Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Ilyen csoportot szerettem volna"

2009. április 22. 14:18

Nem került túl nehéz csoportba a magyar U19-es válogatott az Eb sorsolásán – az ellenfelek Franciaország, Montenegró és Szlovákia lesznek –, a franciákkal ráadásul nemrég felmérhette az erejét Róth Kálmán csapata.

"Ilyen csoportot szerettem volna"
„Nagyon nehéz megmondani, hogy hogyan lehetett volna könnyebb vagy nehezebb a csoportbeosztásunk" – kezdte Róth Kálmán. "Kiváltságos helyzetben voltunk, mert a három kalapból való sorsolás után lehetőségünk volt választani. Megpróbáltuk a számunkra legkedvezőbb ágra kerülni, és összességében elmondhatom, hogy ilyen csoportot szerettem volna. Azt gondolom, hogy ha jól akarunk szerepelni, akkor ezeken a csapatokon túl kell jutnunk, és majd meglátjuk, hogy a középdöntőben milyen állapotban lesz a csapat, illetve a többiek hogyan fognak teljesíteni.”

Különösen szerencsés dolognak mondható, hogy a magyar együttes egy kvartettbe került azzal a francia csapattal, amellyel két hete közös edzőtáborozáson vettek részt.

„Döntő volt a B-csoport választásánál, hogy nemrég játszottunk velük, és sikerélményekkel jöttünk ki az ellenük való küzdelmekből. Montenegró kicsit sötét ló, mert bár a mi együttesünk az egy évvel idősebb csapatukat meg tudta verni a világbajnokságon, ennek ellenére nagy odafigyelést igényelnek. A szlovákokat pedig a mi csapatunknak meg kell vernie.”

Róth Kálmán beszámolt arról is, hogyan áll jelenleg a csapatépítés. „A bő keret adott, és a keretszűkítést gondolatban többé-kevésbé már lejátszottam. Néhány poszttal és játékossal vagyok még gondban, ezt megpróbáljuk minimálisra leszorítani, hogy nagy verseny már ne legyen a felkészülés alatt. Június 29-én szeretném egy olyan kerettel elkezdeni a munkát, amelyben minden játékos maximálisan érzi a szakmai stáb bizalmát.”

Forrás: MKSZ

A B-csoportban a mieink

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi