Kézilabdameccsen szabaddobást alapvetően két esetben ítélhetnek a játékvezetők:

(Megj.: A cikkben minden esetben A betűvel jelölöm, a labdát birtokló, a szabaddobást elvégző csapatot, és B betűvel a labdát nem birtokló ellenfelet.)

- A labdát nem birtokló B csapat valamely játékosa vagy hivatalos személye szabálytalankodik, de ezzel nem akadályoz meg tiszta gólhelyzetet, előnyszabály pedig nem ítélhető. Ebben az esetben a szabaddobást alapvetően onnét kell elvégezni, ahol a szabálytalanság történt.

- A labda játékban van, az A csapat birtokolja a labdát, és a játékvezetők a játék megszakítását rendelik el. Ennek több oka lehet, pl. sérült játékos ápolása, törlés, időkérés, vagy akár olyan rendkívüli esetek is, mint például áramszünet, vagy nézőtéri rendbontás. Ebben az esetben a szabaddobás elvégzésének helye alapvetően ott van, ahol az A csapat a labdát a játék megállítása előtt utoljára birtokolta.

Mindkét esetre igaz, hogy, ha a játékvezetők az A csapat javára szabaddobást ítélnek, akkor a játéknak ezzel a szabaddobással kell folytatódnia, függetlenül attól, hogy a szabaddobás megítélése és elvégzése közt mi történik. Tehát, ha például a szabaddobás megítélése után, de még annak elvégzése előtt az A csapat valamely játékosa vagy hivatalos személye súlyos sportszerűtlenséget követ el, és ezért kiállítják, a játék akkor is az A csapat szabaddobásával folytatódik. Az egyetlen kivétel az utolsó harminc másodperc: ilyenkor, ha a B csapat a szabaddobás elvégzését akadályozza vagy késlelteti, akkor az A csapat javára büntetőt kell ítélni, és a játék nem a szabaddobással, hanem a megítélt büntető elvégzésével indul újra.

Szabaddobás semmiképpen sem végezhető el az A csapat kapuelőterén (köznapi elnevezéssel: hatosán) belülről. Ha a támadó csapat a kapuelőtéren belül követ el szabálytalanságot, a szabaddobást közvetlenül a kapulőtér előtt kell elvégezni. Itt jegyezném meg, hogy, ha a támadó csapat megsérti a kapuelőteret (belép a hatosra), akkor nem szabaddobást, hanem kidobást kell ítélni. Akik hosszabb ideje néznek kézilabdameccseket, emlékezhetnek rá, hogy régebben ilyenkor szabaddobást ítéltek, a legtöbbször a mezőnyjátékosok indultak előrefelé, és a kapus lépett ki a kapuelőtéren kívülre, hogy elvégezze a szabaddobást. A mai szabályok szerint ilyenkor kidobás következik, azaz a kapus hozhatja játékba a labdát, a kapuelőtéren belülről. Ezért az, hogy szabaddobást ítéljenek a védekező csapat javára, a kapuelőtéren belül elkövetett szabálytalanságért, nagyon ritka.

Szabaddobást az ellenfél kapujától legalább kilenc méteres távolságból kell elvégezni. Éppen ezzel a céllal a pályán a kaputól kilenc méterre egy szaggatott vonalat festenek fel, amit a szabálykönyv hivatalosan szabaddobási vonalnak nevez – a közbeszédben a legtöbbször kilences, vagy szaggatott vonalnak nevezzük. Ha a szabaddobás elvégzésének helye a cikk elején leírtak szerint a B csapat kapujához ennél közelebb volna, akkor azt a szabaddobás-vonalról, mégpedig annak az eredendő helyhez legközelebbi pontjáról kell elvégezni.

Fontos, hogy a játékot ne lassítsuk le felesleges méricskélésekkel. A szabálykönyv ezért megengedi, hogy, minél messzebb vagyunk az ellenfél kapujától, annál toleránsabbak legyenek a játékvezetők a szabaddobás elvégzésének helyét illetően. Az ellenfél kapuja előtt pont onnét kell a szabaddobást elvégezni, ahol a szabálytalanság történt. Távolodva egyre nagyobb a tűréshatár, a saját kapu előtt a szabálytalanság helyéhez képest egy három méteres sugarú körben bárhol, tehát akár három méterrel arrébbról is el szabad végezni. Nincs tolerancia viszont a szabaddobás és a kidobás elvégzése közt: a szabaddobást mindenképpen a kapuelőtéren kívülről, a kidobást pedig azon belülről kell elvégezni.

A szabaddobás elvégzésekor nem csak az azt elvégző játékosnak, de az A csapat valamennyi játékosának az ellenfél kapujától legalább kilenc méterre kell helyezkednie, azaz mindegyiküknek ki kell jönnie a szabaddobási vonalon kívülre – hacsak nem voltak eleve azon kívül. Ez a szabály minden esetben érvényes, bárhonnét is végzik el a szabaddobást. A védekező csapat javára megítélt szabaddobásnál gyakori, hogy a mezőnyjátékosok előreszaladnak és belépnek 6-9 méteres sávba, a szabaddobási vonalon túlra, a szélsők és a beálló fel is veszik a pozíciót, még mielőtt a szabaddobást ténylegesen elvégeznék. Ez szabálytalan, ilyenkor a játékvezetők felhívják az érintett játékosok figyelmét, hogy lépjenek ki a szabaddobási vonalon kívülre. Ez történhet szóban vagy sípjelre, de ha sípoltak, a szabaddobást is sípszóra kell elvégezni. A játékvezetők eltekinthetnek a szabálytalan helyezkedés korrekciójától, ha az érintett játékos helyezkedése nem befolyásolja a játékot. Ha például a pálya bal oldalán végzik el a szabaddobást, és a jobbszélső helyezkedik szabálytalanul, és nem is őt játsszák meg a labdával, akkor nem kell emiatt közbeavatkozni, hiszen ő ugyan szabálytalan, de ennek a játék szempontjából nincs jelentősége. De akár a saját térfélről elvégzett szabaddobást is meg kell ismételtetni, ha azzal egyből a szabálytalanul, az ellenfél kapujától 6-8 méterre helyezkedő játékostársat játsszák meg.

A szabaddobás rossz helyről való elvégzése, vagy az, ha a csapattársak a szabaddobás elvégzésekor az ellenfél szabaddobási vonalán belül helyezkednek, önmagában nem büntetendő. Ilyenkor a játékvezetőnek a szabaddobást sípszóra meg kell ismételtetnie, szükség esetén a pontos hely meghatározásával, de az A csapat játékosait nem kell büntetni. Ilyet gyakran látunk, különösen, amikor a védekező csapat javára ítélnek szabaddobást, ők egyből indítanának is egy játékost, de a játékvezető a labdát visszarendeli, mivel a szabaddobást nem a megfelelő helyről végezték el. Többször előfordul az is, hogy a támadó csapat a szabaddobási vonalról akarja elvégezni a szabaddobást, holott a védők szabálytalansága a kaputól 1-2-3 méterrel távolabb történt (az ellenfél kapuja előtt a tolerancia csekély) - akár azért, mert rosszul ismerik a szabályokat, akár azért, mert így akarnak nyerni néhány métert. A játékvezetőknek ezt is korrigálnia kell, vagy legalábbis kellene. De egyéb intézkedés ezekben az esetekben nem szükséges.

Emberhátrányban lévő, vagy a mérkőzés utolsó perceiben egy-két gólos előnnyel rendelkező csapatoknál gyakori, hogy feltűnő alapossággal választják ki a szabaddobás elvégzésének pontos helyét, esetleg a játékvezetőtől is megérdeklődik, valóban innét kell-e elvégezni. Ilyenkor a játékvezető esetleg megállíthatja az órát, vagy passzív játékot jelezhet, de a szabaddobás lehetőségét nem veheti el.

A dobás végrehajtásakor a dobó egyik lábának legalább egy ponton folyamatosan érintenie kell a talajt. A másik lábát felemelheti, és akár újra le is rakhatja. A szabaddobást elvileg akár ülve is el szabad végezni, feltéve, hogy a láb érinti a talajt. A dobónak ezt a helyzetet addig fenn kell tartania, amíg a labdát el nem dobja. A dobást akkor tekinthetjük elvégzettnek, ha a labda elhagyja a dobó játékos kezét. Sípjel nélküli szabaddobásnál, ha a dobó játékos a labdát kiejti, még mielőtt a dobást elkezdené, az nem a szabaddobás elvégzése, ilyenkor a dobást sípszóra el kell végezni. Ha a dobó mozdulat közben csúszik ki a kezéből a labda, azzal viszont a szabaddobás elvégzettnek tekintendő. A szabaddobásnál, amint a neve is mutatja, a labdát el kell dobni, azaz tilos azt egy játékostársnak egyszerűen odanyújtani, más játékos a dobás elvégzéséig a labdát nem is érintheti.

A szabaddobást alapesetben sípszó nélkül kell elvégezni. Mindenképpen sípszóra kell elvégezni a szabaddobást, ha előtte bármilyen okból megállították az órát – ilyenkor az óra a sípszóra indul újra. Amikor a szabaddobást sípszó nélkül kell elvégezni, akkor a szabaddobás elvégzése spontán módon alakul: ha az A csapat minden játékosa szabályosan helyezkedik, és a labdát onnét, ahonnét kell, eldobják, az a szabaddobás elvégzése. Előfordul, hogy az A csapat nem kellően figyelmes, és eldobják így a labdát, bár a szabaddobás elvégzése még nem állt szándékukban. Hasonló eset, amikor mindenki a szabaddobási vonalon kívül helyezkedik, és egy játékos, szintén a vonalon kívül, leteszi a labdát a földre, hogy egy játékostársa majd elvégezze a szabaddobást. Ilyen esetekben bizony a szabaddobás elvégzettnek tekintendő, azaz az ellenfél akár meg is szerezheti a labdát. Figyelmetlen játékvezetők ilyen helyzetben hibáznak néha, megismételtetik a szabaddobást, bár erre nincs okuk. A hasonló helyzetek elkerülése érdekében rutinos csapatoknál egy játékos (általában a beállós) odafigyel, hogy ne lépjen ki a szabaddobás-vonalon kívülre.

A szabaddobást a lehető leghamarabb kell elvégezni, de erre konkrét időt a szabálykönyv nem határoz meg. Ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy gyorsabban kellene elvégezni, sípszóval jelt adhat a szabaddobás elvégzésére. Ilyenkor, valamint minden más olyan esetben, amikor a szabaddobást sípjelre végzik el, azt a jelzés után három másodpercen belül el kell végezni. Ha ezt a három másodperces határt az A csapat túllépi, vagy a szabaddobást szabálytalanul, például felugorva végzik el, ezzel szabálytalanságot követnek el, és ilyenkor a B csapat javára kell szabaddobást ítélni. Mivel a három másodpercet nem mérik külön, a játékvezetők a gyakorlatban elég toleránsak, mivel szeretnék elkerülni, hogy mérés nélkül, érzésre, túl hamar fújják le az esetet. Ha a szabaddobást azért nem végzik el időben, mert az ellenfél azt akadályozza vagy késlelteti, akkor az ellenfél játékosát kell büntetni, és a szabaddobást újra el kell végeztetni.

Az ellenfél játékosainak a szabaddobásnál legalább három méterre kell helyezkedniük. Ha ezt szándékosan megszegik, progresszív módon büntethetőek. Gyakori, hogy a szabaddobást megítélő sípszó pillanatában a B csapat egy-két játékosa túl közel tartózkodik a szabaddobás helyéhez, a sípszó után szabályosan hátrébb lépnek, ám a szabaddobást elvégzik, mielőtt ők elérnék az előírt három méteres távolságot. Ilyen esetben, ha a B csapat játékosa az eldobott labdát szándékosan sáncolja, progresszíven (az utolsó harminc másodpercben pedig egyből piros lappal) büntetendő, ha viszont nem szándékos, hanem egyszerűen egy ügyetlenül eldobott labdával őt találják el, az nem szabálytalan: senki nem köteles sípszóra az emberi teljesítőképesség határait átlépő sebességgel felvenni az előírt pozíciót.

A szabaddobást bármely irányba el szabad végezni: előre, hátra, jobbra, balra, fel, le. Azonban az eldobott labdához a szabaddobást elvégző játékos csak akkor érhet hozzá legközelebb, ha közben egy másik játékos is hozzáért. Ha valaki ezt megsérti, és saját magához passzol, vagy például lepattintja a labdát, és újra ő ér hozzá, az szabálytalan, ilyenkor a B csapat javára kell szabaddobást ítélni.

Előfordul, hogy a játékvezetők szabaddobást ítélnek, de lejár a játékidő, mielőtt azt elvégeznék. Ilyenkor úgynevezett időntúli szabaddobás következik. Erre vonatkozik néhány különleges szabály. Az A csapat játékosainak a dobótól legalább három méterre kell helyezkedniük. A játékidő letelte és a szabaddobás elvégzése közt az A csapat egy játékost cserélhet. A B csapat csak akkor cserélhet, ha a játékidő lejártakor nincs kapusa a pályán, ilyenkor egy mezőnyjátékos helyett bejöhet egy kapus. Ha az időntúli szabaddobást végzik el szabálytalanul (pl. felugorva), azért már nem kaphat az ellenfél szabaddobást.

A szabaddobásra vonatkozó szabályok alapvetően nem bonyolultak. A legtöbbször nem is azért sértik meg őket, mert ne ismernék az előírásokat, hanem, mert időt akarnak nyerni ezzel – vagy éppen ellenkezőleg, lassítani akarják a játékot. A játékvezetők sokszor nagyon rövid idő alatt kényszerülnek eldönteni, hogy beavatkozzanak, vagy sem, ez részükről nem csak felkészültséget, de gyors döntéshozatali képességet is igényel. A szurkolók, úgymond, ráérnek, akár másodpercekkel később is kritizálhatják a játékvezetőt, aki abban a pillanatban talán rossz döntést hozott, vagy esetleg csak a szabályokat felületesen ismerő néző nem érti, hogy miért is ez volt a jó döntés. Talán a cikk segítségével többen látni fogják, miért is úgy végzik és végeztetik el a szabaddobásokat, ahogy.

Németh Attila

© handball.hu