Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

ETO: a Final Four a tét!

2014. március 1. 6:04

A Bajnokok Ligája középdöntőjében az ETO a szlovén Krim Mercator együtteséhez látogat. A hazaiak győzelmükkel továbbra is életben tartanák továbbjutási reményeiket, míg az ETO egy esetleges sikerrel fél lábbal már a Négyes Döntőben érezhetné magát.

ETO: a Final Four a tét!
A címvédő Győri Audi ETO KC három forduló során öt pontot szerzett úgy, hogy legutóbb, február 16-án, hazai környezetben legyőzte a Ljubljanát 27-24-re. Most a szlovén fővárosban kellene nyernie, mert ha a Podgorica közben legalább döntetlent ér el Larvikban, az utolsó két forduló eredményeitől függetlenül a magyar bajnok biztosan ott lesz a május 3-4-i budapesti négyes döntőben.

"Szerintem jót tett ez a kis lélegzetvételnyi idő. A két hét alatt játszottunk két bajnoki meccset, ahol a védekezésünkre próbáltunk különösen odafigyelni, és a kapott gólok számát illetően ez sikerült is, így elégedett vagyok a csapattal. A szünet hatására most azt látom a lányokon, hogy már meccs-éhségük van, nagyon várják az összecsapást, ami jó jel holnapra nézve. A Krim ellen az a legfontosabb, hogy a külső körülményektől függetlenítsük magunkat. Kizárólag a saját játékunkra kell koncentrálnunk, el kell érnünk, hogy mi irányítsuk a mérkőzést. Harcosan, keményen kell játszanunk, és a meccsen végig fent kell tartani a koncentrációnkat" - fogalmazott Ambros Martín, a Győr trénere.

Bognár-Bódi Bernadett a lányok nevében nyilatkozott: "Szerintem sokat számít ellenfelünknek, hogy hazai pályán játszik. Ezen kívül biztosan bennük van a bizonyítási vágy, hiszen profi sportolók, akik minden körülmény ellenére a maximumot akarják kihozni magukból, és a jelen helyzet biztosan össze is kovácsolja őket. A mi feladatunk az, hogy ettől teljes mértékben függetlenítsük magunkat, csak magunkra figyeljünk, és ha sikerül legalább olyan jól játszani mint itthon, akkor nem lehet gond" - fogalmazott, majd a magyar együttes összekovácsolódásáról mesélt:

"Szeptemberben, amikor én elkezdtem az ETO-val a közös munkát, erőteljesen elindult a csapat összeérése, és novemberig nagyon sokat haladtunk. A világbajnokság kicsit megakasztotta ezt a folyamatot, de azóta újra magunkra találtunk, meccsről-meccsre jobban összeállunk, és egyre jobbak leszünk" - tette hozzá.



Forrás: www.kisalfold.hu, www.gyorietokc.hu



Bajnokok Ligája, 2. középdöntő-csoport, 4. forduló

RK Krim Mercator - Győri Audi ETO KC
2014. március 1. (szombat), 20.30, Ljubljana, Stozice Arena
Játékvezetők: Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura (franciák)
ÉLŐben: DIGISport1

Bajnokok Ligája, az 1. középdöntő-csoport állása
1.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC321079-7095 pont
2.ŽRK Budućnost ŽRK Budućnost312072-57154 pont
3.RK Krim Mercator RK Krim Mercator310263-75-122 pont
4.Larvik HK Larvik HK301260-72-121 pont

A csoport másik mérkőzése:

Larvik HK - ŽRK Budućnost
2014. március 1. (szombat), 18.15, Larvik, Arena Larvik
Játékvezetők: Kursad Erdogan, Ibrahim Ozdeniz (törökök)
TV: DIGISport2 (19.00 órától, felvételről)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi