A német női első osztályú kézilabda bajnokság eddig lekönyvelt 83 mérkőzésére összesen 83.154-en voltak kíváncsiak, ami meccsenként átlagosan 1.001 nézőt jelent. Ha sikerülne az év végig megtartani ezt a nézőszámot, akkor (legalábbis a Handball World szakportál gyűjtése szerint) ez lenne az első alkalom az európai női kézilabdázás történetében, amikor egy bajnokság átlagos nézőszáma négyszámjegyű.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei szezonban Németországban látogatják a legtöbben a női kézilabda bajnokság mérkőzéseit. Korábban a dán bajnokság volt a csúcstartó, de ott kicsivel visszaesett a nézőszám, Németországban pedig pár tucatnyival megnőtt, így jelenleg a Bundesliga a csúcstartó.

Ehhez képest ugyan jóval kevesebben látogatják a 2. Bundesliga mérkőzéseit, de az átlagosan 376 néző a másodosztályban azért nem hangzik rosszul.

A legnagyobb nézőszáma hagyományosan a HC Leipzignek van, az ő meccseiket valamivel több, mint kétezer néző látogatja átlagosan (igaz, ezzel a férfi bajnokságban csak a Gummersbachot előznék meg, a Kiel vagy a Hamburg tízezres nézőszáma a női klubok számára csak álom).

Göppingenben és Buxtehudében van még ezer felett az átlag, Koblenzben és Trierben is csak egy hajszállal marad el tőle. Januárban több olyan csapat (Leverkusen, Metzingen) is ezer feletti számokat produkált, ahol korábban alacsonyabb volt a látogatottság, így sikerült elérni átlagban az álomhatárt.

Vajon miért pont Németországban járnak a legtöbben kézilabdameccsekre? Az elsődleges, kézenfekvő válasz nyilván, hogy szeretik az emberek a kézilabdát, és ez igaz is. Bár nem tartozik szorosan a témánkhoz, de megjegyezzük, hogy a férfi első osztály átlagos nézőszáma 4.400 fő felett van, azaz a női meccsekre nem a férfi bajnokság helyett járnak az emberek, hanem egyszerűen szeretik a sportot.

Ha kicsit jobban körülnézünk, akkor meg kell állapítanunk azt is, hogy egy nyolcvanmilliós országban járunk, ez bő ötször nagyobb Magyarország és Dánia együttes lakosságánál, viszont a női első osztályban itt is ugyanúgy tizenkét csapat szerepel, mint a két másik említettnél, azaz egy csapatra jóval több lakos jut - ami akkor is igaz, ha megnézzük, hogy például a Magyarországnál valamivel nagyobb Bajorországban nincs egyáltalán első ligás csapat. A másodosztály pedig tizenhat csapatból áll (elvileg, mert egy csapat csődje miatt ténylegesen csak 15-en vannak az idén), nem pedig 28-ból, mint Magyarországon.

Ez persze azt jelenti, hogy sok embernek többet kell utazni, hogy meccsre jusson, jópár olyan része van az országnak, ahonnét 2-300 km a legközelebbi első ligás csapat. Ráadásul a női élcsapatok mintha kerülnék a lakossági gócpontokat: Németország húsz legnagyobb városa közül csak egyben (Lipcse) van első ligás csapat, és második ligás is csak egy helyen (Berlin). Ha pedig az elővárosokat is nézzük, akkor is csak egy kicsivel lesz szebb a kép: Hamburg és Stuttgart elővárosaiban (Buxtehude, illetve Göppingen és Metzingen), valamint a kölni régióban (Leverkusen) van első osztályú női csapat, de nincs a Ruhr-vidéken, Berlin, München és Frankfurt am Main vonzáskörzetében, sem a Rajna-Neckar háromszögben.

Viszont az itteni lakosság a jövedelme révén megengedheti magának, hogy ennyit utazzon egy-egy hazai mérkőzésre is. Ez egyébként abban is visszatükröződik, hogy a meccsre járók átlagéletkora jóval magasabb a Magyarországon megszokottnál. A Bundesligában nem kell meglepődnünk, ha a kemény magban több az ötven feletti, mint a huszonöt év alatti szurkoló. Másrészt pedig a kisebb településeken hagyományosan erősebb a lokálpatriotizmus, sok helyen nem verseng a szurkolók kegyeiért más sportágbéli profi csapat (és a helyi csapat mellé állás sem elsősorban a fiatalokra jellemző).

Az is figyelemre méltó, hogy Németországban egyáltalán nincsenek a női bajnokikról televíziós közvetítések, így aki meccset akar látni, annak ki kell mennie a helyszínre (az Interneten keresztüli közvetítés egyelőre nem hozott igazi áttörést).

A mérkőzések színvonala sem rossz - már ha egyáltalán valaki szereti a játék női változatát. Ugyan az élcsapatok nem férnek be az európai elitbe (az idén bajnoki címre törő Buxtehude két év alatti 0/12 szériája a BL-ben pedig már-már kínos), de a csapatok legtöbbje eléri a magyar 3-8. helyezettek szintjét, azaz egymás ellen jó, érdekes csatákat tudnak vívni. Az iram általában elég jó, a technikai repertoár kissé szegényesebb, de a játék lendülete érdekessé, a nézők számára vonzóvá teszik a bajnokság mérkőzéseit.

Az előírások is alkalmazkodnak az érdeklődéshez: az első osztályban 650 ülőhelynél kisebb sportcsarnokkal nem is lehet érvényes nevezést leadni. A vendégszurkolók számára pedig minimum 200 jegyet akkor is biztosítani kell, ha a sportcsarnok befogadóképessége a kétezer főt nem éri el (afelett pedig 10 %-ot). Meg is van a megfelelő csarnok szinte mindenhol, ezért a magas nézőszám ellenére is ritka a teltházas mérkőzés - van még tehát hely az újabb érdeklődők számára.

Németh Attila


© handball.hu