- Jevgenyij Vasziljevics, milyen érzés most, hatvanévesen, olimpiai bajnok kézilabdacsapat szövetségi kapitányának lenni?
Trefilov: Őszintén szólva még nem igazán jutott el a tudatomig, hogy aranyérmesek lettünk. Ehhez kell még néhány nap, egyelőre nem is tudom, mit gondoljak. Úgy érzem magam, mint aki hosszú ideig ment-ment felfelé a hegyen, és még virágos rét sem volt sehol körülötte. Most viszont nagyon boldog vagyok, örülök, hogy a lányoknak sikerült.

- A döntő mintha nem hozott volna olyan szoros küzdelmet, mint a norvégok elleni meccs a négy között.
Trefilov: Igen, kevésen múlt, hogy mi jutottunk a döntőbe, és ha előtte elbukunk, akkor lehet, hogy még érmünk sem lenne most. A franciák elleni meccsen is voltak nehéz perceink, de ők a torna végére talán már elégedettebbek voltak nálunk, fáradtabbak is, és a meccs utolsó tíz percében „leültek”.

- A győzelmüket ön szerint is a nagyon jó védekezésüknek köszönhetik?
Trefilov: Nálunk csak ketten magasabbak 190 cm-nél, ezért aztán nem tudunk úgy védekezni, mint a franciák. Nekik nagytermetű játékosaik vannak, nekünk meg van Anna Vjahireva, aki ötven kiló mérleggel együtt, de Olga Levina sem sokkal több. Mindenki elég miniatűr a mi válogatottunkban, ezért szét kellett futnunk a franciákat védekezésben. S ha ez nem sikerült, akkor reménykedni abban, hogy a kapusunk majd védi, amit lehet.

- Kit szeretne kiemelni a csapatból?
Trefilov: Mind a tizenöt lányt: Anna Szedojkinát, aki a második héten már csak a lelátóról nézhette a meccseket, és az összes többi játékost is. Mindannyiuk munkája ott van ebben a győzelemben, kisebb vagy nagyobb mértékben, de ez mindegy is, mert én egyformán nagyra értékelem őket. Voltak kisebb konfliktusok, de a pályán mindenki a maximumot adta, és ezt nagyon köszönöm nekik. Többen abbahagyják az olimpia után (Bliznova és Levina már bejelentette, hogy visszavonul – szerk.), ezért már itt, Rióban is mindenkinek adtam játéklehetőséget, és szeptembertől a junior válogatottból is be fogok hívni néhány lányt a felnőtt keretbe.

- Az olimpián több meglepő taktikai variációt is láttunk a pályán: Bliznova például átkerült jobbszélre, Bobrovnyikovából irányító lett, Szenyből és Marennyikovából pedig beálló. Ezeket már Rió előtt is gyakorolták?
Trefilov: Bliznova már a felkészülési tornán is játszott jobbszélen. Bobrovnyikova irányítóban szerintem jó megoldás, mert előtte volt, amikor csak össze-vissza lövöldöztünk mezőnyből, a védőfal előtt nem mozogtunk egyáltalán. Arról nem is beszélve, hogyha bejön ez a húzás, akkor máris három gólerős játékosunk van fent támadásban középen.

- Nem érezte sértőnek, hogy a szövetségi kapitányok nem lehetnek ott az érmek átadásánál az olimpiai dobogón?
Trefilov: Engem már nehéz lenne bármivel is megsérteni. Inkább beszéljünk arról, hogy a sportolókat mégiscsak az edzők nevelik fel, és nálunk Oroszországban az utóbbi időben nem sokra becsüljük őket. Mindenhol külföldi edzőket látok, de hol vannak a mieink...? Jó lenne, ha a különböző orosz válogatottak élén hazai szakemberek lennének. De ugyanez a probléma a játékosokkal is: a minap véletlenül belenéztem a Zenit-CSZKA futballmeccsbe, és csak külföldi neveket hallottam. Pedig olyanokat szeretnék hallani itt is mint Ivanov, Petrov, Szidorov. Lehet hogy nem olyan jók, de legalább oroszok.

- Milyen hatással lesz ez az olimpiai bajnoki cím a kézilabdázás helyzetére itt nálunk, Oroszországban?
Trefilov: Nagyon remélem, hogy felrázza végre az otthoni közeget. A kézilabdázás nálunk jelenleg olyan gödörben van, hogy az hihetetlen. Mindenki összefogott azért, hogy ezt az eredményt elérjük, mindent amit lehetett megpróbáltunk megszerezni az illetékesektől, rábeszélni őket arra, hogy segítsék a csapatot. Csak így sikerülhetett, mert nálunk ennek a sportágnak nincs hátországa. Az utánpótlásból reálisan három-négy játékosra számíthatunk csak, de őket is több éven át kell még versenyeztetni ahhoz, hogy elérjék a felnőttek szintjét.

- Most önt mindenki Treff királynak hívja. Hogy tetszik ez a név?
Trefilov: Ez nem új, már jó ideje ez a nevem. Semmi extra, elviselem.

- És az olimpia után már Treff Ász?
Trefilov: Ugyan, miben vagyok én ász? (nevet).

- És most hogyan tovább, Jevgenyij Vasziljevics?
Trefilov: A Kubány csapatának vagyok az edzője, de még azt sem tudom, hogy ki is játszik majd ott ősztől. Mindenesetre augusztus 26-án már felkészülési tornára megyünk Asztrahányba, hálás köszönet a kormányzónak, hogy ezt segített megszervezni. Megpróbálom valahogy újraéleszteni a kézilabdázást Krasznodárban és környékén

- A válogatottal milyen tervei vannak?
Trefilov: Mindenféle tornát nyertünk már, de Európa-bajnokok még nem voltunk. Ezen jó lenne decemberben változtatni. Még egy olimpiai ciklusról is szó lehet, miért ne? Igaz, az életben semmi nem biztos, szóval ki tudja.

- Az olimpiai bajnok szinkronúszóink bedobták az edzőjüket a medencébe, a női kardcsapat edzőjének kopaszra vágták a haját, ezek után ön mire számíthat a lányoktól?
Trefilov: Még nem mondták. Lehet hogy vízbe fojtanak valahol?

- Sokszor hallottuk már öntől, hogy a nők kiismerhetetlenek. Volt valami új, amit sikerült róluk megtudni az olimpián?
Trefilov: Most nagyon akartak, a nyolc mérkőzésből hatot megnyertek nekem. De két meccsen – az argentinok és a csoportban a franciák ellen – gyengén játszottak. Ott csapatjáték nem nagyon volt, csak egyénieskedés: mindenki be akarta bizonyítani hogy „itt bizony én vagyok a falu legszebb lánya”.

- Milyen pozitív tulajdonságok jellemzik leginkább most a válogatottat?
Trefilov: Körülnéztem jobbra is, balra is, és az biztos hogy nekem van a legszebb csapatom. És a legminiatűrebb csapatom is. A leg-leg-leg csapatom. Legalábbis ma. Holnaptól meg újra a munka és a munka.

Dán Róbert

© handball.hu