Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Erdősi 2018-ig hosszabbított Siófokon

2015. augusztus 18. 16:58

A válogatott szélső, Erdősi Ildikó további két évvel meghosszabbította szerződését a Siófok csapatával.

Erdősi 2018-ig hosszabbított Siófokon
A 26 éves játékos 2012 óta a Siófok KC játékosa, és az elmúlt években töretlen volt a játékos pályafutásának fejlődése, amit az is mutat, hogy állandó kerettagnak számít a magyar válogatottban. A Siófok KC számára fantasztikus hír Erdősi hosszabbítása.

"Még 2012-ben Imre Vilmos keresett meg, hogy igazoljak a Balaton partjára. Akkoriban Dunaújvárosban játszottam, és a csapat financiális problémák miatt úgy volt, hogy az NB I/B-ben folytatja, én meg mindenképpen NB I-ben szerettem volna játszani, és éltem a lehetőséggel.

Erdősi elmondta, egyértelműen a Magyar Kupa-bronzérem megszerzése volt számára az eddigi legnagyobb siófoki eredmény: "Dabason játszottunk fantasztikus hangulatú mérkőzést, és számomra ez volt az első érem, amit pályafutásom alatt szereztem.

Volt más megkeresésem is, de az az igazság, hogy nem vagyok az a vándorló típus. Eddig mindig 1+1 éves szerződést írtam alá Siófokon, és nagyon jól érzem magamat a klubnál, szeretem a várost, és azt érzem, hogy a Siófok KC komoly fejlődésen ment, és megy keresztül mind szakmailag, mind infrastrukturálisan. Fodor János ügyvezető időt és pénzt nem sajnálva építi a klubot, és az ő álmai teljes mértékben megegyeznek az enyémmel.

Ebben a szezonban elkészül a Kiss Szilárd Aréna, ez egy igazi kis katlan lesz, ahova reményeim szerint nem nyerni járnak majd a csapatok. A másik fontos tényező Christian Dalmose személye. Az ő karaktere, edzésmódszere és a bizalma irányomba fontos nekem, és ezt nemcsak rajta, hanem a klubon is érzem. Most, ennyi itt eltöltött év után bátran írtam alá hosszabb távra is.

Klubszinten nagyon szeretnék a bajnokságban egy érmet szerezni, a nemzetközi porondon is vannak merészebb céljaim, de ennyire nem menjünk előre. Ami a válogatottat illeti, minden álmom az olimpián játszani, és ott képviselni Magyarországot. Úgy gondolom, hogy egy sportoló életében ez a csúcs!"

Christian Dalmose, a Siófok KC vezetőedzője így nyilatkozott a játékosról:

"Már a megérkezésem utáni hetekben azonnal jeleztem a klub felé, hogy véleményem szerint Európa öt legjobb balszélsője között van Ildi, és ha van rá lehetőség, akkor hosszabbítsanak vele szerződést. Fodor János ügyvezető maximálisan egyetértett velem, és nagyon boldog vagyok, hogy ez meg is történt. Ő rendkívül fontos a klub és a csapat számára is, mind a játéka, mind a pozitív személyisége miatt".

Forrás: www.siofokkc.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi