Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Következik Oroszország

2008. augusztus 20. 22:27 © handball.hu

A magyar válogatott csütörtökön ismét pályára lép Oroszország ellen, amely sorsdöntő találkozó az egész csapatunk számára.

Következik Oroszország
Már öt és fél napja, hogy a magyar lányok találkoztak következő, elődöntőbeli ellenfelükkel. Az akkori meccs azt hivatott eldönteni, hogy hányadik helyen végeznek csoportjukban a lányok, de akkor már szinte biztos volt, hogy a negyeddöntőbe jutottak. A mérkőzés egyáltalán nem sikerült jól, hiszen Görbiczék kilenc gólos vereséget szenvedtek.

Most azonban más a helyzet, hiszen a cél a döntőbe jutás. Nincsen számolgatás, nincsen lehetőség pihenésre, egy esetleges kisebb (vagy nagyobb) arányú vereségre. Ha a legfényesebb éremért szeretnének játszani a lányok, mindenképpen győzni kell, akármilyen nehéz is.

Biztosak vagyunk abban, hogy a kapitány és segítői, valamint a lányok mindent megtesznek azért, hogy ez sikerüljön, hiszen a románok elleni, fantasztikus győzelemnek is éppen ez volt a kulcsa. Abban is biztosak vagyunk, hogy a magyar szurkolók simán átérnek a magyar idő szerint 12 órakor végződő női vízilabdások bronzmérkőzéséről, hiszen a National Indoor Stadium csak háromszor olyan távolságra van a vízilabdások csarnokától, mint az előző kézilabdahelyszín. Ez pedig azért fontos, mert a hihetetlenül lelkes magyar szurkolók nagyon sokat segítettek a lányoknak az elődöntőbe jutásért. Hát most is meglesz a feladatuk. Mert azok hangja, akik a tévé elé ülnek és szurkolnak délután 14.15-kor, nem hallatszik Pekingbe.

Bízunk hát bennetek, kedves szurkolók, és bízunk bennetek most is, kedves magyar nőikézilabda-csapat, mert a románok ellen is csodát tudtatok tenni, amelyet köszönünk. Én pedig titkon remélem - és elnézést a kitérőért -, hogy a számomra nem érdektelen augusztus 21-émet még kedvesebbé teszitek.

Olimpiai kézilabdatorna, 2. elődöntő
14.15 Magyarország - Oroszország
National Indoor Stadium

(A mérkőzés időpontja magyar idő szerint értendő.)

handball.hu (bghb)

Magyar-orosz elődöntő Pekingben

Olimpia 2008 - további hírek

2009. március 12. 12:53

II. handball.hu közönségtalálkozó

2008. december 24. 0:01

Békés, szeretetteljes karácsonyt!

2008. november 28. 6:49

Görbicz és Pálinger a táblaavatón

2008. november 11. 15:26

Trefilov, egy kicsit másképp

2008. október 11. 7:54

Megvan a nyertes

2008. szeptember 30. 18:58

Mégsem vonulnak vissza

2008. szeptember 30. 12:03

Hajdu a férfi válogatott élén

2008. szeptember 29. 8:02

Olimpiai játék 3.

2008. szeptember 22. 6:47

Olimpiai játék 2.

2008. szeptember 18. 11:46

Módosulhatnak a játékszabályok

2008. szeptember 17. 14:31

Voina, második nekifutásra

2008. szeptember 17. 9:08

Magas nézettségű közvetítések

2008. szeptember 10. 9:44

Egy kapitánycsere hátterében

2008. szeptember 5. 0:04

Vérten újra bevetésre kész

2008. augusztus 30. 11:55

Borkai támogatta Baloghot

2008. augusztus 29. 19:00

Kitüntették kézilabdázóinkat

2008. augusztus 28. 9:28

Az itthonhagyott csapatorvos esete

2008. augusztus 27. 6:59

Ferling: Az éremért hajtottam

2008. augusztus 25. 8:55

„Ha kidobnak, akkor elmegyek!”

2008. augusztus 23. 19:37

"Vegyes érzéseim vannak"