból csak két csapat juthatott a középdöntőbe. Az águnk is kiemelkedően erős volt (Oroszország, Spanyolország, Korea), és a szerencse sem mindig állt mellénk. Eléggé vitatható döntetlen mérkőzés után, a pontazonosság ellenére, háromgólos gólkülönbséggel maradtunk le a vb-negyedik helyezett franciákkal szemben a nyolc közé jutásról. Az optimális kezdő csapatból négy kulcsjátékos sérülés, és egyéb okok miatt nem tudott részt venni a világversenyen, ami óriási érvágást jelentett. A csapattagok többségére ennek ellenére nem lehet panaszom, becsületesen helytálltak, küzdöttek, de a játékosok egy jelentős része nem rendelkezett még elegendő nemzetközi rutinnal, ami az eredményességen is kiütközött. A tavalyi Európa-bajnokság előtt huszonhárom felkészülési meccset játszottunk, míg idén januártól júniusig öt nap összetartás volt, nemzetközi mérkőzés nélkül.

Ilyen körülmények között óriási segítség lett volna, ha a csapattal tarthatott volna Hornyák Dóra, aki még ifjúsági korú játékos, de már az elmúlt évben is csak a junior válogatott tagja volt, hiszen ellenfeleinknél szerepelhettek a csapatokban a korábbi koreai junior világversenyen is résztvevő játékosok, ami nekik is helyezéseket jelentett. Összességében két vereséggel és egy döntetlennel végeztünk a tizenegyedik helyen. Nem kisebbítve vagy minősítve érdemeiket, de ilyen szaldóval a junior válogatott komplettebb kerettel a koreai világbajnokságon az ötödik helyet szerezte meg.

handball.hu: Ősztől új szövetségi kapitány irányítja a válogatottat…
Papp: Három évet dolgoztam ezekkel a lányokkal, és nagyon sajnálom, hogy elváltak az útjaink, mert szerettem volna végigvinni őket azon az úton, melyen együtt indultunk el. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy „jó anyagot” adtunk át Kun Attila kollégámmal az utódainknak. Amennyiben a sérült játékosok visszakapcsolódnak a válogatott munkájába, és a csapatot végre erősítheti Hornyák Dóra, jó eséllyel vághatnak neki a következő világversenynek. Ehhez sok sikert kívánok az új szakvezetőknek, a lányoknak pedig nagyon fogok drukkolni.

Az elnökségnek természetesen joga van változtatni a szövetségi kapitány személyén, azt azonban sajnálom, hogy nem volt arra módom, hogy személyesen tájékoztassam a döntéshozókat az eredményekről, a valós történésekről, illetve az eredmény mögötti okokról. Az elnökségi ülésen elhangzottak szerint nem a szakmai munkámmal volt probléma, a vezetők új embert szerettek volna látni a válogatott élén.

handball.hu: Hogyan látod az utánpótlás jelenlegi helyzetét?
Papp: 1994 óta dolgoztam az utánpótlás válogatottak különböző korosztályaiban, ez alatt hat generációt neveltünk fel a kollégáimmal. Az ifjúsági válogatottakkal két hatodik, egy ötödik és egy Eb-harmadik helyezés részese lehettem ez idő alatt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy töviről-hegyire ismerem a magyar és nemzetközi kézilabda utánpótlást. Bár többen ezt rótták fel nekünk, nem igaz, hogy csak két-három frekventált klubra épült volna a csapatunk. Kun Attilával – akinek rengeteg mindent köszönhetek - igyekeztünk mindig a felkészülési mérkőzések során mindenkinek megadni a bizonyítási lehetőséget, és a teljesítmények függvényében klub-hovatartozástól függetlenül a legjobb keretet összeállítani. A tapasztalatom szerint körülbelül huszonkettő-huszonnégy olyan játékos van ebben a korosztályban, aki a nemzetközi megmérettetések szintjére alkalmas, és ebből a létszámból volt még rengeteg sérültünk is a nyár elején. A hazai bajnokság kiegyenlítetlen erőviszonyai miatt lehetséges, hogy egy fiatal játékos egy-egy bajnoki meccsen brillírozik, de az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a nemzetközi mezőnyben is helyt tud állni.

A válogatottnál töltött hosszú évek alatt volt alkalmunk megismerni a nemzetközi mezőnyt, a csapatok stílusát, a külföldi edzőkollégákat, ami szintén nagyon hasznos, hiszen ahogy a játékosoknál, úgy az edzőknél is rendkívül sokat számít a nemzetközi rutin. Tapasztalatok, megfelelő szintű nyelvtudás, ismeretség, szakmai elismertség és kapcsolatteremtő képesség nélkül biztosan nehéz lehet ebbe az egészbe belecsöppenni.

Emellett nagyon fontos, hogy külföldön sok országban az utánpótlás szakemberek az illetékes állami sporthivatalok alá tartoznak, így csak szakmai függés van. Nálunk jelenleg ezt a szerepet a NUSI tölti be, és jelentős részt vállal az utánpótlás válogatottak működtetésében. Egy független edző - megítélésem szerint - tartalmasabb munkát tud végezni a válogatottnál, hiszen nem kell az energiáit megosztani a klubja és a nemzeti csapat között, teljes erőbedobással koncentrálhat a válogatottra, és esetleges érdekellentétek sem nehezítik a munkáját.

handball.hu: Mit gondolsz a kézilabda akadémiák rendszeréről?
Papp: A kézilabda akadémiák létrehozása mindenképpen hasznos, de vigyázni kell, nehogy egy-két centrum alakuljon ki az országban; arra kell törekedni, hogy a központok az ország minél nagyobb részét lefedjék, hiszen csak ez biztosíthatja a legszélesebb merítési lehetőséget. 1985-ben Debrecenben kezdtem pályafutásomat, ott már akkor labdarúgó és kézilabdás osztályok voltak. Az általános iskolákra épültek a középiskolák, majd tovább a főiskolák, egyetemek. Ebben a rendszerben dolgoztam tíz évig, így pontosan ismerem ezt az elvet. Tizennyolc éves korában a képességei alapján tudja az adott játékos és a szakember eldönteni, hogy milyen szinten képes továbbmenni ebben a sportágban. Véleményem szerint egy igazán fontos változtatásra lenne szükség a magyar bajnokságban: az utánpótlás korosztályait a nemzetközi versenyek korosztályaihoz kellene igazítanunk, mert amíg itt differencia van, addig nehéz a következő generációkat a megfelelő beilleszkedési ütemre állítanunk.

A jelenlegi hazai ifjúsági korosztálynak (1991-92-ben születettek) a felnőtt NB I/B szintjén kellene játéklehetőséget adni, ami magasabb szakmai értékekkel bír. Külföldön ennek már sok-sokéves hagyománya van. A válogatottak versenyeztetését is a nemzetközi szintnek megfelelően kellene megszervezni. Jó a holland példa, ahol a csapat például a versenyidőszakban heti rendszerességgel találkozik, és az ifik egy csapatként indulnak a felnőtt bajnokságban, vagy a juniorok épp a Bundesliga másodosztályában mérettetik meg magukat. A skandinávoknál és a franciáknál is kiválasztási pontok, szisztémák vannak, melyek az állandóságra építenek, az eredmények pedig önmagukért beszélnek.

handball.hu: Hogyan képzeled a jövődet?
Papp: Az elmúlt éveimet a kézilabda töltötte ki. Aki a sportban dolgozik, az tudja, ez mivel jár: nincs szabad hétvége, nincs nyári szünet, és még sorolhatnám. Ez az életmód azt jelenti, hogy egy edzőnek minimális ideje jut a családjára. Januárig mindenképpen pihenek, és a lehető legtöbb időt töltöm a családommal, a két, közel egyéves kislányommal. Természetesen nyomon követem a bajnokság fejleményeit, felnőtt és ifjúsági mérkőzésekre is kijárok, emellett pedig a SportKlub televíziós csatorna állandó szakértőjeként dolgozom, széles rálátással rendelkezem tehát ma is a hazai és nemzetközi kézilabdázásra férfi és női szinten egyaránt. Később azonban mindenképpen szeretnék újra edzőként dolgozni, és bízom benne, hogy a magyar kézilabdának is szüksége lehet a közel negyedévszázados edzői tapasztalatomra.

© handball.hu