Tornagyőztes az ASA-HNKC
2007. december 1. 14:29
Az ASA - Hódmezővásárhelyi NKC csapata megnyerte a negyedik alkalommal kiírt Nina Getsko Kárpátaljai Nemzetközi Kézilabda-tornát Ukrajnában. A legjobb kapus díjjal Vörös Henriettát, míg a legjobb szélsőnek járó díjjal Földes Katát jutalmazták.Péntek - most tizennyolc
2007. december 1. 0:10
Egynapos szünet után folytatódtak a 2008-as Eb előselejtezői, amelyen ismét minden Magyarországon játszó játékos pályára lépett, és jól teljesített. Igaz, nem bírtak ellenfelükkel (Litvániában például egymással sem), hiszen döntetlen eredmények születtek, de a három mezőnyjátékos, ...Két győzelem Ukrajnában
2007. november 30. 23:09
Az ASA-HNKC nemzetközi kézilabda-tornán szerepel Ukrajnában, ahol a házigazda Ungvár mellett további ellenfelük a Nagymihály és a Déva csapata. Az első nap mindkét mérkőzésén - a Déva és a Nagymihály ellen is - győzni tudott a Vásárhely.Dunaújvárosi esélylatolgató
2007. november 30. 19:33
Vasárnaptól közel két hétig (december 16-ig) tart Franciaországban a női kézilabdázók világbajnoksága. A Dunaújvárosi Hírlap arra volt kíváncsi, vajon a Dunaferrben egykor tevékenykedő, vagy jelenleg is az egyesülethez tartozó játékosok, szakemberek milyen esélyt ...Ginnie, a gólgyilkos
2007. november 30. 14:54
A kézilabdakapus Pálinger Katival fut a szekér. Klubcsapatával a Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban veretlen, s a válogatott meccsein is remek formában véd. A nagy próbatétel persze a december 2-án kezdődő franciaországi világbajnokság: Ginnie ott ölti kétszázadszor ...Pihent a szlovák válogatott
2007. november 28. 22:30
A 2008-as Eb előselejtezőinek 2. napján a Magyarországon kézilabdázók közül Stuparičováék pihentek, de a litvánok és a fehéroroszok egy-egy győzelemmel folytatták a sorozatot. Latakaitė és Bernatavičiūtė is három gólt lőtt.Jól kezdtek a magyarországiak
2007. november 27. 23:45
Bár még el sem kezdődött a 2007-es vb, a 2008-as macedónia Eb előselejtezőit már megkezdte a tizenhat európai csapat. A Magyarországon légióskodó játékosok válogatottjai nyertek, köszönhetően többek között az itthoni játékosoknak.Balogh Beában még van tartalék
2007. november 27. 14:29
A franciaországi világbajnokságra utazás előtt, az utolsó felkészülési meccseket követően Balogh Beával, a Cornexi-Alcoa és a magyar válogatott jobbszélsőjével beszélgettünk a Montenegró elleni találkozók tapasztalatairól, BB korábbi világversenyeiről és arról, hogy ...Dunaferr: a végén már igazi játék
2007. november 27. 14:22
Jó úton indult el az Imre Vilmos vezette nőikézilabda-csapat. Az őszi tizennégy mérkőzésből - köztük a nemzetközi találkozókkal - tizenhármat megnyert. Egyedül a győri együttes előtt hajolt meg.Megújult erővel
2007. november 26. 13:32
Mátéfi Eszter megkezdte a békéscsabai nőikézilabda-csapat felkészítését az NBI-es bajnokság tavaszi fordulóira. A gárda egy hét pihenőt kapott, mely után újult erővel kezdhették meg a munkát. Nemcsak fizikálisan, de mentálisan is ráfért a játékosokra a pihenő, hiszen ...Temes ég a bizonyítási vágytól
2007. november 23. 6:22
Temes Bernadett mostanában kimarad minden jóból. Az Audi-ETO veretlenül vezeti a magyar bajnokságot, és a Bajnokok Ligájában már a legjobb nyolc között jár a győri alakulat. A fiatal játékos viszont alig kap szerepet, de a múlt héten meglepetésre behívták a válogatottba.Újabb Loki-baba!
2007. november 22. 6:36
A debreceni Madai Petra is gyermeket vár, ezért számára sem folytatódik tovább a szezon.







