Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik az Itxako

2009. november 1. 0:07 © handball.hu

Nem szabad leírni a Győri ETO következő BL-ellenfelét, a spanyol Itxako csapatát, amely képes hatvan percen keresztül küzdeni. Negyed hattól kiderül, sikerül-e kitartaniuk az ibériaiaknak. A meccset a Viasat3 élőben közvetíti!

Bemutatkozik az Itxako
A klubot 1972 októberében alapították, ám csak 1990-ben lett kézilabda-szakosztálya. Az 1999/2000-es szezonra a felső osztályba került a csapat, majd 2003/2004-ben – történetében először – az EHF-kupában szerepelt, és egészen a nyolcaddöntőig menetelt, ott azonban éppen a Győri ETO állította meg. Három évvel később megismételte ezt a sikert az Itxako, majd a 2007/2008-as szezonban a döntőben bukott el, 2008/2009-ben pedig – a Ferrobus Mislata után második spanyol csapatként – győzelmet aratott.

A tavalyi gárdából majdnem minden légiós eltávozott. A szezon közepén intett búcsút a román átlövő, Cristina Mihai, a brazil átlövő, Deonise Fachinello és a beálló Alessandra de Oliveira. (Utóbbival az FTC játékosai találkozhatnak vasárnap 16 órakor.) Júniusban követte őket a brazil átlövő, Silvia Pinheiro, a francia kapus, Marion Callave és a norvég irányító, Syssel Nygård Pedersen.

Helyükre olyan játékosok érkeztek, mint az irányító Macarena Aguilar (Parc Sagunt), a román beálló, Laura Crăciun (Motor), a balátlövő Patricia Pinedo (Bera Bera), a német jobbátlövő, Christina Rohde (Nürnberg) és a holland kapus, Marieke van der Wal (Elche-Mustang). Végül a héten érkezett Estellába a portugál balátlövő, Alexandrina Barbosa is, aki azonban egyelőre csak a bajnokságban lehet csapata segítségére.

Az Itxako kivételes helyzetben van, hiszen játékosai egytől egyig megjárták valamelyik válogatottat. A fent említett érkezőkön kívül itt játszik a spanyol Nely Carla Alberto, Jessica Alonso, Andrea Barnó, Maria Concepción Berenguel, Najara Egozkue, Begoña Fernández, Silvia Navarro, Nerea Pena, Elisabeth Pinedo és a román Petronica Melinte (Fedorneac).

A spanyol bajnokságban eddig százszázalékos együttes a tabella második helyén tanyázik; jobb gólkülönbséggel csak az Elda Prestigio előzi meg. A két csapat egymással még nem játszott. Az Itxako legnagyobb vetélytársai közül a Bera Berát hattal, a Parc Saguntot pedig tízzel verte.

Az Oltchim elleni, első BL-találkozójukon a spanyolok a végsőkig küzdöttek. A második félidő elején elhúzott a román csapat, ötgólos hátrányba került az Itxako, ám nem adta fel: sikerült kiegyenlítenie. A találkozó végén aztán ismét előnyt szereztek Maierék, amelyet nem engedtek ki a kezükből, így megnyerték a meccset.

A spanyolok majdnem kilencórás utazás után, szombat délután fél kettőkor érkeztek meg győri szállására. Reggel öt órakor indultak repülővel Pamplonából Madridba, majd onnan Bécsbe, a Schwechatról pedig egy óra alatt érkezett meg a tizennégy játékos Győrbe. Rövid pihenő után 18 órakor videózás következett.

Ambros Martín összes játékosa az edző rendelkezésére áll, kivéve Alexandrina Barbosát, aki a Bajnokok Ligája főtábláján nem szerepelhet. Viszont nem mindenki százszázalékos a csapatban: Andrea Barnó megfázással küszködik, Nely Carla Albertónak zúzódott a válla, Christina Rohde pedig folyamatosan javul. Begoña Fernandez pénteken nem tudta befejezni az edzést, mert izomproblémái akadtak a bal combjában.

„Megtanultuk, hogyan kell leküzdeni a ránk nehezedő terhet, amikor nagy riválisok ellen játszunk, tehát tapasztaltabbak lettünk. Egyre jobban tudunk harcolni, azt gondolom, hogy ezt megmutattuk múlt héten az Oltchim ellen, hazai pályán. Ha nagyon koncentrálunk, kevesebb hibával tudunk játszani, talán nyerhetünk is, hiszen ez a szándékunk” – nyilatkozta az Itxako vezetőedzője a csapat honlapján.



Itxako Reyno de Navarra

Legjobb európai eredmények:
EHF-kupa, 2003/04: nyolcaddöntő (a Győri ETO verte ki)
KEK, 2005/06: negyeddöntő (Larvik [NOR] verte ki)
EHF-kupa, 2006/07: nyolcaddöntő (a Rulmentul [ROU] verte ki)
EHF-kupa, 2007/08: döntő (a Volgográd [RUS] ellen maradt alul)
EHF-kupa, 2008/09: győzelem (a Leipzig [GER] ellen diadalmaskodott)

Magyarok elleni eredmények:
EHF-kupa, 2003/04, nyolcaddöntő: ItxakoGyőri ETO 30-26, Győri ETO – Itxako 33-22
EHF-kupa, 2007/08, nyolcaddöntő: Itxako – Cornexi 27-21, Cornexi – Itxako 26-26
EHF-kupa, 2007/08, elődöntő: Dunaferr – Itxako 27-23, Itxako – Dunaferr 28-22

Legjobb hazai eredmények:
spanyol bajnok (2009)
spanyol bajnoki ezüstérmes (2008)
Spanyol Kupa-ezüstérmes (2004)
kétszeres Spanyol „Királyné” Kupa-elődöntős (2008, 2009)

Spanyol bajnokság:
1. forduló: Elche-Mustang – Itxako 20-31
2. forduló: ItxakoMar Alicante 23-21
3. forduló: Bera Bera – Itxako 23-29
4. forduló: Itxako – Gijón 34-22
5. forduló: Alcobendas – Itxako 28-38
6. forduló: Itxako – Parc Sagunt 32-22
7. forduló: Castro Urdiales – Itxako 22-27

A spanyol bajnokság állása
1.Elda Prestigio7700247-1499814 pont
2.Itxako7700214-1585614 pont
3.Bera Bera7412190-170209 pont
4.Elche-Mustang7403192-176168 pont
5.Parc Sagunt7403206-194128 pont
6.C.Le.Ba.7403172-16848 pont
7.Vícar Goya7403164-186-228 pont
8.Ro’casa7313180-183-37 pont
9.CB Mar Alicante Mar Alicante7304193-174196 pont
10.Castro-Urdiales7304181-18106 pont
11.Alcobendas7214169-184-155 pont
12.Marina Park7205142-201-594 pont
13.Gijón7016142-184-421 pont
14.Ribarroja7007156-240-840 pont



Bajnokok Ligája, C-csoport, 2. forduló

Győri Audi ETO KC – Itxako Reyno de Navarra
2009. november 1., vasárnap 17.15
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Vezeti: Vaidas Mažeika, Mindaugas Gatelis (litvánok)
TV: Viasat3 – ÉLŐ

CS Oltchim Rm. VâlceaHK Zvezda Zvenyigorod
2009. november 1., vasárnap 18.00 (magyar idő szerint)
Râmnicu Vâlcea, Traian Sportcsarnok
Vezeti: Václav Kohout, Petr Novák (csehek)

Bajnokok Ligája, C-csoport
1.HK Zvezda HK Zvezda110034-2952 pont
2.Oltchim110027-2432 pont
3.Itxako100124-27-30 pont
4.Győri Audi ETO KC Győri ETO100129-34-50 pont

Vasárnap javíthat az ETO
Barbosa az Itxako csapatában

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi