Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Az ankarai körülményekről

2012. február 6. 16:12

A hétvégén hétgólos vereséget szenvedett a Váci NKSE együttese az EHF-kupa nyolcaddöntőjében a török Milli Piyango együttesétől. A mérkőzés körülményeiről a csapat technikai vezetője, Németh András számolt be.

Az ankarai körülményekről
A kiutazás szerencsére zökkenőmentesen zajlott, a müncheni átszállás után, késés nélkül érkezett meg a csapat Ankarába. A szállásunkon a szobák elfoglalása után derült ki, hogy egy-két szobában nem igazán lehet aludni, ezért a szobák cserélgetésébe kezdtünk, de végül mindenkinek jutott megfelelő hőmérsékletű szoba. (Azt is meg kell említeni, hogy az egyébként jó színvonalú szálláson ezek után több problémánk nem volt.)

Ezek után edzésre indultunk, ahol a csarnokba érkezésünkkor közölte a kísérőnk, hogy kábelhiba miatt lekapcsolta a szolgáltató az áramot, így az edzésünk kezdése csúszik minimum negyven percet. (Ez bárhol, bárkivel előfordulhat, csak az volt a bosszantó, hogy miért nem tudták ezt közölni velünk a szállodában, mert akkor nem indulunk el a csarnokba). Tehát megérkeztünk a csarnokba, ahol kértük, hogy legalább addig, amíg nincs áram, le tudjunk ülni az öltözőben. Viszont ez nem tűnt jó ötletnek, miután megnéztük, hogy az öltözőben körülbelül öt fok lehetett, így amellett döntöttünk, hogy inkább a buszban várjuk a világosságot, mert ott legalább meleg van.

Megint csalódnunk kellett, mert a buszsofőr nem fűtött, mondván, hogy akkor sok üzemanyag fogy el. (Ezt másnap a Milli Piyango klubmanagere azzal indokolta, hogy ez a típusú busz csak menet közben tud fűteni.) Az edzést tehát nagy nehezen sikerült elkezdeni, de elég fagyos körülmények között kellett Ökrös Csabának megtartania. (Igaz, nem tudjuk semmivel bizonyítani, de olyan nyolc-kilenc fok lehetett a játéktéren. Ezt is az áramkimaradással magyarázták).

A szombati technikai értekezleten ezeket természetesen megemlítettem az azeri EHF delegáltnak, aki kérdőre vonta a törökök vezetőjét, majd nagyobb odafigyelésre kérte őket.

Az ankarai együttes managere vasárnap elmondta, hogy nem szándékosan tették ezt velünk, valamint azt is elárulta, hogy ha direkt akartak volna velünk szórakozni, akkor sokkal rosszabbul jártunk volna, és reményét fejezte ki, hogy ez nem befolyásolja a két ország kézilabdája közötti jó kapcsolatot. Ezt el is lehet fogadni, csak mi nem ehhez vagyunk hozzászokva, így a felháborodásunk is érthető volt, hiszen azért mégis csak egy nemzetközi kupamérkőzésről van szó.

A találkozóra érkezésünkkor, ahogy az a sportnapilapban is megjelent, valóban várnunk kellett az öltözőnkre, de ezért nem is szóltunk, hiszen a jelzettnél tíz-tizenöt perccel hamarabb értünk oda a mérkőzés helyszínére. (Ez azért történt így, mert a kísérőnk javasolta, hogy inkább hamarabb induljunk útnak, mert az ankarai közlekedés kiszámíthatatlan.)

A meccset a péntekinél már valamivel melegebb csarnokban játszhattuk le, az EHF delegált állította, hogy megvolt a tizenkilenc Celsius fok (az EHF szabályzata minimum tizennyolc fokot ír elő), amivel megint csak nem tudtunk vitatkozni bizonyíték híján. A két bolgár játékvezetőről annyit, hogy ez az utolsó évük a pályán, és megint csak a küldöttet idézve, normális, hogy a hazai csapatot segítették.

Természetesen nem a körülményekre akarjuk fogni a hétgólos vereségünket, valamint azt sem állítjuk, hogy szándékosan csinálták, de azért nagyobb odafigyelés lett volna elvárható a házigazdáktól. A visszavágóra érkező Milli Piyangónak nem kell tartania hasonló fogadtatásról, mert nem szeretnénk elrontani a jó hírünket ezen a téren.

Németh András
Technikai vezető

Forrás: www.vacinkse.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi