ELŐZMÉNYEK

A bajnoki rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén, a negyvenedik perc tájékán történt, hogy a Zvezda irányítója, Poltorackaja váratlanul megcsúszott, nagyot kiáltott, és eltorzult arccal földre zuhant. Körülötte ezt megelőzően egy játékos sem volt: utána úgy kellett őt levinni a pályáról, és a meccset ezután a pálya széléről egymagában, könnyes szemekkel nézte. A Zvezda csapatkapitánya komoly térdsérülést szenvedett, és a moszkvai csapat két legfontosabb játékosa közül elveszítette az egyiket. (A másik, a kapus Szuszlina tevékenyen hozzájárult a Lada ellen kiharcolt magabiztos győzelemhez: „...ha Szuszlina nem védi ilyen jól a heteseket, és a lerohanások végén a ziccereket, a találkozó végig szoros lett volna” - nyilatkozta a mérkőzés után mindkét csapat edzője, meglehetősen egybehangzóan). Mondhatjuk, hogy nagyjából minden itt kezdődött...

Az elődöntő harmadik meccsén aztán komolyabban megsérült Posztnova is, a Lada világbajnok átlövője, aki a második félidőben már nyilvánvalóan vesztes állásnál sem adta fel, és egymaga rohamozta a Zvezda védőfalát. Itt aztán az egyik felugrásnál meglökték, és a földre érkezve a hátára esett. Mivel korábban több mint fél évet hagyott ki gerincproblémákkal, ez az újabb hátsérülés nem sok jót sejtetett. „A nyári szabadságomnak mindenesetre annyi” - jegyezte meg jómaga is a meccs után. „Június közepétől amúgy is a tavalyi sérülésemet kezeltettem volna. Mondjuk, az bosszant, hogy a bírók még hetest sem ítéltek a fault után a javunkra...”

Az elődöntő első meccsén (az egyetlenen, amelyiket a Lada, ha csak egy góllal is, de meg tudott nyerni) az is megtörtént, ami korábban nemigen: Trefilov addig reklamált egy, a csapata ellen ítélt büntető miatt, hogy először sárga, majd piros lapot kapott. Utána hosszú időbe telt, amíg a bírók – és Szuszlina – meg tudták győzni arról, hogy hagyja el a játékteret. Végül a nézőtérre menet a Zvezda trénere a VIP páholy felé fordulva egyértelmű gesztussal fejezte ki véleményét az ott ülőkről. A Lada örökös elnöke, Jurij Sztyepanov – aki amúgy Trefilov régi jó barátja - rendkívül fájdalmasan élte meg ezt a jelenetet, legalábbis ezt írja a Lada-honlap. A piros lapnak köszönhetően Trefilov egy meccsre eltiltást is kapott, és az elődöntő második mérkőzését (most már Zvenyigorodban) csak a tribünről nézhette, ahol a versenybíróság asztalával szemben, lent, az első sorban állt, és időnként sikeresen túlharsogta a szurkolókat. „A játékosai néha odafigyeltek rá, de nem túl gyakran” - teszi hozzá némi megelégedéssel a Lada-honlap tudósítója.

AZ ELSŐ MECCS

Az első meccs Zvenyigorodban baljósan kezdődött: mindjárt az első volgográdi támadás végén Kocsetova hat méterről fejbe lőtte Szuszlinát. A Zvezda kapusa rövidebb ápolás után a pályán maradt, és ennek ellenére jól védett, egészen a tizenhetedik percig, amikor Levina, a Dinamo másik kulcsjátékosa is fejbe találta. Levina - Kocsetovával ellentétben - megpróbált bocsánatot kérni a kapustól, aki azonban ezt nem fogadta el. „Idegileg annyira megviselt, hogy miután lecseréltek, még egy időre a teremből is kimentem. Nekem úgy tűnt, hogy ezt szándékosan csinálták. Utána megnéztem videón is: hát, lehetséges. A két lány jól végrehajtotta az edzői utasítást. Nem akarom ezt gondolni, de a videón jól látszik”- nyilatkozta majdnem egy héttel a döntő után is Szuszlina.

A Zvezda első számú kapusa az első félidőben nyolc lövést védett, cseréje, Kalinyina egyet (a második félidőben az arány öt és kettő védés). Túl ezen, a kevesebb védett lövés következtében a Zvezda lerohanó támadásaiból is kevesebb volt, így aztán adódott a következtetés, hogy csak Szuszlina kiválása miatt tudtak a volgográdiak idegenben győzni (26-29), és a Zvezda vezetői – beleértve Trefilovot is – már az első mérkőzés után azt nyilatkozták, hogy a Dinamo szándékosan eltervezte, hogy Szuszlinát a mérkőzés elején harcképtelenné teszi. Ez nem sok jót ígért a visszavágó mérkőzésekre.

A MÁSODIK MECCS

Ezen a találkozón Szuszlina állt végig a kapuban (49 %-os teljesítménnyel), és kivédte mind a négy hetest, ami utóbb a Dinamo vezetői szerint az egyik fő oka volt csapatuk vereségének. A másik ok, hogy a Zvezda erőnlétileg jobban bírta, és a mérkőzés utolsó tíz percében lefutotta ellenfelét (az utolsó tizenkét percet Trefilov csapata 7-2-re nyerte, és így alakult ki a 21-26-os végeredmény). „Az utolsó tíz percet feladtuk” - ismerte be a volgográdi klub elnöke, a nálunk is jól ismert Lev Akopjan. „Mindegy: levonjuk a megfelelő következtetéseket, és reméljük, hogy holnap sikerül bajnokságot nyerni.”

A HARMADIK MECCS

Bár a bajnoki címről döntő mérkőzést később az utolsó percben kitört verekedés és egyéb túlkapások tették hírhedtté, a találkozó maga békésen és teljesen izgalommentesen indult. A Dinamo hamar meggyőző vezetésre tett szert, a tizenkettedik percben már 8-1 volt az állás, Trefilov pedig még ekkor sem kért időt, csak békésen sétálgatott fel-alá az alapvonal mellett. Szembesülve csapata játékával ez nem volt meglepetés: a zvenyigorodiak jól láthatóan teljesen elkészültek az erejükkel (az a fantasztikus utolsó tíz perc előző nap sokat kivett belőlük). Támadásaik ólomlábakon mozogtak, még egy szimpla húzásra sem voltak képesek, helyette egyéni betörésekkel próbálkoztak, ez azonban ritkán sikerül, ha a támadó játékos fele olyan gyors, mint a védők. Kevés mérkőzésen szenved ennyire látványosan egy csapat a játékidő elején, és Trefilov viselkedésén látszott, hogy már a meccs előtt tudta, – jól ismerve csapata erőnléti állapotát – hogy nem lehetnek illúziói. A tizennegyedik percben végre időt kért, és utána a moszkvaiak elkezdtek legalább gólokat lőni (addigi egyetlen találatukat büntetőből szerezték). A Zvezda feljött valamelyest: tíz perc alatt a Dinamo előnyét sikerült ötre csökkenteni (23. perc: 13-8), ez a különbség aztán a meccs végéig megmaradt. Látván a Zvezda játékosainak erőnléti problémáit, az eredmény – és a bajnoki cím sorsa – ezen a találkozón egy percig sem lehetett kétséges.

Látványos jelenetekben azonban mégsem volt hiány: ha nem is a pályán, hát a pálya körül. Minden teljesen békés volt egészen a huszonnegyedik percig, amikor a volgográdiak balszélsője, Avgyekova beugrásból fejbe nem lőtte a Zvezda cserekapusát, Kalinyinát. A „fejbe lövések döntőjén” ez már sok volt Trefilovnak, aki azonnali piros lapot követelt, amit a bírók nem láttak indokoltnak; a következő támadásban viszont rögtön kiállították a Zvezda egyik védőjét, Burmisztrovát. A kettő együtt annyira igazságtalannak tűnt, hogy most a cserekapus helyére éppen hogy visszaállt Szuszlina kezdett el magyarázni a játékvezetőknek, akik erre őt is leküldték.

A meccs ekkor hosszabb időre megszakadt: Trefilov a bíróknak kezdett el hosszasan értekezni mindenféléről, a Zvezda kispadjánál meg „több illetéktelen személy jelent meg, akik szemmel láthatóan arra buzdították a játékosokat, hogy tiltakozásul vonuljanak le a pályáról” - írja a helyi sportweblap, a www.volgosport.com tudósítója. Az illetéktelen személyek egyike a zvenyigorodi klub elnöke, Szergej Potapov volt; őt Szuszlina nyugtatgatta, de miután nem akarta elhagyni a kispad környékét, végül három egyenruhás rendőrnek kellett visszakísérnie a tribünre (ez meglehetősen udvariasan, mindenfajta erőszak nélkül zajlott).

Ezalatt egyéb hallatlan dolgok is történtek a volgográdi sátorban, legalábbis a www.volgosport.com szerint: „…valamiféle szőke hajú nőszemély, szintén a Zvezda kispadja mellől az egyik helyi szurkolónak ezt mondta: Húzz el a f….ba! Közben egy másik személy elhagyta a cserepad környékét, és a nézőket különböző kézmozdulatokkal provokálta”. (Mindenesetre érdekes, hogy ezt a két eseményt az orosz újságíró külön lejegyzésre érdemesnek találta…)

Egy idő után a mérkőzés a Dinamo kettős, majd egy perc múlva hármas emberelőnyével folytatódott (mivel Andrjusina is a kiállítás sorsára jutott). Az egy perccel korábban a pályáról letámogatott Kalinyina azonban visszaállt, és parádésan védett, úgyhogy a hármas emberelőnyből egy gól pluszt tudtak csak a volgográdiak nagy nehezen összehozni. Két perc sem volt hátra a félidőből, és a kedélyek a szünetben talán lecsillapodhattak volna, amikor újabb „esemény” történt. A középen kapura törő Kocsetovát a Zvezda belső védője, Poljenova két kézzel ellökte, nem a fején, nem a nyakán, hanem úgy a kulcscsontja alatt valamivel. A lökés szabálytalan volt, bár nem volt sem durva, sem túl erős (legalábbis Poljenovától nem volt az). Kocsetova földre került, de azonnal feltérdelt, majd fel is állt, és szópárbajba keveredett a Zvezda kétméteres átlövőjével (aki egyébként odavalósi, és a Dinamo volt a nevelőegyesülete, amíg Trefilov egy szép napon el nem csábította őt Zvenyigorodba). „Lénocska, úgy látszik, elfelejtette, hogy hol és kinek is köszönheti, hogy játékos lett belőle, mert amit Kocsetovával csinált, az minősíthetetlen, kis híján megölte őt” - írja a helyi újságíró, nem kevés túlzással. A játékvezetők azonban hasonlóan vélekedhettek, mert Poljenovát két perc helyett piros lappal kizárták a játék további menetéből. Utána némileg meggondolhatták a dolgot, mert egy percen belül gyors egymásutánban két volgográdi játékost is leküldtek a pályáról kompenzációként. (A két bírót, Polagyenkót és Csernyegát amúgy mi is jól ismerhetjük, legutóbb a pekingi olimpia bronzmeccsén fújtak emlékezetesen nekünk, vagyis inkább a koreaiaknak…)

A második félidőben először a negyvenhatodik percben állt le a játék, amikor egy kettős kiállítást követően Trefilov magához hívta a játékosait, akik némileg tétován oda is mentek hozzá. Mivel Trefilov maga sem volt túl vehemens, még az asztalhoz sem ment reklamálni, ezért valószínűbb, hogy inkább lehetőséget akart adni a csapatának egy kis pihenésre. A bírók jól kézben tartották ezt a félidőt, és a játék nem volt durva. Az utolsó tíz percben csak egy (véleményes) kiállítás volt, azt is volgográdi játékos ellen ítélték, a meccs 31-26-os végeredménye is jó két perccel a találkozó vége előtt megszületett.

Minden eldőlt már, amikor az ötvenkilencedik percben a Dinamo edzője időt kért, hogy játékosaival a cserepadnál előre is ünnepelhesse a győzelmet. Valószínűleg ez volt az a szikra, ami lángra lobbantotta az indulatokat: a Zvezda játékosai arculcsapásként érezhették ezt a játék szempontjából fölösleges időkérést és előrehozott ünneplést, ezért amint újra kezdődött a játék, azonnal ütöttek. Először a balszélső Dmitrijeva került összetűzésbe Grebjonkinával: mindketten piros lapot kaptak. A játék újraindult, utána rögtön Iljuhina kapott az arcára egy ütést. Iljuhináról érdemes megjegyezni, hogy csak az utolsó percben állt be; ő már a nyolc évvel ezelőtt bajnoki címet szerzett Dinamóban is játszott, és a mérkőzés legvégén egyfajta nosztalgikus gesztusként küldte őt pályára a volgográdi csapat mestere. Éppen ezért még jó erőben volt, és Koroljova ütése után a labdát eldobva cséphadaróként esett neki a Zvezda játékosának. Ezzel egyidőben, tőle jobbra, Vetkova és Drigina is összecsaptak (a játéktér baloldalán érdekes módon senki nem lépett akcióba).

Csakhamar mindenki a pályán volt, még a korábban piros lappal kiállított Poljenova és Dmitrijeva is pillanatok alatt ott termett (amit a volgográdi lapok különösen nehezményeztek), bár Poljenova, és vele együtt Andrjusina mindent megtettek azért, hogy szétválasszák a küzdő feleket. Trefilov csak a legvégén sétált oda, felettébb nyugodtan, és az arcán elnéző mosollyal mondott a bíróknak valamit, amit ők alkalmasint nem értékeltek, mert Trefilovot azonnal kiállították. Hosszabb szünet után a bajnoki döntő utolsó húsz másodpercére három Zvezda, és négy Dinamo-játékos állt ki (a kapusokon kívül), akik a hátralévő időt lejátszották, ha nem is kézilabdázva, de a kézilabdát elfogadhatóan imitálva.

A mérkőzés után a Dinamo játékosai és szakvezetői a hetedik mennyországban érezték magukat. „Nem is meccs volt ez, hanem inkább ütközet. Márpedig Sztálingrádban a csatákat nem szoktuk elveszíteni” - jegyezte meg Lev Akopjan, a klub elnöke diadalittasan. A zvenyigorodi csapat viszont meg sem jelent az éremátadási ceremónián, vagy legalábbis elkésett róla: „Bementünk az öltözőbe lenyugodni, átöltözni, aztán amikor kijöttünk, láttuk, hogy már ki is osztották az első helyért járó díjakat” - mondta utóbb Szuszlina. „Kimentünk, és még ők néztek nagyot, hogy nocsak, ti is itt vagytok? Végül valahogy sebtében mi is megkaptuk az ezüstérmeket.”

Zvenyigorodi részről hosszú ideig semmilyen nyilatkozat nem volt olvasható, egészen június 5-ig, amikor Szuszlina interjút adott egy kereskedelmi rádiónak (ebből idéztünk eddig is). A meccsvégi összetűzést firtató kérdésre érdekesen válaszolt: „Azt kell mondanom, jó erre visszagondolni most. Persze nem a verekedés miatt, bár a sportban az ilyenek néha elkerülhetetlenek, de a verekedés azért kezdődött, mert mindenki érzelmileg abszolút fel volt pörögve. A lányoknak nem volt mindegy, mi lesz az eredmény, és ebből is látszik, hogy igazi sportolók. Az is tetszett, hogy a csapatban azonnal kiálltunk egymásért”.

A volgográdiakról kevés jó szava volt: „ Bajnokok lettek, úgyhogy gratulálok nekik. Reméljük, hogy a csapatuk játékosainak a fele egyszer a válogatottban is játszhat majd. Fiatalok még, jópáran közülük bekerülhetnek a junior válogatottba. Van köztük olyan is, akire már most szükség van a felnőttek között. Az első edzőtábor július 2-án kezdődik: magam is kíváncsi vagyok rá, hogy ki fog eljönni közülük, és hogyan fog ott viselkedni. Remélem addigra mindez már a múlté lesz, de az biztos, hogy most a volgográdi lapok hihetetlenül felfújták ezt a történetet. Tény: kemény küzdelem volt a pályán, a végén meg elszabadultak az érzelmek. Verekedés? Mondjuk inkább azt, hogy meghúzkodtuk egymás haját. Nők vagyunk végülis...”

A döntőn történteknek ennek ellenére lesznek következményei a vétkesek számára, bár ezek meghozatalát az Orosz Kézilabda Szövetség az e heti évadzáró ülésén elhalasztotta egy, a „videofelvételek és minden egyéb körülmény gondos tanulmányozása” utáni időpontra.

Oroszországi tudósítónktól

Botrány után itt az All Star
Nyolc év után vissza a trónra
Nincs döntés Oroszországban
Idegenben nyert a Volgográd

© handball.hu