Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A Larvik tizennégy napnyi előnye

2010. április 9. 7:41 © handball.hu

A www.europamester.dk oldalon Jakob Vestergaard, a Viborg HK vezetőedzője beszélt az elődöntők esélyeiről, csapata felkészüléséről, valamint játékosai egészségi állapotáról.

A Larvik tizennégy napnyi előnye
"A Bajnokok Ligája elődöntőjében vagyunk, és tudjuk, hogy a verseny ezen szakaszában már csak nagyon erős csapatok vannak, így azzal is tisztában vagyunk, hogy kemény meccsek várnak ránk. Én személy szerint nagyon kiegyensúlyozott mérkőzésekre számítok, hiszen két olyan alakulat kerül szembe egymással, amelyek jól ismerik egymás játékát" - mondta Vestergaard.

"A Larviknak tizennégy nap előnye van velünk szemben, mert az ő válogatott játékosai a klubnál maradhattak, és így százszázalékosan csak ezekre a meccsekre készülhettek. Ellentétben velünk, ahol a játékosok hazájuk válogatottjában vagy a különböző dán nemzeti együttesekben szerepeltek, edzőtáboroztak. Az is említést érdemel, hogy a Larvik egy olyan csapat, amelyben a játékosok nagy része régóta együtt játszik, és ez az állandóság juttatta el őket oda, hogy a nemzetközi porondon is komoly sikereket érjenek el. Nem utolsósorban a sérülések is elkerülték őket. Elsőkent jutottak tovább mindkét csoportjukból, így talán favoritoknak is nevezhetők" - folytatta a viborgi edző.

"A Viborg játékosai óriásit fognak küzdeni, nagyon készülnek az elődöntőkre, és csak ezekre a meccsekre összpontosítanak. Mindenképpen győzni szeretnének a Larvik ellen a lányok, és úgy érzik, van is esélyük. Viszont ez csakis akkor valósulhat meg, ha összeáll a védekezésük, máskép nincs esély" - fejezte be Jakob Vestergaard a gondolatmenetét.

A viborgi alakulatban jelenleg két olyan játékos is van, akinek bizonytalan a játéka: Karen Smidt beállósról és Katarina Bralo-ról van szó, mindketten combizomhúzódással küszködnek. Gitte Aaen viszont már többet játszhat, és Anja Althaus is lassan csatasorba állhat, de az ő játéka szintén kérdéses.

Skandináviai tudósítónktól (Sz. I.)

A Larvikot tartja esélyesebbnek

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi