Híreink RSS-en
Híreink a Twitteren
handball.hu blog
Martín: nemcsak ésszel kell játszani!
2015. június 10. 8:15
Első győri szerződésének végéhez érkezett Ambros Martín, aki a három itteni szezonban két BL-győzelmet, három Magyar Kupagyőzelmet és két bajnoki címet könyvelhet el.
- 2012 nyarán, amikor Győrbe érkeztél, milyen célokat tűztél ki erre a három évre, milyen vízió volt a szemed előtt?
- Valójában nem volt konkrétan megfogalmazott tervem, csupán az, hogy minden pillanatot a maximumon éljek meg. Minden napból, minden meccsből, minden versenysorozatból a maximumot hozzam ki. Véleményem szerint ez a kulcsa a jövő tervezésének, hogy a pillanatnak éljek, és dolgozzak nap mint nap. Hosszú távon tervezni borzasztó nehéz, hiszen rengeteg dolog közbejöhet, befolyásolhat, változhatnak a körülmények. Erre pont ez a szezonunk a legjobb példa. Az első pillanattól kezdve tudtam, miért vagyok itt, és természetesen az nem volt kérdés, hogy a legfőbb célom a BL-trófea és az összes versenysorozat megnyerése. Ebben a klub célja egybeesett az enyémmel. Nem érdekelt semmi a múltból, a klub múltjából, kizárólag a jelen. Ez egyébként is jellemző rám: nem törődöm sokat a múlttal, a jelennek élek. A múltból azok a tapasztalatok a fontosak számomra, amiből tanulni tudok.
- Mégis, összességében hogy érzed, sikerült elérni három év alatt a célodat, amit szerettél volna? Elégedett vagy?
- Azért szeretem ezt a munkát, a sportot, az edzősködést, mert minden év, de tulajdonképpen minden meccs önmagában egy új esélyt jelent. Ha veszítesz, rossz meccset, szezont zársz, akkor is ott az új esély a következő alkalommal, hogy megújulj, nyerjél, és még jobb legyél. Borzasztóan szeretem ezt az érzést, ezeket az érzelmeket, még akkor is, ha veszítek, én ebben érzem jól magam, nem pedig Lanzarotén, a békés, nyugodt napsütésben.
- De bizonyára van benned egy összegzés...
- Természetesen. Több oldalt írtam tele a napokban az elmúlt szezon tapasztalatairól. Ötleteket, gondolatokat vetettem papírra. Az a helyzet, hogy amikor veszítesz, sokkal inkább elgondolkodsz a történteken, keresed az okokat, amelyeket egy győztes, sikeres szezon után nem feltétlenül teszel meg, mert akkor az eredmény mindent igazol. Nemcsak én, hanem mindenki felteszi a kérdéseket idén, hogy mi vezethetett a vereségekhez, de ez így van rendjén, ez a vereség egyik jó oldala. Én nem az a típus vagyok, aki kizárólag az eredményre fókuszál. Számomra legalább olyan fontos az is, hogyan értük el. Akár győzünk, akár veszítünk. Például az első itteni szezonom során is volt egy rendkívül fontos momentum, a BL-elődöntő, a Valcea elleni, amikor minden csak pillanatokon, nüanszokon múlott. Abban az évben a teljesítményünk annyira elképesztő volt, hogy szavakban nehéz kifejezni. Ha ott, akkor veszítünk, mármint nem jutunk tovább, az borzasztó igazságtalan lett volna, hiszen rendkívüli teljesítményt nyújtottunk egész szezon során. Győzelem esetén is előfordul, hogy nem a legjobb csapat nyer. Tehát a hogyan, az legalább olyan fontos számomra, mint maga a győzelem vagy a vereség ténye.
Melyik volt a legjobb és a legrosszabb pillanat számodra ebben a három évben?
- A legjobb ez a bizonyos Valcea elleni meccs. Amikor vesztettünk, de nyertünk. Olyan érzéseket éltem meg azon a napon, amelyeket még soha, egész karrierem során. Hátborzongató volt. A legrosszabb? A sérülések pillanatai. Tavaly Szepesié, aztán idén Orbán, Amorim, majd Grubisic súlyos sérülése.
- Ha az elmúlt évre tekintesz vissza, mi a legjobb emléked?
- A szezon első fele. Az Eb-ig tartó teljes időszak. Csodás volt. És kiemelném még azt a hetet, ami a nyár végi felkészülési mérkőzések és a Szuperkupa közötti időszak volt. A játékosok reakciója a vereségekre, a hozzáállásuk elképesztő volt számomra, az az egész hét nagyon jó emlék.
- Ha már rátértünk az elmúlt évre, kimondhatjuk, hogy nem ez volt a legjobb szezon...
- Attól függ, hogyan nézed...
- Bizonyára, és éppen ez a kérdésem lényege: most mindenki a problémákat, hibákat keresi, de nézzük meg arról az oldalról, hogy szerinted mi volt a pozitív tanulság ebben a szezonban?
- Az a képességünk, ahogy felálltunk a nehézségekből. Ahogy a ránk mért ütéseket kezeltük, újra és újra megráztuk magunkat, és felálltunk. A gond csak az volt, hogy a szezon végére túl sok volt ebből, és az ütések gyakran a csapat szívét találták el. Borzasztóan belefáradtunk abba, hogy megint fel kell állni, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is. Nemcsak a kieső játékosok személye és a posztjukon támadó űr számított, hanem szám szerint is olyan veszteségek értek bennünket, amely a többiekre óriási extra terhet rótt. Extra terhet fizikailag, és fejben is. Úgy éreztem, hogy nemcsak az ellenfelekkel küzdöttünk – akik tegyük hozzá, hogy hatalmas motivációt mutattak fel, hogy legyőzzenek bennünket -, hanem a saját múltunkkal, az árnyékunkkal, önmagunkkal is. Ez a csapat győztes mentalitású, és a győztes mentalitásba nem fér bele az, hogy legyőzhetőnek érezzük magunkat.
- Volt olyan pillanat a tavasz folyamán, amikor azt gondoltad, hogy nem fog sikerülni?
- Nem. Tényleg, egy pillanati sem éreztem ezt. Totálisan meg voltam győződve, hogy képesek vagyunk bejutni a FINAL4-ba. Még az első Vardar elleni meccs után is. Tisztában voltam a nehézségekkel, de akkor is. A visszavágón megvolt a lehetőségünk, hogy kontroll alatt tartsuk a meccset, és továbbjussunk, de az ellenfélnek is megvolt ez a lehetősége, és el kell ismerni azt, hogy ez nekik sikerült jobban. Nemcsak a szezon volt nagyon hosszú, hanem ez a visszavágó is. Borzasztó hosszú. Vagy túl korán jött az esélyünk a fordításra: valamikor az első félidőben megugrottunk, volt egy fantasztikus tíz percünk, de túl korán jött.
- Min ment el szerinted a továbbjutás?
- Az első meccs első tíz percén. Az volt a kulcs.
- És mi a tanulság?
Az, hogy nekünk egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy mi vagyunk az ETO! Lesérülhet Amorim, Orbán, szülési szabadságra mehet Görbicz, Lunde, de akkor is mi vagyunk az ETO, és a győztes hozzáállásunk egy pillanatra sem inoghat meg! Tanulság volt maga a második mérkőzés is. Egy ilyen meccsen nemcsak ésszel kell játszani, hanem a szívünkkel is. Az agyunk látja a realitást, ahhoz, hogy győzzünk, a szívünk kell. Mi pedig az eszünkkel játszottunk.
- Ez után a Vardar-meccs után pedig megváltozott valami...
- Így van. Én is rengeteget tanultam ebből a szezonból, a legelejétől kezdve. Sok új játékossal indultunk, különböző nemzetiségű és mentalitású játékosokkal, akiknek idő kell, hogy összeérjenek. Aztán jött Katrine állapotosságának híre, amely – úgy látom így visszanézve – megviselte a játékosokat, hiszen ő egy atombiztos pont volt hátul. Tudtuk, hogy Görbicznél is csak idő kérdése, hogy kiesik, márpedig az ő személye kétségtelenül a legkülönlegesebb: ő többet jelent, mint egy játékos, nekünk is és az ellenfélnek is. Ám mindezek ellenére a szezonunk első fele csodásan sikerült. A legjobb mutatókkal zártuk az őszi szezont egész Európában. Viszont a további kiesések sérülékennyé tettek bennünket. Amorim elvesztésével ismét egy vezetőt vesztettünk el. Ő is több volt, mint egy játékos. Vezető volt. Ennek ellenére megtartottuk a versenyképességünket, a Larvik elleni meccsek hullámzóak voltak, de versenyben voltunk. Fontos azt is elmondani, mekkora erőket mozgósított az egész csapat, kihangsúlyozom, az EGÉSZ CSAPAT, hogy Susann Müllert beépítsük, játékban és mentalitásban egyaránt. Mégis, történt vele, ami történt.
Az utolsó hónapban sokkolt bennünket, hogy nem sikerült a FINAL4 kvalifikáció. Ezt követően kicsit leengedtük a kezünket, elengedtük magunkat, és hiányzott az az extra erőfeszítés, amelyet addig felmutattunk, hogy pótoljuk az elveszített játékosainkat. Tulajdonképpen egy szimpla csapat lettünk, aki bárkit meg tud verni, de aki ki is tud kapni. Az a körülmény is negatívan hatott, hogy jó páran távoztak a csapatból. Jómagam is felelősnek érzem magam azért, hogy ezeket a játékosokat nem tudtam meggyőzni, hogy győztesként zárják le életüknek ezt a részét. Már csak a szurkolók miatt is. Ugyanis az elmúlt szezonban kétségtelenül a szurkolók voltak azok, akik mindig, minden körülmények között hibátlanok voltak.
- Nézzünk a jövőbe: szerinted milyen hatással lesz ez a szezon a következőre?
- Az első és legfontosabb dolog az, hogy mindenképpen felértékelődnek a csapat hosszú éveken át felmutatott sikerei, és a két egymást követő fantasztikus szezonunk, amikor mindent megnyertünk. Többször elmondtam már, hogy erre nincsenek szavak, és most, amikor nem sikerült, akkor látszódik igazán, hogy ezeket az eredményeket elérni nem volt olyan egyszerű. Megnyerni valamit, az különleges és kivételes dolog. Hiszen több ezer és millió profi sportoló szenved vereséget, és csak nagyon kevés nyer a legvégén. Ez az elmúlt években nekünk adatott meg. Az is fontos, hogy megéljük a negatív érzéseket. Újra kell magunkat pozicionálni, nemcsak a játékosoknak, hanem az edzőknek, a klubnak, a szurkolóknak, a városnak. Azt is be kell látni, hogy nem csak azon múlik a végeredmény, hogy jobb vagy-e, vagy többet dolgozol-e, hanem sok olyan dolgon, amelyet nem tudsz kontroll alatt tartani. A sport nem matematika.
- Hogyan zajlik majd a felkészülés arra a helyzetre, hogy már ősszel is kiváló formát kell felmutatni a BL-főtáblára kerüléshez?
- A jövőre nézve tovább erősödött bennem, hogy még az eddigieknél is fontosabb lesz számunkra minden egyes mérkőzés. Nincs olyan, hogy kevésbé fontos, kevésbé erős, kevésbé jelentős ellenfél vagy meccs. Minden egyes meccset és versenysorozatot a maximumon kell teljesítenünk, és minden egyes győzelemnek sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk! A másik dolog, hogy számos új játékosunk lesz, akiknek a mielőbbi beépítésére óriási hangsúlyt kell idén fektetnünk, ez az egyik legnagyobb kihívás számomra. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ez egyetlen játékosnak sem megy egyik hónapról a másikra. Az ETO az ETO. Az ETO-ban játszani nem mindennapi dolog, és sem Katrine Lundénak, sem Hornyák Dórának, vagy Soós Viktóriának, Andrea Lekicnek nem sikerült azonnal beépülni. Jövőre viszont meg kell ezt oldanunk. Már készül a nyári programunk, az edzések, edzőtábor, felkészülési meccsek, hamarosan letisztázunk mindent. Jön az új szezon, az új lehetőség, elkezdünk dolgozni, és újra megmutathatjuk, mit tanultunk a tavalyiakból.
- Már meg sem kérdezem, mi a kitűzött célod a következő három évre...
- Megkérdezheted... Az a célom, hogy minden napot, minden edzést, minden meccset az utolsó másodpercéig megéljek, és kihozzam belőlük a maximumot! És még valami, amit a szurkolóinknak tudniuk kell: jómagam és a csapat óriási hálával tartozunk nekik!
Forrás: www.gyorietokc.hu