Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Újabb edzőváltás Lipcsében

2014. január 14. 16:14

Három éven belül már a negyedik vezetőedző irányíthatja a HC Leipzig csapatát a tavaszi szezonban. A klub Thomas Ørneborg mellett megvált az edző feleségétől is.

Thomas Ørneborg Fotók: HC Leipzig
Thomas Ørneborg
Fotók: HC Leipzig
Azonnali hatállyal felbontotta az eddigi vezetőedző, Thomas Ørneborg szerződését a HC Leipzig. A lipcsei klub nem indokolta meg a szerződésbontást. Ørneborg még egy teljes évet sem töltött a csapatnál, tavaly márciusban nevezték ki, amikor távozott a korábbi vezetőedző, Stefan Madsen.

A hirtelen változtatást vélhetően nem az elért eredmények indokolják. A csapat hét pont előnnyel áll a bajnokság második helyén, pedig egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a mögötte álló TuS Metzingen. A Bundesligában eddig csak a Thüringer HC-tól kapott ki, és az is még októberben történt. A Leverkusenben elvesztett egy pont sem volt feltétlenül vállalhatatlan, és annak is több mint két hete már. A Bajnokok Ligájában utolsók lettek a csoportban, de egyrészt az is hónapokkal ezelőtt történt, másrészt akkor már-már páratlannak nevezhető sérülés- illetve betegséghullám sújtotta a csapatot, amit erősebb játékoskerettel is nehéz lett volna elviselni.

Negatívumként szerepelt az edző neve mellett, hogy megérti ugyan a német beszédet, de ő maga csakis angolul kommunikál mindenkivel a klubnál. A csapat külföldi játékosai mind jól beszélnek németül, így az angol nyelv használata biztosan nem őmiattuk indokolt. Azonban úgy tűnik, nem ez vezetett a hirtelen szerződésbontáshoz.

Karolina Szwed Ørneborg
Közelebb kerülünk a probléma megoldásához, ha figyelembe vesszük, hogy - szintén azonnali hatállyal - elküldték a klubtól az irányító-átlövő, lengyel válogatott Karolina Szwed Ørneborgot is. Szwed az edző felesége, még a Laczpol Gdynia csapatánál ismerkedtek meg, onnét együtt mentek Odensébe, majd tavaly Lipcsébe. A hivatalosan sehonnét meg nem erősített szóbeszéd szerint igazából nem is az edzővel, hanem a feleségével volt gondja a klubnak. Szwednek szerepe lehetett Natalie Augsburg idő előtti távozásában, és őt látják amögött is, hogy a csapatkapitány, Szwed válogatottbéli csapattársa, Karolina Kudłacz is a távozást fontolgatta.

A most 29 éves Kudłacz 2006 óta a HCL játékosa, 2016-ig szól a szerződése, és mind ez idáig mindenki úgy gondolta, a teljes pályafutását Lipcsében fogja eltölteni, ám az utóbbi hetekben felmerült, hogy mégsem így lesz, a játékos a Viborggal tárgyalt a hírek szerint. Az Ørneborg házaspár kényszerű távozása talán e téren is új helyzetet hozhat.

Az év hátralévő részére a HCL nem keres új edzőt, a csapatot az eddigi másodedző, Wieland Schmidt fogja irányítani.

Németh Attila

Forrás: Leipziger Volkszeitung (LVZ)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi