Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Edzésstart a váciaknál

2011. július 12. 18:53

Július 11-én elkezdte az edzéseket a szeptemberi bajnoki rajtra, illetve a hazai és nemzetközi kupaszereplésre készülő Váci NKSE.

Edzésstart a váciaknál
Az élvonalbeli felnőtt együttes dr. Ökrös Csaba vezetőedző irányításával – egy-egy szérián belül fokozatosan erősödő – ciklusokban, heti 7-9 foglalkozás keretében gyakorol (eleinte a junior válogatott Klivinyi Kinga távollétében). Ezek helyszíne – a szabadtéri futásokat leszámítva – a városi sportcsarnok lesz.

Dr. Ökrös Csaba 42 esztendős, nős, Budapesten él, kisfia, Ádám három esztendős. Játékosként a beálló posztján szerepelt, 2000-ben hagyta abba a játékot. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán kézilabda tanár, egyetemi adjunktus. Több klubnál dolgozott utánpótlás szakvezetőként, a 2000-ben főiskolás világbajnok magyar férfi csapat szövetségi kapitánya, később a magyar ifjúsági nemzeti csapat irányítója. Az elmúlt bajnokságban az Újbuda NB I-es felnőtt csapatát vezette.

A váciaknál a belső posztokra tervezett további egy játékos leigazolásán kívül kialakult a játékoskeret:

Kapusok: Bíró Blanka, Juhász Edina, Katarina Miklosova
Szélsők: Baross Zsuzsa, Ertl Rebeka. Gróz Kitti, Szegedi Orsolya, Szondi Zsófia.
A belső posztokon a tréner tervei szerint különböző variációk képzelhetők el. Az itt bevethetők névsora: Barján Bianka, Fülöp Andrea, Ivanics Dóra, Klivinyi Kinga, Mészáros Rea, Petrovics Gerda, Tápai Szabina és Lucia Uhrakova.

A várható stílusról dr. Ökrös Csaba elmondta: mivel a keret inkább a sokmozgásos, pozíciós játékra és a betörések erőltetésére alkalmas, egy fürgébb védekezésen alapuló, több és határozottabb ütközéssel járó csapatjátékot igyekszik begyakoroltatni. Ennek sikeres alkalmazásától függ, hogy a csapat elé kitűzött terveket – az 5-8. helyért vívott rájátszás kiharcolása – miként sikerül megvalósítani. A tréner továbbra is számít a közismerten lelkes és sportszerűen szurkoló váci szimpatizánsok támogatására.

A váciak már a felkészülés elején tesztmeccseket vívnak. Ezek közül a tervek szerint hazai környezetben kerül sor a következőkre:

július 21., csütörtök 16.00: VNKSE – Alcoa
július 28., csütörtök 15.30: VNKSE – Hypo
július 29., csütörtök 15.30: VNKSE – Hypo
július 30., péntek ??? VNKSE – Debrecen
augusztus 4., csütörtök 11.00: VNKSE – Siófok
augusztus 4., csütörtök 16.30: VNKSE – Siófok

Forrás: www.vac.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi