Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Az alvás még nehezen megy

2009. november 30. 7:32 © handball.hu

Továbbra is mozgalmasan telnek a magyar lányok mindennapjai a messzi Szucsouban. A csapat hétfőn már egy kicsit a városban is körbenézett. Mátéfi Eszter beszámolója.

Az alvás még nehezen megy
Mivel az akklimatizálódáshoz szükség van pár napra, az utazás fáradalmai óta nem tudtunk sokat pihenni, de próbáljuk betartani az itteni alvási periódusokat. Vasárnap éjszaka például nem nagyon tudtunk aludni, de beszéltünk a szintén velünk egy szállodában lévő románokkal és norvégokkal is, akik szintén így vannak ezzel. Mindenesetre számítottunk erre, ezért is utaztunk ki előbb Kínába.

Ma délelőtt másfél órára kicsit kimentünk sétálni, de nem a központba, hanem a csarnok melletti bevásárlóközpontba. Szerencsére a vasárnapi borongós idő után már kicsit kisütött a nap. A helyiek ígéretet tettek rá, hogy ittlétünk alatt körbevezetnek majd minket a belvárosban, de nem akarjunk egy-két nap alatt ellőni az összes puskaporunkat. Szucsou egyébként a sok élővizes csatornájával első benyomásra olyan, mint Velence.

Délutánra pihenőt kaptak a lányok, délután pedig tréningezünk. Egyelőre nem a mérkőzések helyszínéül szolgáló csarnokban edzünk (amely kívülről hatalmasnak tűnik), hanem az azzal szemben lévő kisebb épületben. Azért a nagy arénában is tréningezhetünk majd kétszer is az éles bevetés előtt.

A sérülteink szépen épülgetnek, kezelik őket, Vérten Orsi már teljesen rendbe jött, de nem hiszem, hogy például Kovacsics játékát (vagy azokét, akik még nem százszázalékosak) van értelme kockáztatni az első egy-két meccsen. Tunéziáról egyelőre nincs anyagunk, de az első két csoportmérkőzésünket mindenképpen hozni kell ellenük és Chile ellen is. A románokról szerencsére már több információval rendelkezünk.

Jó hír, hogy a norvégok és a románok érkezése óta bővült az ételválaszték is, így mindenki kezdi megtalálni az ínyére való falatokat.

Mátéfi Eszter

Kínában is jó hangulatban a lányok

© handball.hu

Vb 2009 - további hírek

2009. december 21. 23:33

Véget ért a menedzserjáték is

2009. december 21. 12:00

„Nyugodt lelkiismerettel jöttem haza”

2009. december 21. 5:52

Szabó Edina: Krumbholz egy zseni

2009. december 20. 13:11

Íme az All Star-csapat!

2009. december 20. 11:34

"Gyors atomkézilabdát játszottunk"

2009. december 20. 11:20

Harmadszor is a világ tetején

2009. december 20. 9:08

Éremmel utaznak haza a norvégok

2009. december 18. 16:10

"A csillagok talán ezt írták meg"

2009. december 18. 14:01

"Meccsről-meccsre fejlődtünk"

2009. december 18. 13:58

Triplázhat Oroszország

2009. december 18. 11:11

Újra robbant a francia bomba

2009. december 17. 14:35

Dánia a legjobb ötben

2009. december 17. 12:04

Összement a nagy mellény

2009. december 17. 9:36

Angoláé a 11. hely

2009. december 17. 9:10

Méltó befejezés

2009. december 17. 8:10

Igazán szép búcsú Szucsoutól

2009. december 16. 18:01

Bemutatkozik Ausztria

2009. december 15. 14:54

Dél-Korea lehet még ötödik is

2009. december 15. 14:39

Oroszország is a négyben

2009. december 15. 13:15

Felcserélt mérkőzések