Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Újra a Larvik a trónon

2010. május 1. 18:13 © handball.hu

Befejeződtek a norvég bajnokság küzdelmei, ahol az alapszakasz után a rájátszásban is a Larvik diadalmaskodott. Tizedszer sikerült legyőzni a Byasent a döntőben, és 5. alkalommal sikerült a "mesterhármas": a kupát, alapszakasz-elsőséget és a rájátszást is elvinni a szezonban.

Újra a Larvik a trónon
Pénteken rendezték a Drammen Hallenben a a két elődöntőt, ahová az első négy helyezett jutott a rájátszásból, és sorsolás alapján dőlt el, ki, ki ellen küzd majd.

Az első mérkőzésen a Byasen és a Storhamar csapata találkozott. A trondheimiek favoritnak számítottak, akkor is, ha olyan hiányzóik voltak, mint Raisa Tuomi és Marie Henriksen. Az első félidőben ehhez mérten játszottak és Frafjord, Alstad, valamint Vigdis Hårsaker vezényletével 17-12-vel mentek az öltözőbe. A második félidőben feljött a Storhamar, és Anja Edin parádés megmozdulásaival, valamint a kis Riegelhuth talpról eleresztett bombáival kiegyenlítettek, és győzelmi esélyük is volt, de a végén a rutin (és egy kétes játékvezetői ítélet) döntött. A mérkőzést végül 31-30-ra nyerte a Byasen, és bejutott a döntőbe.

A találkozó legjobbjai Marit Malm Frafjord és Kamilla Sunmoen (aki az első félidőben nyújtott kiemelkedőt) voltak.

Byasen - Storhamar 31-30



A második elődöntő a Larvik és a Tertnes csapata között zajlott. A Larviknál nem lépett pályára Lene Rantala, és a második félidőben Karl-Erik Bøhn pihentette az egész első sorát, így Marianne Iversen, Pia Narvesen és Raphaelle Tervel is játéklehetőséghez jutottak. Ilyen körülmények között a Larvik nem tudta megtartani az első félidőben szerzett nyolcgólos előnyt, bár a győzelmüket soha nem fenyegette veszély. A Tertnes csapata ennek ellenére dicsérhetően küzdött.

Larvik HK - Tertnes 33-29

A mérkőzés legjobbja Tine Rustad Kristiansen lett.



A bajnoki döntőre a mai napon került sor, ahol sokadszor a Larvik és a Byasen találkozott egymással. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott az elején: tíz perc után 6-6 volt az állás, de utána a Larvik meglépett. Ezt a hátrányt egész mérkőzés alatt nem sikerült behozni a trondheimi lányoknak, és így újra a Larvik lett a Posten Liga rájátszásának győztese a 2009/2010-es szezonban, ezzel 160.000 norvég koronát könyvelhetett el magának.

Byasen - Larvik HK 23-26 (9-16)
A Byasen gólszerzői: Frafjord, 1, Wibe 2, Harsaker 3, Alstd 4, Svestad 3, Molid 4, Zamorska 3, Herrem 3
A Larvik gólszerzői: Larsen 1, Løke 10, Breivang 2 Mørk 4, Sulland 5, Stange 4



A bronzmérkőzésre is a mai napon került sor. A harmadik hely sorsa a Tertnes - Storhamar mérkőzésen dőlt el, ahol szoros küzdelem után nyertek a bergeniek egy góllal..

Storhamar - Tertnes 31-32 (16-15)

A harmadik helyet 50 ezer norvég koronával díjazták.

Skandináviai tudósítónktól (Sz. I.)

Címkék:

norvég

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi