Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Megjelent az új versenykiírás

2017. április 27. 22:07 © handball.hu

Az MKSZ Szakmai és Versenybizottsága elfogadta a 2017/18-as versenykiírást. Ennek rendelkezéseit tekintjük át. Németh Attila írása.

Megjelent az új versenykiírás
A megszokottnál valamivel korábban, már április végén közzétette a Magyar Kézilabda Szövetség a következő szezonra vonatkozó versenykiírást. A sietség pontos okait nem tudhatjuk, mindenesetre szerepet játszhat benne, hogy viszonylag sok változás lesz a versenyek lebonyolításában, főként az utánpótlásban és az alacsonyabb osztályokban. A junior, ifjúsági és serdülő bajnokságok rendszerét olyan nagy mértékben alakítják át, hogy ezeket a változásokat majd külön, egy másik cikkben mutatjuk be, néhány nap múlva.

Ami a legtöbb olvasót érdekel, az NB I. lebonyolítása változatlan. A következő szezonban is 14 csapat szerepl majd az első osztályban, egyszerű körmérkőzéssel, rájátszás nélkül döntve a bajnoki helyezésekről. Az első fordulót szeptember 10-én rendezik, az utolsó játéknap pedig 2018. május 23. A részvételre az idei bajnokság 1-12. helyezettjei és a két feljutó jogosultak. Jövőre is játszania kell mindenkinek a junior válogatott ellen is.

Nem változik a játékengedélyek kiadásának rendje sem: február 22-ig bezárólag lehet játékengedélyt kérni, és egy bajnoki évadban továbbra is legfeljebb fejenként kettőt (azaz a szezon közben egyszer lehet csapatot váltani). Egyedül a kölcsönadás illetve kölcsönből visszavétel szabályai változtak, és lettek a korábbinál enyhébbek. A szövetségi szakmai koncepciójából kiderül, hogy leginkább a fiatal játékosok kölcsönadását látják követendő útnak, a szabályozás változása is ezt segítené elő.

A 2017/18-as szezonban akár négy játékengedélyt is kaphat (és az utolsót akár április 26-ig) az a játékos, akit kölcsönadnak, visszahívnak, megint ugyanoda kölcsönadnak, majd onnét megint visszahívnak. Az áprilisi határidő csak az esetleges harmadik és negyedik játékengedélyekre vonatkozik, tehát az első váltásnak legkésőbb február 22-ig kell megtörténnie. Ezzel párhuzamosan szigorítják a kettős (azaz az NB I. és az NB I/B bajnokságban való szereplésre egyaránt feljogosító) játékengedélyek kiadását: a következő szezonban ilyet csak 1998. január 1. után született női játékosok kaphatnak (az idei bajnokságban még 1995 volt a korhatár, ez tehát egy komolyabb változás).

Fennmarad a korábbi előírás, miszerint csapatonként a 15. és 16. benevezett játékosnak minden mérkőzésen magyar állampolgárnak kell lennie, de ettől az évtől az 1996. január 1. utáni születési idő is a feltételek közé kerül.

Továbbra is legfeljebb négy külföldi (azaz magyar állampolgársággal nem rendelkező) játékos nevezhető csapatonként a magyarokkal azonos feltételek mellett a bajnokságba, emelkedik viszont a kvótán felüli játékosok után fizetendő utánpótlás versenyeztetési díj: 5 millió Forint lesz. Új intézkedés, hogy ha egy csapatnak 4 vagy több külföldi játékosa van, akkor a külföldi edző után is meg kell fizetni az ötmillió forintos díjat (de a hivatalos személyek után csak egyszer, akkor is, ha több külföldi is dolgozik a csapat mellett).

A Magyar Kupa lebonyolítása szintén teljesen megegyezik az előző évivel.

Az NB I/B lebonyolításában az a legnagyobb változás, hogy nincs változás. Az idei versenykiírásba ugyanis belekerült, hogy a következő évtől 2x12 csapatra csökkentik a másodosztály létszámát, azonban ezt a változást az MKSZ végül elhalasztotta, így a 2017/18-as évben is 2×14 csapat versenyezhet. A korábbi éveknek megfelelően így most, 2017-ben is mindkét csoport utolsó három-három helyezettje esik ki - már legalábbis, ha lesz ennyi feljutni szándékozó csapat a harmadosztályból.

Egy másik változástól is visszalépett az MKSZ: jövőre is indíthatnak második csapatot az NB I-es klubok a másodosztályban, mindazonáltal a korábbinál szigorúbb feltételek mellett: csak 1999. január 1. után született játékosok szerepelhetnek (ezekbe a csapatokba kettős játékengedéllyel sem nevezhetőek 1998-as születésűek). A Szövetség a létszámcsökkentést ismét meghirdette: az idei versenykiírásba is beírták, hogy a 2018/19-es évben már csak 2×12 csapat versenyezhet a másodosztályban, azaz 2018 tavaszán mindkét csoportból 5-5 csapat esik ki.

A másodosztályban nem változik a külföldiekre vonatkozó szabályozás: már csapatonként az első külföldi játékos után is 10 millió forintos díjat kell fizetni. Továbbra is felmentést kapnak azok a külföldiek, akik Magyarországon tanulnak, és már korábban is Magyarországon éltek.

Nem változik az NB II. lebonyolítása sem, a következő évben is 6×12 csapat számára írják ki a bajnokságot, és az egyéb szabályok is változatlanok. NB I-es és NB I/B-s klubok (ellentétben az egy évvel ezelőtt meghirdetettekkel) továbbra is indíthatnak csapatot a harmadosztályban, ráadásul itt valamivel idősebb játékosok is részt vehetnek: a korhatár 1996. január 1.

A 2017/18-as lebonyolítás így nagy vonalakban mindhárom osztályban az ideivel fog megegyezni, ott is, ahol korábban már bejelentették a változtatási szándékot. A kölcsönadásra, kettős engedélyre, II. csapatok szerepeltetésére vonatkozó előírások változása tükrözi az MKSZ szakmai koncepciójában megjelenteket, miszerint a fiatal tehetségeket elsősorban az első osztályban szeretnék játszatni. Hogy mindebből mi fog megvalósulni, azt majd a bajnoki szezon folyamán láthatjuk meg.

Németh Attila

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi