Sugár januárban térhet vissza
2006. november 30. 13:29
Sugár Tímea június eleji sérülése óta a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda - csapatának kapusedzőjeként dolgozik, ám közben egyre intenzívebben készül a visszatérésre. A 101-szeres válogatott hálóőrrel készült interjúból kiderül, hogy miként halad a felépülése, ...Van még munka Újvárosban
2006. november 30. 13:28
Az őszi szezon véget ért, a Dunaferr NK nőikézilabda-csapata a negyedik helyen várja a januári folytatást. A csapat mögött álló bajnoki félszezont Kovács Péter vezetőedző értékelte.Nagybányán szerepel a Loki
2006. november 30. 13:27
Egy erős nemzetközi tornán tesztelheti magát a tartalékosan felálló DVSC nőikézilabda - csapata, amelynek keretében öt fiatal mezőnyjátékos utazik Nagybányára.Második hely az EHF-listán
2006. november 29. 23:39
Magyarország továbbra is a második helyen áll azon az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) által készített listán, amely azt tartalmazza, hogy a 2007/2008-as szezonban egyes országok szövetségei hány csapatot indíthatnak az európai kupasorozatokban. Ezek szerint a BL-ben és az ...Gogirláék keményen dolgoznak
2006. november 28. 12:47
Szerdán tér haza Hollandiából Simona Gogirla és Radulovics Bojana, míg Aurelia Bradeanu egy hét múlva kapcsolódik be az Audi ETO nőikézilabda - csapatának munkájába.Új játékosokat igazolt a Makó
2006. november 28. 12:45
Berzsenyi Mária, a Németh Toll Makó nőikézilabda - csapatának vezetőedzője már az utolsó őszi mérkőzés után azt mondta: feltétlenül erősíteni kell, hogy a csapat megvalósíthassa célját, az NB I-es tagság megőrzését."Ki kell használni a helyzeteinket"
2006. november 20. 16:22
Szombaton este a bajnokság idei évének zárásaként a Kiskunhalas NKSE a Dunaferr csapatát fogadta. A halasi lányok a felfokozott hangulatú mérkőzésen nem tudtak élni a lehetőségeikkel, így a Dunaferr 4 gólos győzelmet aratott. Kiskunhalas NKSE - Dunaferr 30-34 (19-14)...Príma Görbe
2006. november 20. 14:03
A sportolók közül először Görbicz Anita kapta meg a győri Prima-díjat. Bojana Radulovics válla rohamosan javul.Nem hagyta magát a Dunaferr
2006. november 19. 13:11
Az őszi szezon zárófordulójában a Dunaferr idegenben verte a Kiskunhalast, a Vác Hódmezővásárhelyen győzte le vetélytársát, a többi mérkőzésen pedig az esélyesek nyertek.Ez volt az igazi debütálás
2006. november 18. 19:33
A bajnokság őszi szakaszának utolsó fordulóján a Cornexi-Alcoa-HSB Holding a Vasas-Invitel csapatát fogadta, és az izgalmas rangadón hazai győzelem született.Estétől szünetel a bajnokság
2006. november 18. 12:49
A nőikézilabda - bajnokság szünet előtti utolsó, 13. fordulójának mérkőzéseire kerül sor ma délután és este. A tabella első három helyezettje könnyed meccsre számíthat, Székesfehérvárott, Hódmezővásárhelyen és Kiskunhalason azonban a várakozások szerint nagy csata zajlik majd ...Megvan az új éra első győzelme!
2006. november 16. 0:08
A Cornexi-Alcoa-HSB Holding ezúttal Kőbányára látogatott, hogy a Spartacus - szal megvívja a naptári év utolsó idegenbeli bajnokiját. A fehérvári lányok papírforma-győzelmet arattak: "tökéletes kezdés" után végül tizennégy góllal bizonyultak jobbnak a hazai csapatnál...







