Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Ismét Elek Gyula Kupa

2014. augusztus 14. 7:18

A Rail Cargo Hungaria Zrt. támogatásával rendezi az idén az FTC Kézilabda Szakosztálya nyári nemzetközi felkészülési tornáját, amelyen a házigazda mellett a nagybányai, a kragujevaci és a siófoki csapat vesz részt.

Ismét Elek Gyula Kupa
Az Elek Gyula-Rail Cargo Hungaria Nemzetközi Kézilabda Kupa helyszíne hagyományosan a ferencvárosi kézilabdázás ikonjáról elnevezett aréna, időpontja augusztus 23-24-e.

„A Rail Cargo Hungaria Zrt. bizalma töretlen az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda-csapatában” – mondta Dr. Kovács Imre, a vasúttársaság Igazgatóságának elnöke a torna támogatásáról szólva. „Számunkra természetes döntés volt, hogy hozzájáruljunk az új szezonra való felkészüléshez, – folytatta – hiszen a csapattól, amely már annyiszor bizonyított, ismét javuló eredményeket várunk. A Rail Cargo Hungaria kedvező gazdasági eredményei lehetővé tették a torna pénzügyi támogatását, de emellett a vállalat csaknem kétezres szurkolótábora is az együttes mellett áll a felkészülési tornán ugyanúgy, ahogyan majd az új szezon rangadóin is.”

Az Elek Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupát a szakosztály tavaly hívta életre a korábban meghirdetett „Vissza a csúcsra!” tízéves programjának részeként. A kupa névadója a ferencvárosi kézilabdázás ikonja, Elek Gyula.

„Az Elek Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupát tavaly nagy sikerrel rendeztük meg. Talán ennek is köszönhető, hogy e téren is elnyertük – évek óta – legfőbb támogatónk bizalmát, mellyel idén már az esemény névadó szponzoraként köszönthetjük. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy töretlen bizalmuk milyen mértékű stabilitást és erkölcsi támogatást jelent szakosztályunk életében” – fejezte ki köszönetét Jeney Zsolt Ákos, az FTC Kézilabda Szakosztály elnöke.

„A szakosztály vezetősége ezzel a tornával a tavaly megkezdett hagyományt kívánja folytatni. A hazai környezetben rendezett kupával egyik célunk, hogy szurkolóinknak is megmutassuk az új idény csapatát még a tétmérkőzések kezdete előtt. Másik célunk a csapat nyári felkészülésének hatékony elősegítése azáltal, hogy a játékosok és a szakmai stáb hazai környezetben, nemzetközi szintű csapatok ellen tud készülni az őszi feladatokra, ezen belül is a kiemelten fontos BL-selejtezőre. Remélem, hogy a nagy nézőszám mellett ismét egy jó hangulatú és izgalmas hétvége elé nézünk” – zárta gondolatait a szakosztályelnök.

„Szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani a hazai rendezésű tornánkon, de a csúcsformánkat szeptember harmadik hétvégéjére kívánjuk elérni. Az érkező csapatokat többé-kevésbé ismerjük. A Baia Mare együttesét már látjuk ezen a héten játszani, a Siófokot nem kell bemutatni, a szerb bajnok viszont ismeretlen számomra. Komoly taktikai előkészítés azért nem lesz a kupa előtt, de a nagybányai torna tapasztalatait hasznosítva szeretnénk tovább csiszolódni. Azon leszünk, hogy jól sikerüljön ez az augusztusi hétvége a Népligetben” – nyilatkozta Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője.

„Ez a hazai rendezésű torna is a Bajnokok Ligája-selejtezőjére való felkészülésünket szolgálja. Nagyon fontos számunkra, hogy végre itthon játszhatunk. Amikor a Siófokot fogadta a csapat a Népligetben, akkor sokan a válogatottban voltunk. Biztosan megint jó lesz a hazai pálya hangulata. Reméljük, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzéseinkre. Habár felkészülési torna lesz, de mi mindenképp szeretnénk ismét megnyerni a kupát” – válaszolt Szucsánszki Zita, az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitánya.

A hétvégi tornán négy csapat küzd meg a kupáért: a román Baia Mare, a szerb Kragujevac, a Siófok KC-Galerius Fürdő, valamint az FTC-Rail Cargo Hungaria. Hat mérkőzést játszanak majd az együttesek, négyet szombaton, kettőt pedig vasárnap.



ELEK GYULA NEMZETKÖZI KÉZILABDA KUPA 2014

Időpont: 2014. augusztus 23-24. (szombat-vasárnap)
Helyszín: Elek Gyula Aréna

Résztvevő csapatok

HCM Baia Mare (román)
ŽRK Radnički Kragujevac (szerb)
Siófok KC-Galerius Fürdő
FTC-Rail Cargo Hungaria

A Kupa programja

2014. augusztus 23. szombat

9.50 Kupa hivatalos megnyitó ünnepség
10.00 FTC-Rail Cargo HungariaSiófok KC-Galerius Fürdő
12.00 HCM Baia Mare – ŽRK Radnički Kragujevac
16.30 Siófok KC-Galerius FürdőHCM Baia Mare
18.30 FTC-Rail Cargo Hungaria – ŽRK Radnički Kragujevac

2014. augusztus 24. vasárnap

9.30 Siófok KC-Galerius Fürdő – ŽRK Radnički Kragujevac
12.00 FTC-Rail Cargo HungariaHCM Baia Mare
13.45 Eredményhirdetés
14.00–14.30 Közönségtalálkozó

Szurkolóink a Kupára a belépőket a játéknapokon vásárolhatják meg az Elek Gyula Aréna pénztárában. Előzetes vásárlásra és foglalásra nincs lehetőség. A Kupára az éves bérletek nem érvényesek, az ülő helyeket a nézők érkezési sorrendben foglalhatják majd el. Kapunyitás mindkét nap 9 órakor lesz!

Jegyárak

Kétnapos jegy: 2000 Ft
Kétnapos jegy 6-14 éves kor között: 1000 Ft
2014. augusztus 24-re szóló napijegy ára: 1000 Ft
2014. augusztus 24-re szóló napijegy ára 6-14 éves kor között: 500 Ft
Hat év alatt a belépés ingyenes!

Forrás: www.fradi.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi