Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Köstner egyértelmű továbbjutást vár

2011. november 4. 10:00 © handball.hu

Szombaton és vasárnap is hazai pályán fogadja a DVSC a görög Patrasz együttesét a KEK 3. fordulójában. Köstner Vilmos vezetőedző a nem túl kedvező előjelek ellenére is győzelmet vár a csapatától.

Köstner egyértelmű továbbjutást vár
handball.hu: Milyen formában várjátok a Patrasz elleni KEK-mérkőzéseket?
Köstner Vilmos: Nem a legjobban, hiszen az utolsó meccsünk a Győri ETO ellen meglehetősen nagy különbségű vereséggel végződött. Ennek kisebb részben Hornyák Dóra hiánya az oka, nagyobb részben pedig az, hogy meglehetősen gyámoltalanul, és a Győrt nagyon tisztelve játszott a DVSC. A két csapat között mindenképpen van egy nagyon komoly tudásbeli különbség, de a huszonegy gólos vereség több volt, mint amit lehetett volna várni akár szakvezetőnek, akár játékosnak, akár nézőnek. Ennek a nyomait még a mai napig is érzem az együttesünkön, hiszen az edzéseken látszik az ebből adódó önbizalomhiány, és azt gondolom, hogy ez mindenképpen befolyásolja a formát. Meglehetősen sokat és taktikusan edzettünk, ám ezek megjelenítése a játékban még sok hibával történik. Az eddigi vereségeink alkalmával általában azt láttam, hogy az edzéseken gyakoroltakat nem sikerült megjeleníteni a pályán taktikailag, és amíg ezek a dolgok ki nem alakulnak, hogy versenyhelyzetben is tudjunk megfelelő taktikussággal, figyelemmel, fegyelemmel, koncentrációval dolgozni, addig az mindenképpen gyengébb teljesítményt jelent majd a mérkőzéseken.

handball.hu: A rosszabb előjelek ellenére azért a DVSC ennek a párharcnak az esélyese?
Köstner: Egyértelműen továbbjutást várok a csapatomtól a KEK-ben. Nem csak azért, mert azt gondolom, hogy jobb csapat vagyunk, mint a Patrasz, de mindenképpen várom a javuló formát. Ebben nagy segítségemre lehet az, hogy a játékosok egyéni formája és csapatmunkája javul, mindenki hozzátesz egy kis pluszt, hogy pótolni tudjuk a hiányzó, műtéten átesett Hornyák Dórit. Nagyon várom, hogy a belső embereink – elsősorban a balátlövőink, Léránt Vivi, Szűcs Gabi – teljesítménye javuljon a következő mérkőzéseken, akár a KEK-találkozókon, akár a hátralévő bajnokikon. A következő kis rövid szünet alkalmas lesz arra, hogy a játékunkban meglévő taktikai hibákat pontosítsuk.

handball.hu: Mire számíthatunk a görögöktől?
Köstner: Van egy tavaly októberi DVD-felvételünk a Patraszról, ezt Sütő Edinától, régi játékosunktól kaptam, aki tavaly a ott játszott, idén viszont távozott onnan. Azóta átalakult a görög csapat is, távoztak a légiósaik: Sütő Edina irányító poszton játszott, de beállóban és jobbszélen is történt változás, ám a csapat alaptaktikájáról, képességéről - ha nem is teljesen pontosat, de - valamilyen képet kaptunk róla. Tény, hogy ez a csapat azért a nyárhoz képest javult. A szeptember eleji első BL-selejtezőkörre még nem igazán álltak össze, hiszen ők augusztusban kezdik el a felkészülést, ezért a portugál Gil Eanestől is vereséget szenvedtek, akiket mi könnyedén vertünk a második selejtezőkörben. Összességében jobb képességű csapatnak tartom a görögöket, mint a portugálokat.

handball.hu: Kikre kell külön odafigyelni?
Köstner: Vannak jó játékosaik, különösen a litván jobbátlövő, Niparavičienė játéka tetszett, aki meglehetősen jó benyomást tett rám a felvételek alapján: balkezes, és mindkét sarokba bátran lő. Egyszerű játékelemeik vannak, amelyeket pontosan és fegyelmezetten hajtanak végre, és komoly motivációval rendelkeznek, jól indulnak a szélsőik. Kapusukat, az ukrán Szemencsenkót ismerem, mert 2003-2005 között a játékosom volt a Vasasban. Nem rossz hálóőr, jól védi az alsó sávokat, és az indításokban is részt tud venni. Van tehát képünk róla, de a DVSC nemcsak azért esélyes a továbbjutásra, mert mindkét meccset itthon játsszuk, hanem mert egyébként is jobb csapatnak ítélem meg a miénket.

handball.hu: Vajon miért nem kezdődött még el a görög bajnokság?
Köstner: A gazdasági válság nálunk is döntő hatással van a bajnokság színvonalára, kezdésére, anyagi helyzetére, és úgy tudom, hogy Görögországban minimális számú csapat van, amely nevezett, és emiatt még nem is kezdődött el a bajnokság.



KEK, 3. forduló, 1. mérkőzés

AC Ormi-Loux Patrasz – DVSC-FÓRUM
szombat 18.00, Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Játékvezetők: Valdemaras Liachovičius, Valdas Gecevičius (litvánok)

Visszavágó

DVSC-FÓRUM – AC Ormi-Loux Patrasz
vasárnap 16.00, Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Játékvezetők: Valdemaras Liachovičius, Valdas Gecevičius (litvánok)

Műtét vár Hornyák Dórára

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi