Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Kiütéses Dunaferr-győzelem

2009. július 29. 16:28

Fölényesen, 37-22 arányban nyerte meg ma délelőtti edzőmeccsét a Dunaújvárosi NKSE. Rapatyi Tamás csapata már a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, így a Kiskunhalasnak esélye sem volt a szoros eredményre.

Nagy Ivett
Nagy Ivett
Felkészülési mérkőzés

Dunaújvárosi NKSE – Kiskunhalas 37-22 (19-12)
A Dunaferr gólszerzői: Nagy I. 8, Sári B. 6, Takács D. 5, Erdősi 5, Takács F. 3, Berta 3, Gáspár 2, Vadász 2, Jókai 2, Somogyi 1.

Kicsivel több mint két héttel a nyári felkészülés kezdete után már edzőmérkőzés várt szerda délelőtt a Dunaújvárosi NKSE női kézilabdázóira, akik délelőtt tizenegy órától a tavaly óta alaposan megfiatalított Kiskunhalas csapatát fogadták a sportcsarnokban.

Szépen, biztosan

A hazaiaktól ezúttal még hiányzott a sarkát fájlaló Balogh Beatrix, ám Nagy Ivett, valamint a Hódmezővásárhelyről érkezett Jókai Nóra is szerepelt Rapatyi Tamás kezdőcsapatában, mely nagyon jól nyitotta a mérkőzést, s már az első percekben sikerült meglépnie ellenfelétől (5-2). A gólszerzésben ekkor Nagy Ivett és Takács Dusmáta vitte a prímet, de ahogy Vadász, Erdősi és Gáspár is bekapcsolódott a találatok gyártásába, még tovább nőtt a két gárda közti különbség (15-7).

Időt is kértek a halasiak, mely után sikerült is valamelyest stabilabban játszaniuk, ám az is igaz, hogy ebben az időszakban a Dunaferr is elkövetett pár apróbb hibát, ám a nagy rohanásba ez azért még belefért, így nem nagyon csökkent a két gárda közti különbség. A véghajrában Sári Barbara vette nyakába a csapatot, s sorozatban lőtt három találatának köszönhetően végül 19-12-es dunaújvárosi vezetéssel vonulhattak pihenőre a felek.

Bírták erővel

A második félidőben továbbra is sok futást, s minél gyorsabb lefolyású támadójátékot kért együttesétől Rapatyi Tamás, aki örömmel konstatálhatta, hogy tanítványai igyekeznek is megfelelni az edzői elvárásoknak. Vadász, Jókai, valamint Berta góljai után alig öt per elteltével már megvolt a "tíz közte", s a gyors indulásoknak köszönhetően a 38. percben már kétszer annyi hazai gól esett, mint vendég (26-13).

Ekkor egy nagyon kicsit megtorpant a kohász, melynek köszönhetően a halasiaknak valamelyest sikerült kozmetikázni az eredményen, ám az utolsó tíz percben már ismét az történt a pályán, amint a vendéglátók elterveztek. A jó védekezésnek, valamint Pisák védéseinek köszönhetően alig engedték gólt szerezni a vendégeket, míg a túloldalon újból kinyílt a gólzsák, így végül 37-22 arányban behúzták az első felkészülési találkozót.

A mérkőzés után Rapatyi Tamás természetesen elégedett volt a látottakkal, s mint azt elmondta, azon túl, hogy mindenki játéklehetőséget kaphatott, a legnagyobb pozitívumot az jelentette, hogy a csapat tagjai hatvan percen keresztül bírták a feszített tempót.

Forrás: www.dunaujvaros.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi