Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Csabán próbál javítani a Derecske

2007. szeptember 12. 7:16

Az NBI-es női kézilabda bajnokság 4. fordulójának nyitómeccsét ezúttal a Tajtavill-Derecske KK együttese játssza, amely csütörtökön 18 órai kezdettel a City-Line Békéscsaba otthonában vendégszerepel.

Fotó: derecskekezilabda.hu
Fotó: derecskekezilabda.hu
Rangadó lesz a javából, hiszen eddig mindkét gárda két-két pontot gyűjtött az első három kör alatt, s mivel legutóbb a csabaiak, illetve a derecskeiek is minimális, egygólos vereséget szenvedtek a bajnokságban, így mindkét társaságot a javítás vágya fűti.

- Bő egy hét alatt ez már a harmadik bajnoki fellépésünk lesz, így túl sok idő nincs rágódni a korábbi mérkőzéseken - fogalmazta meg gondolatait Köstner Vilmos, a derecskeiek szakvezetője. - Sajnos a Hódmezővásárhely ellen - hiába játszottunk végig jól, és elszántan - a helyzeteink elpazarlása miatt egy már megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből. Fizikálisan és mentálisan is elfáradtunk a mérkőzés végére, így legfőképpen ezen a téren kell előre lépnünk az újabb találkozónkig. Ám Békéscsabán sem lesz egyszerű a dolgunk, amit bizonyít, hogy a Duneferrtől, és a Fraditól is csupán egy góllal kaptak ki a viharsarkiak. Így az a véleményem, hogy újabb hatalmas bravúr kellene a két pont begyűjtéséhez még akkor is, ha a felkészülési tornákon kétszer is legyőztük őket, s jól megismertük őket, ami persze az ő szemszögükből is érvényes. Nagy csatára számítok, s bízom benne, hogy sikerül feledtetnünk a máig fájó vásárhelyi vereséget - tekintett előre nagy várakozással Köstner Vilmos.

Jó hír a csapat legelszántabb szurkolóinak, hogy a csabai derbit is élőben, a helyszínen tekinthetik meg, mivel csütörtökön délután 4 órakor a derecskei buszállomásról egy külön busz indul a viharsarokba, s ezen ráadásul ingyen utazhatnak a drukkerek.

Forrás: Hajdú Online

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi