Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Mindent megpróbálunk!"

2014. május 10. 12:35

A bajnoki döntő Győr elleni első, népligeti mérkőzése előtt a Ferencváros világklasszis átlövője, Tomori Zsuzsanna nyilatkozott.

"Mindent megpróbálunk!"
- Vasárnap játsszátok a bajnoki döntő első mérkőzését, amely az eddigiektől eltérően a Népligetben lesz. Ráadásul a most már kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, bajnoki címvédő lesz az ellenfeletek.
- Egy hete mindenki láthatta, hogy a legjobb csapatok sem tudtak ellenük vezetést szerezni, vagy megközelíteni őket. A Bajnokok Ligája döntőjét is egyértelműen nyerték meg. Kívülről persze könnyűnek tűnt, de azért belülről biztosan nem volt egyszerű.

- Milyen célokkal léptek pályára vasárnap az Elek Gyula Arénában?
- Azért az ellenfelünkön is múlik, hogyan alakul a vasárnapi mérkőzés. Valószínűleg olyan mértékű önbizalommal érkeznek ide, amelyet tekintve úgy gondolom, nagyon nehéz dolgunk lesz. Egy biztos, nekünk semmiképp nem szabad félve pályára lépnünk. Arra készülünk, hogy megközelítsük őket, amennyire csak lehet. Mindent megpróbálunk, hogy megszorongassuk őket. Ha már egy izgalmas mérkőzést tudnánk játszani a Népligetben, szerintem méltó befejezése lenne a bajnokságnak.

- Mégis Ti vagytok az egyetlen csapat a világon, amely idén legyőzte őket.
- Az szeptemberben volt, most május van. Mi mindenből kiestünk, ők mindent megnyertek eddig. Ebből tehát nem érdemes bármiféle következtetést levonni. Az a rangadó már nem lehet mérvadó. Számunkra már a jelen és a jövő a legfontosabb, vagyis hogy a szezon utolsó hazai meccsén vissza tudjuk adni a szurkolóinknak, amit idén kaptunk tőlük. Szeretném, ha igazi presztízscsata lenne, hogy jó meccset lássanak az arénába kilátogatók.



A klub felhívja szurkolói figyelmét, hogy a hétvégi, többcsapatos nemzetközi labdarúgó utánpótlás torna okán a környéken nehéz lesz a parkolás. Az Oázis kertészet felőli parkolót pedig a rendőrség teljes egészében lezárja 10 órától. Kérik a szurkolókat, hogy aki teheti gyalogosan vagy tömegközlekedéssel érkezzen a mérkőzésre.

A vasárnapi mérkőzésre még 30 ülő és 100 állójegy kapható!

Jegyárak:
Ülőjegy: 3000.- Ft
Állójegy: 2300.- Ft
Bérletes ülőjegy: 2500.- Ft
Bérletes állójegy: 2000.- Ft

Pénztár nyitás:
2014. május 11. (vasárnap) 10:50



NB I., rájátszás, döntő, 1. mérkőzés

FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC
vasárnap, 12.20, Budapest, Elek Gyula Aréna
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
ÉLŐben: RTL Klub

Forrás: www.fradi.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi