Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Továbbjutóként lép pályára az ETO

2013. november 10. 8:51

Immáron biztos továbbjutóként készülhetett a BL A-csoportjának rangadójára a hét folyamán a Győri Audi ETO KC, amely a csoport-második Hypóhoz látogat. A találkozón Ambros Martín vezetőedző eltökélt célja a jelenlegi szint fenntartása, azaz a két pont begyűjtése.

Továbbjutóként lép pályára az ETO
Továbbra is őrzi veretlenségét a Győr a Bajnokok Ligája idei kiírásában, hiszen az eddig lejátszott négy mérkőzés mindegyikén győztesen vonulhattak le a lányok a pályáról. A bajnokságban kedden Vácon vendégszerepeltek, ahol egy szoros első félidőt követően hétgólos, 32-25-ös sikert ért el. A győzelemmel továbbra is a tabella élén foglal helyet a csapat.

Nagyszerű hír mind a szakmai stáb, mind a szurkolók számára, hogy Hornyák Dóra teljesen felépült sérüléséből, így a Vác ellen, ha csak néhány perc erejéig, de ismét pályára léphetett. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a Hypo elleni BL-meccsen minden játékosára számíthat Ambros Martín.

"Zsinórban három győzelem semmit sem jelent, hiszen ez a Bajnokok Ligája, ahol nem dőlhetsz hátra, és nem gondolkodhatsz azon, hogy mindent rendben elvégeztél. Nem játszottunk jól, mégis sikerült egy jól képzett csapatot legyőznünk, és legyen ez egy lecke mindenki számára: minden alkalommal a maximumot kell nyújtanod." Ezek voltak Ambros Martín vezetőedzői szavai a Thüringer HC elleni hazai Bajnokok Ligája mérkőzés lefújását követően.

"Boldog és elégedett vagyok a csapatom teljesítményét illetően, hiszen pontosan ott tartunk, ahol jelen pillanatban kell lennünk. Ez egy hosszú út, amely remélhetőleg májusban ér véget számunkra. Teljesen normális, hogy ebben a szakaszban hibákat vétünk, ám így is a helyes ösvényen vagyunk" – tette hozzá. A spanyol szakember tehát fontosnak tart minden egyes találkozót – csakúgy, mint a soron következő Hypo NÖ ellenit -, függetlenül attól, hogy a továbbjutás kérdése épp a németek legyőzésével vált biztossá.

A Hypo Niederösterreich a megszerezhető nyolc pontból négyet gyűjtött be eddig, ám közel sem érezhetik magukat biztos helyzetben, hiszen papíron rájuk vár a két legnehezebb mérkőzés a csoport hátralevő fordulóiban. Számukra tehát "élet-halál" harccal ér fel a vasárnapi találkozó, amelyen ahhoz, hogy kissé fellélegezhessenek, kizárólag a győzelem elfogadható eredmény. A három éve kétségbeesetten a középdöntő küzdelmeibe igyekvő osztrákok mindent meg fognak tenni azért, hogy az utóbbi évek sikertelen szerepléseiért – már ami a BL-t illeti – kárpótolhassák szurkolóikat, így a BSFZ Südstadtba kilátogató szimpatizánsok minden bizonnyal egy foggal-körömmel küzdőcsapatot láthatnak majd a pályán.



Bajnokok Ligája, A-csoport, 5. forduló

Hypo NÖ - Győri Audi ETO KC
2013. november 10. (vasárnap), 20.05, Maria Enzersdorf
Játékvezetők: Kjersti Arntsen, Guro Röen (norvégok)
ÉLŐben: DIGIsport1

Bajnokok Ligája, az A-csoport állása
1.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC *4400136-90468 pont
2.Hypo NÖ Hypo NÖ420297-108-114 pont
3.Thüringer HC Thüringer HC4103106-120-142 pont
4.CS Minaur Baia Mare HCM Baia Mare410394-115-212 pont
* A Győri Audi ETO KC a középdöntőbe jutott.

A csoport másik mérkőzése:

HCM Baia Mare - Thüringer HC
2013. november 10. (vasárnap), 17.00 (magyar idő szerint), Nagybánya
Játékvezetők: Nenad Krstic, Peter Ljubic (szlovének)
ÉLŐben: www.ehftv.com

Forrás: www.gyorietokc.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi