Fontos: Az észak-amerikai környezettel ellentétben, Európában a sportklubok költségvetése általában nem nyilvános adat. Éppen ezért egyetlen klubról sem írhatjuk le bizonyossággal, hogy mekkora éves költségvetéssel rendelkezik. Ugyanakkor a megjelenő információk alapján arról elég pontos képet lehet kapni, hogy egy-egy sportág, bajnokság élcsapatai általában, átlagosan, jellemzően mekkora összegekkel gazdálkodnak.

A cikknek nem célja egyes, akár magyar vagy külföldi klubok helyzetének vizsgálata. Az egyes klubokkal kapcsolatosan leírt számadatok minden esetben becsléseken alapulnak, és céljuk nem az adott klub, hanem a klubokat magába foglaló sportági környezet felmérése, bemutatása.

Sem a handball.hu, sem a cikk szerzője nem vállal felelősséget egyetlen, a cikkben szereplő adat pontosságáért sem – hisszük ugyanakkor, hogy az egyes sportágakról megfelelő összehasonlító képet tudunk ezek segítségével bemutatni.

Labdarúgás:

A világ, és ezen belül Európa legnépszerűbb sportága kétségkívül a labdarúgás. A futball népszerűsége nem is vethető össze más sportágakéval, és, alapvetően ennek egyenes következményeként, a pénzügyek tekintetében is messze megelőzi a többi csapatjátékot. Európa élcsapatai több százmillió eurós éves költségvetésekből gazdálkodnak. Egy-egy mérkőzést sok esetben ötven-százezer néző tekint meg a helyszínen, a televízión keresztül egy angol, spanyol vagy német rangadónak több százmillió nézője van. A Bajnokok Ligája meccseire Magyarországon is százezrek kíváncsiak, holott a legrangosabb európai versenysorozatot ezúttal is magyar érdekeltség nélkül játsszák. A kiemelkedő klasszis játékosok éves jövedelme tízmillió euró felett van, és például az angol bajnokságban nemigen találhatunk heti ötezer font (kb. évi 325.000 euró) alatt kereső játékost, még a kiesőjelölt csapatok kispadjain sem.

A magyar első osztály klubjai közismerten távol állnak az európai élvonaltól, már az is nagy sikernek számít, ha egy klub be tud jutni a BL, vagy akár a második vonalnak számító Európa Liga főtáblájára, ott pedig már minden esetlegesen elért győzelem bravúrnak minősül. Ez természetesen megfigyelhető a pénzügyi vonalon is: a jómódúbb klubok 1-2 milliárd forintból (3-7 millió euró) gazdálkodnak évente, a mezőny alsó része számára már ez is csak álom.

A labdarúgó kluboktól már jelentősen elmaradó számokat tud felmutatni a kosárlabda és a jégkorong, bár (részben az amerikai konkurenciának köszönhetően) ebben a két sportágban is jelentős összegek mozognak, főként a férfi szakágakban (a női jégkoronggal professzionális szinten nem is érdemes számolni, a női kosárlabdára még visszatérünk).

Kosárlabda és jégkorong:

A rendelkezésre álló adatok szerint az európai kosárlabdás élmezőny csapatai általában 20-40 millió euró körüli éves költségvetéssel rendelkeznek – értelemszerűen ennek a felső széléhez kell közelebb állnia annak, aki szeretné megnyerni a BL kosárlabdás megfelelőjét, az Euroligát. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán bejuthasson az Euroligába, évente kb. 4-5 millió euróra van szüksége, de akadnak a második számú sorozatban, az Eurokupában is 10 millió feletti összegből gazdálkodó klubok.

A jelenleg legsikeresebb magyar egyesület, a Szolnoki Olaj költségvetése információink szerint kb. 3 millió euró évente, ebből az európai harmadik vonal, az EuroChallenge-kupa négyes döntőjének elérése lehetett a reális célkitűzés, ezt tavaly a szolnokiak el is érték (bár már ez is bravúrnak számított), ott azonban már nem termett babér számukra.

Nézőszámban Magyarországon sem rossz a helyzet, gyakran láthatunk 3-4 ezer nézőt egy bajnokin (és sok esetben a csarnok mérete szabja meg a határt), miközben az Euroligában 8-10 ezer körül alakulnak a legnagyobb nézőszámok – pár száz néző befogadására alkalmas csarnokkal érvényes nevezést sem lehetne beadni.

Egyes sztárjátékosok jövedelme nagyságrendben egész közel áll a focistákhoz: akár 2-3 millió eurót is lehet évente keresni kosárlabdázással. Igaz, ez csak keveseknek adatik meg, az élmezőny jóval szűkebb, mint a labdarúgásban.

Hasonló nagyságú összegek forognak a jégkorongban is. A lassan afféle európai elitligává formálódó Kontinentális Jégkorong Ligában (KHL), amelyben húsz orosz csapat mellett még hat országból is szerepel egy-egy klub, az élcsapatok jellemzően 20-40 millió eurónak megfelelő rubelből gazdálkodnak évente, és a ligában nem nagyon lehet maradása olyan klubnak, ahol nem áll rendelkezésre legalább 10 millió euró.

Ebben a sportágban nem létezik Bajnokok Ligája, vagy ahhoz mérhető versenysorozat (a KHL és némely más liga feszített, nem ritkán heti három mérkőzést tartalmazó menetrendje mellett nem is igazán férne be a naptárba), ezért érdemes körülnézni még egy-két erősebb országos bajnokságnál. Adataink szerint a svéd, finn, svájci, német vagy cseh hokiligában 5-10 millió euró körül van a csúcs, és 2-3 millió körül a beugró, azaz nagyjából ezt a szintet kell megugrania annak, aki első osztályú csapatot akar működtetni.

A manapság már közép-európai gyűjtőbajnokságként funkcionáló osztrák liga legjobbjai 4-7 millió eurós költségvetésből élnek. A legjobb magyar csapatként szintén az EBEL-ben szereplő székesfehérvári Alba Volán költségvetése évente valahol 1,5-2 millió euró körül jár, ezzel pénzügyi tekintetben a bajnokság alsó felében foglal helyet – az eredmények is körülbelül ezt tükrözik vissza.

Az amerikai kosárlabda- illetve jégkorong-bajnokság nem egy klubjának 100 millió dollár (kb. 80 millió euró) feletti éves keretéről Európában azonban a leginkább jómódúak is csak álmodhatnak.

Jóval szerényebbek a női kosárlabda pénzügyi lehetőségei. A hozzánk eljutó információk szerint egyetlen klub költségvetése sem éri el a 10 millió eurót sem, a legjobbak általában a 4-8 millió eurós sávban helyezkednek el, de évi 1 millióból már be lehet jutni az Euroligába. Értelemszerűen a játékosok fizetése is jóval alacsonyabb, mint a férfi szakágban: a legjobbak is kénytelenek beérni évente néhány százezerrel. Ugyan a nézőszámok a női mezőnyben sem maradnak el jelentősen a férfiakétól, gyakoriak a 6-8 ezer néző előtt zajló meccsek, azonban a férfi mezőnyhöz képest sokkal kevesebb helyszínen találkozhatunk ilyesmivel, jóval szűkebb az élmezőny, és ez tükröződik vissza a gazdasági vonalon is. A magyar bajnok, Euroliga-résztvevő Győr is ebbe a vonalba illeszkedik, éves költségvetése valahol másfél-kétmillió euró körül járhat, és eredményei is ezt tükrözik vissza, bár a legújabb hírek szerint a költségek fedezete nincs teljesen rendben – de ez már nem tartozik ide.

Mindkét sportágra igaz már, hogy a közvetlenül nem érintett országokban a mérkőzések tévére már nem tudnak kerülni, legfeljebb a kosárlabda „final four” éri el ezt a szintet.

Mi a helyzet a kézilabdában?

Ezután következik a kézilabda, de már jelentős lemaradással. A férfi élklubok költségvetése áll nagyjából azon a szinten, amivel a női kosárlabdában találkozhattunk. Még a rendszeresen több ezer néző előtt, magas hőfokú, televízióban is közvetített mérkőzéseket játszó német csapatok is kevesebb, mint 10 millióból gazdálkodnak évente. A Handball World felmérése szerint a legutóbbi BL-győztes (és a Bundesliga abszolút uralkodója) THW Kiel ebben a szezonban is kb. 9,5 millió, a Hamburg nagyjából 8 millió, a többi német klub 2-6 millió euróból gazdálkodhat. Valamivel rosszabb a helyzet a másik európai topligában: míg a Barcelona hozzávetőlegesen 8 millióval rendelkezik, addig a többiek lemaradása jelentős. A Planet Handball információi szerint az Atletico Madrid is csak kb. 3,5 milliós költségvetéssel számol, a többiek pedig az egymilliót is épphogy átlépik, vagy tán azt sem.

Teljes a homály a legsikeresebb magyar klub, a nemrég a világ talán legjobb játékosát, Nagy Lászlót is leigazoló MKB Veszprém háza táján. Ismeretlen a költségvetése nagysága, és ennél több találgatás már csak a pénz forrását illetően látott napvilágot. Mindenesetre a játékosállományt látva valószínűsíthetjük, hogy valahol a 4-6 milliós sávban helyezkedhet el a veszprémi klubvezetők által felhasználható összeg.

Hasonló összegek forognak a röplabdában is, de ott a kézilabdához képest sokkal koncentráltabb a mezőny, szinte a teljes nemzetközi élvonal két-három országban, főként Olaszországban szerepel, és az európai országok legtöbbjében a röplabda marginális sportágnak számít.

A kézilabdára is igaz az, ami a kosárra: a női mezőny gazdaságilag is elmarad a férfiakétól. Teljes az egyetértés abban, hogy ma Európa két leginkább jómódú csapata a Győri Audi ETO KC és a CS Oltchim Rm. Vâlcea. A győri költségvetés nem nyilvános, de különböző nyilatkozatokból arra következtethetünk, hogy a TAO figyelembevétele nélkül valamivel 2 millió euró felett, TAO-val együtt 3 millió környékén lehet. A román sztárcsapat büdzséje a főszponzor problémái miatt gyakran szerepelt a sajtóban az ősszel, és konszenzus alakult ki egy 3,5 millió eurós összeg környékén.

Minden elemző úgy véli, hogy a többi európai csapat anyagi lehetőségei jelentősen elmaradnak ettől a kettőtől, azaz női kézilabdában egy 3 millió euró körüli költségvetéssel Európa csúcsára lehet kerülni. A két kimagasló pénzügyi lehetőségekkel rendelkező klub mögött érkezők az 1-1,5 millió eurós sávban helyezkedhetnek el (Larvikban esetleg valamivel e felett). Ide tartozik Magyarországról például a Ferencváros is (Kökény Beatrix a közelmúltban 1 millió eurót valamivel meghaladó éves keretről beszélt), valamint a BL-ben a nyolc közé jutásra esélyes klubok szinte mindegyike, de a kvalifikációs rendszer sajátosságai miatt egymilliót meg sem közelítő költségvetéssel is be lehetett jutni idén a BL-be.

Ez azt jelenti, hogy ebben a szakágban a legnagyobb sztárok éves javadalmazása sem nagyon haladja meg a 150 ezer eurót (Katarina Bulatović Vâlceában a hírek szerint 300 ezer euró felett keres évente, de ez még ezen a szinten is extrém magas értéknek számít). Ebből pedig az is következik, hogy az elit mögötti csapatoknál az elérhető jövedelem már csak alig haladja meg a nyugat-európai átlagbéreket. Ez pedig már nem az az álom, amit más sportágaknál (például labdarúgás, kosárlabda) láthatunk. Sok amúgy tehetséges játékos ítélheti úgy meg, hogy minimális előnyért ő már nem vállalja a napi edzéseket, hétvégi mérkőzéseket, azt, hogy harmincéves korára a civil szakmájában még nem lesz semmi tapasztalata. Sőt, egy jól képzett fiatal nő akár a civil életben jobb jövedelemhez is juthat, mint kézilabdázóként. Ezért szinte mindennaposak az olyan hírek, hogy egy amúgy ismert, válogatott játékos huszonnyolc évesen abbahagyja, mert kapott egy jó állást, és elég sokan hullanak ki az egyetemi diploma megszerzésekor a sportágból. Az egyik BL-résztvevő csapat egyik vezetője panaszkodik, hogy saját nevelésű játékosa, akire a Bajnokok Ligájában is számított, bejelentette, hogy ő inkább tanár lesz, mert azzal jobban tud keresni.

Ennek egyenes következménye, hogy ma a világ egyetlen országa sem képes teljes egészében professzionális bajnokság fenntartására. Míg a legtöbb országban teljesen normális, hogy az első osztályú bajnokság gyengébb csapataiban már amatőr vagy félprofi játékosok is szerepelnek, Magyarország még fenntartja a látszatot – olyan áron, hogy minden évben két-három csapat a fizetésképtelenség határára sodródik, vagy tán azon is túl, azaz a játékosok itt is csak papíron kapnak pénzt a játékért.

Mivel viszonylag alacsony költségvetésből is sztárcsapatot lehet építeni (emlékezzünk rá, hogy a Szolnoki Olaj és a Győri Audi ETO KC költségvetése nagyjából azonos, a sportágban betöltött szerepük viszont jelentősen eltér), ezért gyakori az egyszer hopp, másszor kopp tapasztalat, azaz sűrűn látjuk azt, hogy valahol létrejön, felépül egy nagycsapat, amelyik aztán pillanatokon belül el is tűnik a süllyesztőben.

1-3 millió eurót már egy közepesen jól menő vállalkozás is rá tud áldozni a sportra évente (érdemes megnézni, hogy milyen ritkán bukkan fel ismert nemzetközi márkanév a csapatok szponzorai között), aztán, ha mégsem megy olyan jól az üzlet, eltűnik a pénzügyi háttér, és eltűnik a csapat is.

A háromszoros BL-győztes Slagelse az utolsó címét követő második évben kiesett a dán bajnokságból, idehaza ismert a Dunaferr helyzete, teljesen eltűnt a Kometal Szkopje, hogy csak a közelmúlt BL-győzteseiből válogassunk.

A gazdasági válság ezt a sportágat is megtépázta, eltűntek az európai élvonalból a spanyol és francia klubok, a Larvik mögötti norvég mezőny is visszaesett, Dániában a klubok úsznak az adósságban (a jelentések szerint az FCM egyetlen szezon alatt kb. 800 ezer eurónyi adósságot halmozott fel), egyedül Magyarországon javult valamelyest a helyzet, és vált így az NB I. a világ legerősebb bajnokságává.

A jövőt persze még nem láthatja senki. Talán éppen azért, mert közel van a sportág az amatőr jelleghez, mert elég kevés pénzből már jó csapatot lehet építeni, reménykedhetünk, hogy a női kézilabda meg tud maradni az elmúlt években megszokott szinten: a most éppen nem annyira jól prosperáló vidékeken is javulni fog a helyzet, jönnek majd új szponzorok, és a sportág néhány éven belül ismét régi fényében tündökölhet.

Németh Attila

© handball.hu