Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Már alig várják a startot

2009. december 4. 19:57 © handball.hu

"A Németország elleni edzőmeccsen is a gyakorláson volt a fő hangsúly, bár minden győzelemnek örülünk, hiszen a vb-n is ez lesz minden mérkőzésen a célunk, mindegy, milyen játékkal érjük ezt el" - Mátéfi Eszter helyzetjelentése Szucsouból.

Már alig várják a startot
Korábban már említettem, hogy a nyitott védekezést szeretnénk gyakorolni, ami nagyon jól működött a németek ellen. Remélem, hogy az igazán erős ellenfelekkel szemben se lesz gond ezzel. Egyébként ez a védelmi szisztéma rengeteg gyakorlást és összeszokottságot igényel, ezért is öröm, hogy ilyen ügyesek voltak a lányok. Huszonöt percen a nyitott védelmet alkalmaztuk, de aztán amikor emberhátrányba kerültünk, visszaléptünk. A védelem és kapus közötti összhang is kiváló volt, az első félidőben kapott hat gól mindent elárul. A második játékrészben hatos falat védekezünk, mindenkinek játéklehetőséget adtunk. Juhász Gabi is szerephez jutott húsz percig, Zácsik is pályára lépett, Orbán Adriennek pedig úgy adtunk pihenési lehetőséget, hogy ilyenkor Tóth Kata ment ki a szélre védekezésben és támadásban.

Tegyük hozzá, hogy a németek később kezdték a felkészülést, így az akklimatizációt is. Az átállás alatt nekünk is voltak nehezebb pillanataink, de felhívtuk a lányok figyelmét, hogy próbáljanak minél előbb átszokni az itteni időzónára.

Persze még maradt egy-két hiányosságunk, mert többször nem tudtunk teljes létszámban gyakorolni. Ilyenkor többször hat az öt ellen játszottunk edzésen, de ezt is megoldottuk, hiszen mindig volt egy „Jolly Jokerünk”.

A betegek szépen épülgetnek, Bódi már teljes értékű munkát végez, a hőemelkedéssel küzdő játékosok felépültek, bár most Triffa Ági szenved a 38 fokos láztól. Próbáljuk kiküszöbölni ezeket a problémákat, mindig rendesen felöltözünk, de Vuhsziban is két kabátban kellett ácsorognunk a folyosón, mert érkezésünkkor kezdték fűteni a csarnokot. A szervezők igyekeznek, de azért sajnos megfázások előfordulnak, ahogy például a román csapatnál is.

A Tunézia elleni első csoportmeccsünk előtt délelőtt átmozgató edzést tartunk a lányoknak. Amit elterveztünk, szépen be akarjuk tartani, készen állunk a rajtra. Megbeszéltük, hogy nekünk csapatként összefogva, egységesen kell odamenni, megmutatni, mire vagyunk képesek. Nem minden nap utaznak ki világbajnokságra a lányok. Most megmutathatják, bizonyíthatják, hogy ide valók.

Egyet kértem a lányokról: minőségi munkát. Ez a két edzőmeccs arra is jó volt, hogy nyugodtan, jó hangulatban készüljünk, ahogyan otthon is tettük. A két győzelem után egészséges önbizalom van a csapatban, kíváncsi vagyok, hogy a tét mennyire nyomasztja őket. Az is a mi dolgunk, hogy felkészítsük őket erre.

A tunéziaiakról annyit tudunk, hogy hét-nyolc játékosuk Norvégiában és Franciaországban légióskodik, de nekünk bármilyen áron hozni kell az első két meccset. Nagyon várom a világbajnokság kezdetét!

Mátéfi Eszter


Öttel győztünk a németek ellen
Exkluzív képek az edzésről

© handball.hu

Vb 2009 - további hírek

2009. december 21. 23:33

Véget ért a menedzserjáték is

2009. december 21. 12:00

„Nyugodt lelkiismerettel jöttem haza”

2009. december 21. 5:52

Szabó Edina: Krumbholz egy zseni

2009. december 20. 13:11

Íme az All Star-csapat!

2009. december 20. 11:34

"Gyors atomkézilabdát játszottunk"

2009. december 20. 11:20

Harmadszor is a világ tetején

2009. december 20. 9:08

Éremmel utaznak haza a norvégok

2009. december 18. 16:10

"A csillagok talán ezt írták meg"

2009. december 18. 14:01

"Meccsről-meccsre fejlődtünk"

2009. december 18. 13:58

Triplázhat Oroszország

2009. december 18. 11:11

Újra robbant a francia bomba

2009. december 17. 14:35

Dánia a legjobb ötben

2009. december 17. 12:04

Összement a nagy mellény

2009. december 17. 9:36

Angoláé a 11. hely

2009. december 17. 9:10

Méltó befejezés

2009. december 17. 8:10

Igazán szép búcsú Szucsoutól

2009. december 16. 18:01

Bemutatkozik Ausztria

2009. december 15. 14:54

Dél-Korea lehet még ötödik is

2009. december 15. 14:39

Oroszország is a négyben

2009. december 15. 13:15

Felcserélt mérkőzések