Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bérletesek a csarnokon kívül

2008. szeptember 30. 10:24

Több panasz is érkezett a szurkolóktól a vasárnapi ETO – FTC bajnoki meccs kapcsán. Állításuk szerint negyedórával a mérkőzés kezdete után érvényes bérlettel is csak alig tudtak bejutni a csarnokba, s jegyet sem lehetett már venni.

Bérletesek a csarnokon kívül
A címvédő Audi ETO gólzáporos mérkőzésen győzte le a Ferencváros gárdáját a női bajnokságban. A sikernek azonban nem mindenki tudott felhőtlenül örülni a győri szurkolók közül, hiszen volt, aki – igaz, késve érkezett a mérkőzésre – érvényes bérlete ellenére is csak nehezen tudott bejutni a csarnokba, míg vele együtt érkező családtagja már nem tudott jegyet venni.

Kiss Lajos szakosztályvezető elmondta: hozzájuk nem jutott el ilyen jellegű panasz, ám kétségtelen tény, ezúttal a szokottnál is szigorúbban jártak el a beléptetéskor.

„A konkrét eset ismerete nélkül annyit el kell mondanom, hogy a szezon előtt tudomásunkra jutott: az állóbérletekkel egyesek visszaélnek. Hogy kiszűrjük azokat a belépőket, melyeket nem mi adtunk el, úgy döntöttünk, az első használatkor ellenőrizzük, s az eredeti bérleteket egy pecséttel hitelesítjük. A félreértés valószínűleg ebből adódhatott. A hamisítási ügyben egyébként a rendőrség is nyomoz" – kezdte a szakosztályvezető.

Arra a felvetésre, hogy negyedórával a kezdés után miért nincs pénztáros, Kiss Lajos a következőket mondta:

„Nem tudom, mennyit késhetett az illető, de a vendégszektornál működő pénztár tizenöt perc után zárt, a főbejáratnál még jó pár perccel tovább volt nyitva a jegyértékesítő hely. Hozzáteszem, más esetben nem szoktunk ebből gondot csinálni, s beengedjük a késve érkezőket, ám ezúttal ezt nem tehettük meg. Mindenesetre mindenkitől, akit kellemetlenség ért, elnézést kérünk."

Azt is szóvá tették páran, hogy miközben értetlenségüknek adtak hangot, megjelentek a rendőrök, s megbilincseltek egy szurkolót. Kiss Lajos ezzel kapcsolatban annyit tett hozzá, hogy egy ilyen eset valóban történt: az egyik fővárosi szurkolót igazoltatták, s ekkor derült ki, hogy körözés alatt áll, ezért kattant a csuklóján a bilincs.

Forrás: www.kisalfold.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi