Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik a Krim

2010. október 23. 0:01 © handball.hu

A Győri ETO szempontjából fontos pontokról dönt a Bajnokok Ligája D-csoportjának szombati mérkőzése. A Rába-partiak megszerezhetik a továbbjutáshoz feltétlenül szükséges győzelmet az eddig hibátlan Krim ellen. A meccset a Viasat3 élőben közvetíti.

Bemutatkozik a Krim
A szlovén klubot 1984-ben alapították, öt év múlva felkerült a szlovén első ligába, és rögtön a bajnokság ötödik helyén végzett. 1991-ben a jelenlegi vezetőedző, Marta Bon vette át a csapat irányítását, majd három félig sikeres szezon – két ötödik és egy második bajnoki helyezés, valamint két kupagyőzelem – után a szakember elhagyta a klubot. A Krim 1993 óta egyszer veszítette el a Szlovén Kupát (1998-ban), 1995 óta pedig minden évben megnyerte a bajnokságot.

1994-ben és ’95-ben negyeddöntőt játszott a KEK-ben, az 1995/96-os szezon óta pedig a Bajnokok Ligájában szerepelt. 1997-ben és ’98-ban negyeddöntős, egy évvel később döntős volt, 2001-ben, 2003-ban pedig felért a BL trónjára. 2004-ben és 2006-ban ismét döntőt játszott, majd 2008-ban – miután kiesett a BL-ből, – a KEK-sorozatban került a negyeddöntőbe.

Ötször játszott a Szuperkupában, későbbi nevén a Bajnokok Trófeája tornáján, amelyet kétszer, 2003-ban és 2004-ben megnyert Tone Tiselj vezetésével.

Marta Bon azt nyilatkozta az idei szezon előtt, hogy a Győri ETO csapatát és a Podravkát jól ismerik, de bízik abban, hogy csapata felveszi a BL-ritmust, és várja a szurkolók segítségét is. A Krim előnyére válhat, hogy összetétele a tavalyi szezonhoz képest nem sokat változott. A balátlövő Andreja Penezić, aki tavaly a Regionális Ligában a legjobb játékos címet nyerte el, éppen az egyik ellenféltől, Kaproncáról érkezett. Visszatért Ljubljanába az egy évre Zaječarba kölcsönadott jobbátlövő, Barbara Varlec, valamint a beálló Sanja Gregorc.

Éppen a Győri ETO együttesébe távozott a fiatal jobbátlövő Ana Gros, és Marta Bon nem számíthat a Zvezda ellen térdsérülést szenvedett Dragana Cvijićre valamint az operációja után gyógyuló Zácsik Szandrára sem.

A szlovén bajnokságban veretlenül, százszázalékosan áll a szlovén csapat az első helyen.

Bár még soha nem nyert a Krim az ETO ellen, Marta Bon optimistán tekint a találkozó elé: „Eljött az idő, hogy megverjük a magyar csapatot, és úgy gondolom, képesek vagyunk erre. Fő fegyvereink a biztos védekezés és a gyors ellentámadások”.

A szerb Andrea Lekić is magabiztosan nyilatkozott a szlovén szövetség honlapján: „Eddig sikertelenek voltunk a magyarok ellen, de nem hajt minket a bosszúvágy. Egyszerűen szeretnénk megnyerni a harmadik mérkőzésünket is a BL-ben. Ez csakis akkor válhat valóra, ha a védekezésünkben működnek majd azok az új elemek, amelyeket a Zvezda és a Podravka ellen produkáltunk a második félidőben”.

A Győri ETO elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzést élőben közvetíti a Viasat3 Ljubljanából.



RK Krim Mercator

Legjobb európai eredmények:
Bajnokok Ligája: győztes (2001, 2003), döntős (1999, 2004, 2006), negyeddöntős (1997, 1998, 2005, 2007), legjobb 8 (2009, 2010), nyolcaddöntős (1996)
KEK: negyeddöntős (1994, 1995, 2008)
Bajnokok Trófeája (Szuperkupa): győztes (2003, 2004), második (2006), harmadik (1999, 2001)
Regionális Liga: negyedik (2009, 2010)

Magyarok elleni eredmények:
BL, 1996/97, legjobb 16: FTC – Krim 27-24, KrimFTC 22-20
BL, 1997/98, legjobb 16: KrimFTC 32-24, FTCKrim 23-25
BL, 1998/99, döntő: Dunaferr – Krim 25-23, Krim – Dunaferr 26-26
BL, 2000/01, legjobb 16: Krim – Győri ETO 27-27, Győri ETO – Krim 21-21
Szuperkupa, 2005/06, elődöntő: FTCKrim 25-34
BL, 2008/09, legjobb 8: Krim – Győri ETO 31-35, Győri ETO – Krim 34-33
BL, 2008/09, legjobb 8: Győri ETO – Krim 25-23, Krim – Győri ETO 24-24

Legjobb hazai eredmények:
tizenhatszoros szlovén bajnok (1995-2010)
tizenhétszeres Szlovén Kupa-győztes (1993-1997, 1999-2010)
kétszeres szlovén bajnoki ezüstérmes (1993-1994)
Szlovén Kupa-ezüstérmes (1998)

Szlovén bajnokság:
1. forduló: Ajdovščina – Krim 22-46
2. forduló: Velenje – Krim 23-45
3. forduló: Krim – Žalec 51-14
4. forduló: Olimpija – Krim 26-36
5. forduló: Krim – Ptuj 49-19

A szlovén bajnokság állása
1.Krim5500227-10412310 pont
2.Zagorje5410206-127799 pont
3.Olimpija5311168-149197 pont
4.Ptuj5302152-185-336 pont
5.Krka4202127-109184 pont
6.Piran5203157-161-44 pont
7.Ajdovščina4202113-142-294 pont
8.Celje4103120-142-222 pont
9.Izola5104146-172-262 pont
10.Velenje4103108-139-312 pont
11.Žalec400483-177-940 pont

A BL-góllövőlistán
8.Barbara Varlec14 gól
11.Andreja Penezić13 gól
11.Ana Gros13 gól
14.Andrea Lekić12 gól
16.Görbicz Anita11 gól
29.Tamara Mavsar9 gól
35.Vérten Orsolya8 gól
45.Katarína Mravíková7 gól

Idei BL-eredmények:
1. forduló: Podravka – Krim 30-35
2. forduló: Krim – Zvezda 37-32

Bajnokok Ligája, a D-csoport állása
1.RK Krim Mercator RK Krim Mercator220072-62104 pont
2.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC210155-56-12 pont
3.HK Zvezda HK Zvezda Zvenyigorod210163-65-22 pont
4.RK Podravka Vegeta RK Podravka Vegeta200255-62-70 pont



Bajnokok Ligája, csoportkör, D-csoport, 3. forduló

RK Krim MercatorGyőri Audi ETO KC
2010. október 23., szombat, 18.30
Ljubljana, Stožice Sportpark
Játékvezetők: Thierry Dentz, Denis Reibel (franciák)
TV: Viasat3 – ÉLŐ

A csoport másik mérkőzése:

HK Zvezda ZvenyigorodRK Podravka Vegeta
2010., október 24., vasárnap, 14.00
Csehov, Olimpija Sportcsarnok
Játékvezetők: Malene Lythje, Karina Christiansen (dánok)


Egy egészen más ETO-t láthatunk?
Cvijić hat hónapra kiesett
Katrine Lunde Haraldsen: Türelmes vagyok
Az utolsó intő jel lehet
BL-hangulat a lelátón, izzadás a pályán
Csak az Itxako nyert idegenben

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi