Ismét osztrák csalódás
2009. december 13. 10:36
Látszik, hogy nem hiába jutott középdöntőbe Ausztria válogatottja, bár erre nem sokan számítottak. A II. csoportban Németország ellen negyven percig jól küzdöttek, majd a németek fordítani tudtak.Harc a jobb helyért
2009. december 13. 8:43
Az Elnöki kupa második fordulójában két ötpontos csapat küzdött a végső, jobb helyért. Elefántcsontpart a szünetben két góllal vezetett Tunézia ellen, majd utóbbi fordított és magabiztosan nyerte a rangadót.Pontokat szerzett Kongó is
2009. december 13. 8:42
Thaiföld már győzött csoportjában a világbajnokságon, így most az volt a kérdés, Kongó - Brazzaville is megszerzi-e első győzelmét. Az ázsiaiak az első félidőben még tartották magukat, később viszont nem bírták a tempót.Bemutatkozik Dél-Korea
2009. december 12. 20:01
Újabb ázsiai csapat következik, és nem az utolsó. Japán után vasárnap délelőtt a norvégverő Dél-Korea ellen kell játszania a magyar válogatottnak, sőt, kedden sorra kerül majd Kína is. Először azonban a nehezebb ellenfél van soron.Nem megtépázott csapatként
2009. december 12. 18:17
A handball.hu ezúttal is több interjúval jelentkezik a ködös Szucsouból a Spanyolország elleni vb-találkozó után. Cikkünkben megszólal Mátéfi Eszter és Jorge Duenas mellett Herr Orsolya, Bulath Anita és a védekezés alapembere, Szekeres Klára.Pontmentés, félkarú óriásként
2009. december 12. 16:00
A spanyolok elleni vb-mérkőzésre Vérten és Szucsánszki nélkül a pályára kényszerülő magyar válogatott az első félidőt kétgólos hátránnyal zárta. A meccsen, ahol egyszer sem vezetett a csapatunk, végül sikerült pontot menteni.Felébredtek a dánok
2009. december 12. 14:35
A félidőben még azt hittük, érik a meglepetés az I. középdöntő - csoport mai utolsó találkozóján. Az osztrák válogatott ugyanis egy góllal vezetett Dánia ellen, ám Pytlickék feltámadtak és megnyerték a meccset.Revans, koreai módra
2009. december 12. 12:50
A tavalyi kétes hírnevű olimpiai elődöntő után egészen biztosan alig várta már Dél-Korea az alkalmat, hogy visszavághasson Norvégiának. A II. középdöntő - csoportban erre lehetősége is nyílt, amivel élni tudott.Felgyorsítottak a tunéziaiak
2009. december 12. 12:44
Az Elnöki kupa II. csoportjának utolsó szombati mérkőzésén Tunézia egygólos félidei előny után tízzel verte Argentína válogatottját.Lemaradtak az angolaiak
2009. december 12. 12:40
Az I. középdöntő - csoportban a franciák és az angolaiak csaptak össze a két pontért. A félidőben Krumbholz lányai vezettek, és az angolaiak képtelenek voltak csökkenteni hátrányukat.Nagyarányú brazil győzelem
2009. december 12. 12:35
Az Elnöki kupában pihekönnyű mérkőzést játszott a brazil válogatott Ausztrália ellen, hiszen a félidőben már tizenhárom góllal vezettek a dél-amerikaiak, s végül harminchárom lett a különbség.Továbbra is pont nélkül
2009. december 12. 10:49
Az Elnöki kupa két-két afrikai, ázsiai és dél-amerikai csapatot tartalmazó csoportjában Elefántcsontpart a chileieket akadályozta meg abban, hogy pontot szerezzenek.