Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Jó volt Nyíregyházán játszani"

2009. június 14. 22:07 © handball.hu

A handball.hu a kínai világbajnokságra kvalifikálódó magyar válogatott szövetségi kapitányát, Imre Vilmost, valamint Tóth Katalint és Szucsánszki Zitát szólaltatta meg a szlovákok felett aratott győzelem után Nyíregyházán.

"Jó volt Nyíregyházán játszani"
Imre Vilmos: Már a heti edzésmunka alapján érződött a lányokon, hogy bennünk van egy jó teljesítmény. Hozzáteszem, hogy talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ennyi különbség van a két csapat között, s ezt kihoztuk a mai meccsen. Örülök annak, hogy sok mindent megvalósítottunk abból, amit gyakoroltuk. Fegyelmezetten hajtottuk végre az átlövéseket, ezt külön kértük a lányoktól, és a lerohanásoknál sem vallottunk szégyent. A védekezésünket is szinten próbáltuk tartani, ez pedig jó kapusteljesítményekkel párosult, ráadásul pontosabban voltunk a védelemben is, mint egy hete. Herr Orsolya sok lehetőséget kapott, és bizonyított. Remélem, hogy ez leendő klubjában is így lesz, és akkor méltó utódja lehet Pálinger Katinak.

Tóth Katalin: A lerohanásunk sokkal jobb volt, mint az első mérkőzésen. Az volt a taktikánk, hogy megyünk előre, ráadásul felállt fal is összejött minden. Azt hiszem, ma mindenki jól dolgozott, emellett a kapusteljesítmény is kiváló százalékkal működött, és sokkal jobban is védekeztünk, mint egy hete. A saját teljesítményemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen kihagytam egy belőhető ziccert. Már az előző héten megmondtam, hogy ennyivel jobbak vagyunk a szlovákoknál!

Szucsánszki Zita: Lehetett volna jobb a teljesítményem, hiszen kicsit bánkódom a kihagyott hetes miatt, de örülök, hogy végre kijött a lépés. Az edző dönti el, hogy kinek mennyi lehetőséget ad, de cserejátékonként úgy gondolom, hogy ezúttal jól felvettem a meccs ritmusát. Szerintem a realitás ez volt, nem a múlt heti mérkőzés, ahol nagyon megfogtak minket a játékvezetők, belenyúltak a meccsbe. Ezúttal kaptunk egy korrekt hazai pályás bíráskodást, egyszóval jó volt Nyíregyházán játszani. A héten a ziccerek befejezését, a helyzetek kialakítását, két ember összehúzását, a beálló pozícióját és a lerohanást gyakoroltuk, ami ma be is vált. A mai formánk előre mutat, hiszen van, aki az első meccsen, van, aki a másodikon, mások pedig mindkét mérkőzésen hozzátettek a diadalhoz. Csapatként dolgoztunk együtt.

Ott leszünk a vb-n!

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi