- Az Oltchim vasárnap nagyarányú, 32-22-es győzelmet aratott a Ferencváros otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, így továbbra is százszázalékos a kvartettben. Ilyen könnyű volt a mérkőzés, mint ahogy az eredmény mutatja?
- Egyáltalán nem volt sétagalopp. A továbbjutásért vívott harcot tekintve fontos rivális otthonában léptünk pályára. A Viborg startból az első számú esélyesként volt elkönyvelve, míg az Oltchim és a Fradi a második helyre pályázott. Egyáltalán nem volt könnyű, bizonyíték erre a félidő végére kialakult szoros, 11-13-as eredmény. Nagy nyomás volt rajtunk, tudtuk, hogy a Fradi hazai pályán senki ellen nem lép pályára feltett kezekkel. Igaz, a végére visszaesett a Ferencváros, ami engem is meglepett. De ez nem jelenti azt, hogy Râmnicu Vâlceán könnyű meccsre számíthatunk, hiszen ők is ugyanolyan célokkal utaznak majd Romániába jövő hétvégén, amilyenekkel mi utaztunk Budapestre. Mindkét csapat a továbbjutásért küzd.

- Látatlanban a Viborg számított a csoport esélyesének, ám az első fordulóban az Oltchim 33-30-ra verte a vendég dánokat. Úgy tűnik, csapata mindenkit megver, aki az útjába kerül: tavaly nyári érkezése óta 54-szer győzött, két döntetlent játszott, és csupán egyszer kapott ki – a Kaproncai Podravkától a KEK elmúlt kiírása negyeddöntőjének első mérkőzésén –, és eközben öt trófeát gyűjtött be. Mi a siker nyitja?
- Egyáltalán nem vagyunk verhetetlenek. Mindenki azt mondja, hogy nagyon jók vagyunk, ám én azt mondom, van kilenc-tíz játékosunk, akikkel jó eredményeket lehet elérni mind a klub, mind a válogatott szintjén. Ám nem elég, ha jó autód van: jól is kell vezetni azt, karban kell tartani, meg kell találni a megfelelő üzemanyagot. Úgy látszik, ez összejött, de még mindig sokat kell tanulnunk.

- Az Oltchimet ismerők, az Oltchimnek szurkolók közül sokan azt mondják, a BL megnyeréséig meg sem állnak.
- Ilyen ez az ex-Balkán térség, csak ez lebeg az emberek szeme előtt. Tény, hogy értékes csapatunk van. Persze, hogy szeretnénk a csúcsra jutni, de még az út elején járunk. Bejutottunk az első csoportkörbe, és jó esélyeink vannak a továbblépésre a következő csoportkörbe, ahol szintén első-második helyezettek várnak ránk, és csak utána jönnek az elődöntők, egyszóval nehéz dolgunk lesz. Ami a legfontosabb: mi lehetünk az első román csapat a női és a férfikézilabdát is figyelembe véve, amelyik továbbjuthat a BL első csoportköréből, és ez már önmagában kimagasló teljesítmény lenne.

- A román válogatottban is sokan bíznak, ám nemrég a dániai Világkupán csalódást okozott, hiszen csoportjából sem jutott tovább.
- Miért okoztunk volna csalódást, talán egyedül voltunk ott, és úgy nem jutottunk tovább?! Egy meccset megnyertünk, egyet egy góllal kikaptunk a franciáktól, és az Európa-bajnok norvégokkal döntetlent játszottunk. Az egész egy gólon múlt. Ami a kiesésünk pozitív hozadéka, hogy nem fáradtak el a lányok, akik több fronton küzdenek, az Oltchimet is hátukon cipelik.

- A december 2-án kezdődő franciaországi világbajnokságon is ilyen könnyen venné, ha egy gólon múlna a továbbjutás az első csoportkörből?
- A világbajnokság egészen más. Ott konkrét céljaink vannak: én érmet várok, a hivatalos elvárás pedig az elődöntőbe jutás, amely révén nagy valószínűséggel lehetővé tenné a jövő évi olimpiai selejtezőtorna megrendezését. Ez nagyon fontos lenne, hiszen nagyobb esélyekkel indulnánk az olimpiai részvételért vívott harcban.

- Van különbség a válogatott és az Oltchim edzése között? Más hozzáállás szükséges ahhoz, hogy egy válogatottat készítsen fel, nem pedig egy klubcsapatot?
- Egyáltalán nem. A mi esetünkben gyakorlatilag ugyanazokról a játékosokról van szó, akikkel az Oltchimnél és a válogatottnál is együtt dolgozunk. Ami az utóbbi két év legnagyobb teljesítménye mindkét fronton, hogy sikerült kiiktatni a visszaeséseket. A lányok hatvan percen keresztül kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtanak, és ez meglátszik az eredményeken is.

- Jövőre azonban véget érhet a sikertörténet – 2008 nyarán lejár az Oltchimmel kötött kétéves szerződése. A bukaresti sajtó szerint nem kíván hosszabbítani, és családja kérésére visszatér Zilahra.
- Minden megtörténhet. Azért vállaltam el szövetségi kapitányként a vâlceai munkát is, hogy egyfajta folytonosságot biztosítsak a román női kézilabdában. Azt nem jelentettem ki, hogy biztosan elhagyom az Oltchimet. Egy szerződést meg is lehet hoszszabbítani, fel is lehet rúgni. Az sem biztos, hogy ha visszatérek Zilahra, ismét átveszem a HC kézilabdacsapatát. Testnevelő tanár vagyok, ezt se felejtsük el. Az sem biztos, hogy Zilah lesz a következő állomás, ki tudja, akár Kolozsvárra is mehetnék, nem?

- Esetleges távozása esetén mi lesz azzal, amit felépített Râmnicu Vâlceán?
- Egyesek folytatni fogják nélkülem is, egyesek nem, lesz, akit a klub küld el, lesz, aki magától távozik. Nem vagyunk egymáshoz kötve, ha mondjuk Kolozsvárra mennék, az nem azt jelenti, hogy mindenkit magammal cipelnék.

- Nem gondolja, hogy ez a bizonytalanság már mostantól negatívan kihathat tanítványai játékára?
- Egyesek örülnének távozásomnak, mások szomorkodnának miatta. Profi játékosokról van szó, akik profi módon gondolkodnak, nem féltem őket.

Tadici: Bizakodunk, de nem lesz könnyű
Tadici az új román kapitány
Győzött a realitás

Páva Adorján