Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

ETO: öt távozó, öt érkező?

2014. március 19. 8:05

Bár az igazán nagy feladatok állnak még a Győr előtt, a közvéleményt legalább annyira foglalkoztatja, hogy kik távoznak, s kik érkeznek a klubhoz. A www.kisalfold.hu információi szerint öten mennek, öten jönnek.

ETO: öt távozó, öt érkező?
A tavaly mindhárom fronton győztes győriek a bajnokságban is az elődöntő előtt állnak. Az Érd elleni első mérkőzést április 9-én játsszák a győri egyetemi csarnokban, míg a második meccs egy héttel később, 17.45 órakor kezdődik Érden. Az esetleges harmadik találkozó időpontja egyelőre nem ismert.

A szurkolókat a meccsek árnyékában már a jövő évi keret is foglalkoztatja. Egy biztos, az előző évhez képest jóval nagyobb lesz a változás a győriek játékoskeretében.

Hosszú hetek óta téma Katarina Bulatović esete. A montenegrói balkezes átlövő a nyáron érkezett a zöld-fehérekhez, s akkor így nyilatkozott: „Két évre írtam alá, de ha esetleg valami nem lenne megfelelő a számomra, akkor egy év után a szerződés megszüntethető" - nos, a Kisalföld információi szerint ezt a lehetőséget kihasználja a játékos, s a szezon végén távozik Győrből.

A hírek szerint a komplett jobbátlövő-szekció eligazol, ugyanis Soós Viktóriával nem hosszabbít a klub. Persze nem marad „lyukasan" a poszt, az érkezők között lesz várhatóan a német Leipzig játékosa, a 26 éves Susann Müller, aki a tavalyi vb-n bekerült az All Star-csapatba, míg Veszprémből Planéta Szimonetta (idén lesz 21 éves) kerül Győrbe.

Állítólag Hornyák Dóra sem marad, a tehetségesnek tartott játékos nem igazán tudta megmutatni a képességeit Győrben, az utóbbi időben komoly tétmeccsen nem sok lehetőséget kapott Ambros Martín vezetőedzőtől.

Az ő pótlására az orosz Rosztov-Donból a 24 éves Anna Szen érkezhet, valamint szintén Veszprémből a 17 éves Tóth Gabriella, aki posztját tekintve inkább irányító, de a győriek fiókcsapatában sokszor játszik balátlövőként is. Tóth Gabriella és Planéta Szimonetta kapcsán mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a 22 alapszakaszbeli meccsen egyaránt 108–108 gólig jutottak, ezzel holtversenyben nyolcadikak a góllövőlistán.

Szinte biztosan nem marad, s befejezi pályafutását a francia Raphaëlle Tervel, míg Sirián Szederke várhatóan Debrecenben folytatja. Jó hír viszont, hogy Hornyák Ágnes újabb egy évre aláírt.

Még egy játékos érkezhet a BL-címvédésre törő győriekhez, méghozzá egy külföldi beállós. A Kisalföld információi szerint a horvát Podravka 28 éves játékosa, Vesna Milanović-Litre‎ és a szintén podravkás, 21 éves Andrea Čović a kiszemelt. Közülük egyik csatlakozhat nyáron az ETO-hoz.

Forrás: www.kisalfold.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi