EHF-kupa mérkőzések
2007. szeptember 20. 6:39
Október 6-án és 7-én is 18 órakor kezdődik a Cornexi-Alcoa – Femina Visé EHF-kupa mérkőzés. Az első összecsapásra a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban kerül sor, a vasárnapi találkozónak azonban rendhagyó helyszíne lesz: a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont. A Dunaferr ...Loki: kötelező házi feladat
2007. szeptember 19. 14:57
A nőikézilabda - bajnokság 5. fordulójában a DVSC - Aquaticum csapata a Vasas gárdáját fogadja csütörtökön 18 órától a Hódos Imre Sportcsarnokban. A debreceni lányok az eddig megszerzett 6 pontjukkal a 3. helyet foglalják el a tabellán, míg az angyalföldieknek eddig ...A Viasat maximális minőségre törekszik
2007. szeptember 19. 11:05
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzéseit ezentúl a Viasat 3 csatorna közvetíti. A csatorna vezetősége ma hivatalosan is bejelentette az ötéves szerződés megkötését, valamint elárulták, hogy a találkozókat a közkedvelt Hajdú B. István ...Egy mosolyért Várpalotán
2007. szeptember 18. 12:37
A Cornexi-Alcoa játékosai újból az értékekre, illetve a segítségnyújtás jelentőségére hívták fel a figyelmet – ezúttal a 22. Várpalotai Napokon történő szereplésükkel. A Polgármesteri Hivatal rendezésében a fehérvári lányok a várpalotai „Bulicsapat” ellen játszottak jótékonysági ...Sorsdöntő győzelem
2007. szeptember 18. 12:16
Ki ne tudná, hatalmas küzdelemben aratott egygólos győzelmet a Dunaferr a Debrecen elleni rangadón. A hétfő délutáni edzés után Imre Vilmos vezetőedző idézte fel a mérkőzés kulcspillanatait.Szivacskézilabdával ünnepel a Fradi
2007. szeptember 17. 11:50
A Budapest Bank-FTC lányai szeptember 19-én, szerdán összecsapnak utánpótlás játékosaikkal a Nemzetközi Ifjúsági Nap alkalmából."11 válogatottal kellett megküzdenünk"
2007. szeptember 16. 9:53
A bajnokságban nyeretlen Vasas SC a több ország válogatottjait soraiban tudó Győri Audi ETO-t fogadta a Fáy utcában. A fővárosi lányok nem vallottak szégyent sokáig méltó ellenfelei voltak neves ellenfelüknek. A mérkőzés után hosszabb interjú készült a Vasas vezetőedzőjével, ...Könnyedén nyert a Fradi a Cornexi ellen
2007. szeptember 15. 19:59
A negyedik bajnoki forduló szombati mérkőzésén meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a Ferencváros a székesfehérvári Cornexi alakulatát. Szintén simán nyert a Vác hazai pályán az Óbudai Goldberger ellen. A forduló utolsó mérkőzése hihetetlen izgalmakat ...Idegenben is nyerni szeretne a Goli
2007. szeptember 15. 7:23
Három mérkőzésből két győzelem és egy vereség: ez a mérlege az Óbudai Goldberger nőikézilabda - csapatának eddig az NBI-ben, márpedig egy újonc ennél jobb rajtról nem is igen álmodhat. A Kovács Péter irányította együttes eddig mindkét hazai mérkőzését megnyerte, s most szombaton ...Mörtel 15 góllal brillírozott
2007. szeptember 14. 19:28
A 4. bajnoki forduló csúcsrangadóján a legcsekélyebb különbséggel, mindössze egy találattal kerekedett felül a Dunaferr a Debrecenen. Mörtel Renálta 15 góllal vette ki részét a sikerből. A Győr - az esélyeknek megfelelően - megerőltetés nélkül győzött a Vasas ...Borbély visszatért Csongrád megyébe
2007. szeptember 14. 13:50
Igazán rutinos beálló érkezett a nyári időszakban az ASA-HNKC SE NBI-es nőikézilabda csapatához. A szegedi születésű Borbély Zsanett számos magyar klubban szerepelt már, élcsapatokban szerzett tapasztalatokat. Vásárhelyen eddig négygólos átlagot produkál, szeretne újra visszakerülni ...Testvérvárosok küzdelme
2007. szeptember 14. 10:31
Három forduló után, a bajnoki tabella negyedik helyén álló, ASA - Hódmezővásárhelyi NKC női kézilabda csapata, legközelebbi mérkőzését ezúttal is idegenben játssza. A soron következő ellenfél, 2007. szeptember 15-én szombaton, a Kiskunhalas NKSE kissé meggyötört, a ...







