Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Már Királya is van Vásárhelynek

2009. július 20. 22:02

Az aktív játékot befejező Mucsi-Vörös Henriettát igyekszik majd pótolni a Nyíradonyból a vásárhelyi NB I-es kézilabdacsapathoz igazolt Király Annamária. Magától és az együttestől is jó teljesítményt, előrelépést vár a 2009/2010-es szezonban.

Edzésen már védte a vásárhelyi kaput a Nyíradonyból érkezett Király Annamária Fotó: Tésik Attila
Edzésen már védte a vásárhelyi kaput a Nyíradonyból érkezett Király Annamária
Fotó: Tésik Attila
– Már 2008-ban is szóba került, hogy eligazolok a Tajtavillből, melynek akkor még Derecske volt a bázisa – kezdte történetét az ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC egy plusz egy évre szerződött új kapusa, Király Annamária. – Akkor még rendeződtek az anyagiak, maradtam, idén azonban már feltétlenül új gárda után kellett nézni, erre meg is kértem a menedzseremet. Vásárhelyen nyitott kapukat „döngettünk", és már március végén, április elején megállapodtunk a HNKC-val.

Az azóta megszűnt Tajtavill-Nyíradonyból hárman érkeztek az ASA-Consolishoz: Sopronyi Anett, Kudor Kitti és a visszavonult Mucsi-Vörös Henriettát pótolni igyekvő Király Annamária. A most 23 esztendős játékos 10 évesen Balmazújvárosban kezdett kézilabdázni. Édesapja, aki szintén űzte ezt a sportágat, „cipelte le" az első tréningre, ahol Halász Ferenc edző ránézett, és az alkatából úgy ítélte, legjobb helye a kapuban lesz. Nem tévedett.

Annamária nagyon fiatalon, 14 évesen került a Debrecen felnőtt keretéhez, és 2000-ben a Bp. Spartacus ellen már debütálhatott – egy góllal megverték a Szparit. A Hypo ellen az akkor sérült Irina Szamozvanova helyett ő kezdett, és egy góllal nyertek a világválogatottal egyenértékű osztrák team ellen. Az egyik legkellemetlenebb emléke, mikor a Győrrel játszottak, és 5 másodperccel a vége előtt a kiváló hálóőr, Irina Sirina góljával a Rába-partiak nyertek. Igaz, akkor nem ő állt a Loki kapujában. Vásárhelyen kellemes élményeket akar gyűjteni:

– Már beszélgettünk a lányokkal, és egyetértve a vezetőséggel kijelenthetem: a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását magunkkal szemben is elvárásként fogalmaztuk meg. Szeretnék minél stabilabb, jobb teljesítményt nyújtani a mérkőzéseken, úgy, hogy a felnőtt válogatottnál is komolyan számoljanak velem. A beilleszkedéssel biztos nem lesz gond, a lányokat, a csapattársaimat ismerem. Vásárhelyre szerdán érkeztem, de előtte – albérletkeresés és más ügyben – már többször jártam a városban. A legfontosabb dolgokat már tudom, mindent könnyen megtalálok a városban, az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek. Van már törzshelye a „nyíradonyi különítménynek", az Öszöm-iszom: barátságos a személyzet, kaptunk repetát, kedvezményt, mi pedig hívtuk őket, találkozzunk a bajnoki és a kupameccseken, szurkoljanak az együttesnek – mesélte első vásárhelyi tapasztalatait Király.

Forrás: Imre Péter (Délmagyarország OnLine)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi