Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Csoportelsőként átélni a karácsonyt

2010. november 13. 20:35 © handball.hu

A Bajnokok Ligájában ezúttal is fantasztikus formában kézilabdázó Győri Audi ETO KC edzőjével, Konkoly Csabával, valamint a Zvezda ellen kiválóan játszó Eduarda Amorimmal és Pálinger Katalinnal beszélgettünk.

Csoportelsőként átélni a karácsonyt
Konkoly Csaba: Nagyon boldogok vagyunk, mert sikerült szinte százszázalékosan megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. Posztnova hiánya természetesen könnyítette a dolgunkat, hiszen így egy lövő variációval kevesebbjük volt az oroszoknak. A második félidő elkezdésével vannak problémáink, ez egy olyan dolog, amelyen javítanunk kell, és nagyon remélem, hogy fejben fel tudunk erre készülni. A Ljubljana ellen szeretnénk ugyanilyen teljesítményt nyújtani. Ha egy ilyen sorozatot végigcsinál az ember, azt egyrészt az eredményességének, másrészt pedig az önbizalmának használ. Jóval szebb lenne úgy a karácsony, ha csoportelsőként élhetjük át!

Eduarda Amorim: Magabiztosakká váltunk a három legutóbbi győzelmünk miatt, és annak tudatában, hogy már a nyolc között vagyunk. A Zvezda ellen nem csak az eredmény, de a mutatott játékunk, és az, hogy mindenki kiválóan játszott is örömteli. A Bajnokok Ligája kezdetén talán nem tudtunk annyira koncentrálni, és nem értettük meg egymást. Most már jóval összeszedettebbek vagyunk. A Ljubljana biztosan nagyon mérges amiatt, hogy hazai pályán legyőztük őt, úgyhogy a jövő héten nekünk fognak esni, de ha úgy játszunk, mint az otthonukban, akkor nem lesz gond.

Pálinger Katalin: Mindenképpen így terveztük ezt a mérkőzést, hiszen szerettük volna kiszolgálni hazai pályán a fantasztikus közönségünket. Az idei egyetlen hazai BL-meccsünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ezért is örülök, hogy a Zvezda ellen ilyen magabiztosan játszottunk az első perctől fogva, ahogy azt kell. Nagyon jól összeállt a védekezésünk, tudtam labdákat fogni, hiszen nagyon sokat segítettek a lányok. A második félidő elején azonban ugyanúgy kiengedtünk kicsit, ahogyan Kaproncán is, szerencse, hogy ez belefért. Most is voltak hibáink, de örülök, hogy a hetek óta tartó jó teljesítményünket ma is tudtuk tartani. Nekünk, kapusoknak picit talán nehezebb a második félidőben beállni, ezt én is éreztem a múltkor, és Katrine esetében is látszott, hogy a védelmünk nem volt olyan stabil a második játékrész elején. Aztán ahogy a lányok segítettek neki, ő is elkapta a fonalat. Nagyon sokat számít egy-egy védett labda, ha mi is hozzá tudunk tenni pár bravúrt, ha kölcsönösen együtt tudunk dolgozni. Ez a Zvezda ellen remekül működött mindkét félidőben. A Ljubljana ellen mindenképpen szeretnénk itthon ugyanilyen teljesítményt nyújtani, de a szlovénok sokkal jobbak, mint a jelenlegi Zvezda. Ezért is sokkal gyorsabb iramú meccsre számítok, ahol a Krim végig futni fog, tehát egy pillanatra sem lesz megállás. Azonban ha ugyanúgy készülünk tovább, ahogy az elmúlt hetekben, akkor nem lesz gond, és nagyon remélem, hogy ugyanilyen magabiztosan hozzuk a meccset!

Ahogy illik, a nyolc között az ETO

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi