- Miként emlékszel vissza a Magyarországon eltöltött évedre?
- Nehéz helyzetben voltam. Az első félévben minden új volt, Budapest klassz város, ahol rengeteg mindent lehet csinálni, kikapcsolódni. Ez volt az első légiós időszakom, és úgy gondoltam, vagy most nekiugrok, vagy soha sem. Jó döntést hoztam, nem bántam meg semmit, és örülök a megtapasztaltaknak. Szerencsés vagyok, milyen embereket ismerhettem meg.

Mióta foglalkoztatott a visszatérés gondolata?
- Januártól már eljátszottam vele: Budapesten főállásban kézilabdáztam, miközben korábban emellett mindig is tanultam vagy dolgoztam. Rájöttem, hogy hiányoznak ezek a dolgok. Munkát viszont nem tudtam volna vállalni, hiszen nem beszéltem elég jól a nyelvet, valamint az edzéseket sem tudtam volna vele összeegyeztetni.

Emellett Németország, az otthonom is hiányzott. Ha fel is jutottunk volna a BL főtáblájára, boldogabb nem lettem volna. Én mindent szívből teszek, s ha a szívemben nincs teljesség, és túl sok minden hiányzik, egy idő után változtatni kell, és nekem most jött el ez a pont.

- Hogy jött a döntés az új csapatodról?
- Decemberben ismerkedtem meg a Spreefüxxe menedzserével, Britta Lorenz-cel, mióta az egyik legjobb barátnőm, Natalie Augsburg Berlinben játszik. Ő viccelődött azzal, hogy játszhatnánk itt együtt, és ezután következtek az első beszélgetéseink Brittával. Ő tudta, milyen helyzetben vagyok, és egy lehetséges váltásról egyeztettünk, ami végül ezt eredményezte.

- Budapesten hozzászoktál már a nagyvárosi élethez. Mit vársz Berlintől?
- Abszolút lelkes vagyok, bár Budapest után igazán magas elvárásaim vannak (nevet)! Ehhez jönnek hozzá a klub lehetőségei és az edzésfeltételek, melyek ideálisak számunkra. Helyben van lehetőségünk a nemzeti válogatott fizioterapeutájával is tartani a kapcsolatot. Lars Melzer egy fiatal, lelkes tréner, egy igazán jó csapattal a háta mögött.

Néhányukat a csapatból már jól ismersz...
- Nagyszerű dolog, hogy Natalie Augsburggal és Christine Beierrel a válogatottból már jól ismerjük egymást, jó, hogy velük játszhatok. A két svéd válogatott lánnyal válik igazán érdekessé, izgalmassá a csapat. Bár frissen feljutó együttesként nem lesz egyszerű, de remélem, segítségére tudok válni a gárdának.

Egy kis időre lesz szükségem, hogy megszokjak, és a csapat is elfogadjon. Senkinek sem szeretném elvenni a helyét, fair konkurenciaharcra számítok, ahol mindenki a legjobb teljesítményt tudja kihozni magából. A lehető legtöbbet szeretnék játszani, de mindenkinek szüksége van pihenőre is, ezért is olyan fontos a csapat. Úgy gondolom, Larsnál jó kezekben leszünk, és majd meglátjuk, mire jutunk a szezon végeztével. Biztos vagyok benne, hogy nem esünk ki a ligából.

- A női kézilabda számára mennyire fontos Berlin?
- Egy olyan város, mint Berlin, biztosan jót tesz neki. Minden sportágnak fontos, hogy a fővárosban is képviseltetve legyen. Természetesen nem egyszerű a többi klasszis sportággal konkurálni. A Bundesligában azonban sokan örültek a Berlin feljutásának.

Milyen különbségeket találtál a magyar és a német női kézilabda között?
- Magyarországon óriási az érdeklődés a sportág iránt. Már pár hét után megállítottak az utcán, ami igen csak meglepett, mert ezt Németországban sosem tapasztaltam. Azonban idehaza is pozitív trendet látok, hiszen a válogatottal folyamatosan kvalifikálódunk a legfőbb világversenyekre, s ezzel mindig teszünk egy-egy lépést előre. A szövetség új vezetésével pedig szintén pozitív fejlődési lehetőségeink vannak.

Az új választott otthonoddal személyes összefüggéseid is vannak.
- Édesanyám Berlinben nőtt fel, és már évek óta szeretné megmutatni nekem, merre is lakott, melyik iskolába járt. Ezért is örülök, hogy majd ha jön meglátogatni engem, akkor mindezt megtehetjük.

A bulvárlapok szerint Iker Romero személyében még egy kapcsod is van Berlinnel... Hozzá költözöl, vagy elsőként egy hotelben, esetleg barátnőnél húzod meg Magad?
- Biztosan nem az utcán fogok lakni… (nevet)

A magánéleti helyzetem természetesen plusz érv volt Berlin mellett. Ettől független volt azonban az, hogy nem éreztem jól magam Magyarországon, és mindenképpen haza akartam térni. Leverkusenben már hat éve folyamatosan kaptam anyagilag kedvezőbb ajánlatokat, viszont ott egy nagyszerű környezetben voltam, ahol jól éreztem magam. A pénznél fontosabb, hogy minden rendben legyen körülöttem.

- Meséltél a tanulmányaidról. Milyen szakmai lehetőségek állnak Előtted?
- Nem főállásúként térek vissza, azt egyáltalán nem szerettem volna. Örülök neki, hogy Berlinben szakmailag is új lehetőségek várnak rám. Élelmiszer-mérnöki végzettségem van, a mesterképzésben pedig egészség-managementet tanultam, ahol a sportolók táplálkozásának nehézségeivel és a súlycsökkentéssel foglalkoztam.

Az iskola mellett és után Remscheidben dolgoztam, a leverkuseni utolsó félévben, félállásban tettem a dolgom, amit jól össze tudtam egyeztetni a kézilabdával. Így az agyam egyéb részei is mozgatva voltak, és a személyiség-fejlődésemnek is jót tett. Egyelőre most még nincs semmi konkrét ajánlatom, épp állást keresek, és az Európa-bajnokság után, januártól szeretnék munkába állni.

A válogatottban milyen céljaid vannak még?
Laura Steinbach: 2008-ban kijutottam az olimpiára, ami nagyon tetszett, így ezt 2016-ban szívesen átélném még egyszer. Nagyon jó a közösség most a válogatotton belül, így addig még biztosan játszani szeretnék.

Forrás: www.handball-world.com