- A szurkolók szavazatai alapján 2011 január hónapjának legjobb Loki-játékosa Te lettél! Jólesett az elismerés?
- Köszönöm szépen, természetesen az embernek minden elismerés jól esik.

- Már hónapok óta ott voltál a dobogón. Érzésed szerint melyik hónapban volt legjobb a produkciód?
- Hirtelenjében nem emlékszem, de úgy érzem, összességében az őszi szezonom jól sikerült. Igazából a BL selejtezősorozata maradt meg bennem, az a legemlékezetesebb. Ott éreztem azt, hogy nem is az számított, nekem hogyan megy a játék: mint csapat funkcionáltunk jól, és jobban örültem a társaim örömének a pályán, és a meccs utáni arcoknak.

- Ha lehet fókuszálni, hogy érzed, melyik meccsed volt a legkiemelkedőbb ebben a szezonban?
- Eléggé maximalista vagyok, nem csak a sportban, de sok emlékezetes meccsem volt nemcsak számomra, hanem remélem, a szurkolóinknak is.

- Úgy érzem, ebben az évben lettél igazán érett, válogatott szintű kapus. Mondták ezt már? Te is így látod?
- Igen, már tavaly is mondta több szakember, de úgy tűnik, nem igazán akar beérni az a bizonyos gyümölcs...

- Kiegyensúlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtottál. Mi lehet ennek az oka? Az edzői munka, vagy a Te profizmusod?
- Az ember az edzéseken saját magának dolgozik, a saját hibáit próbálja korrigálni, az erényeit pedig továbbfejleszteni. Persze mi is emberek vagyunk, és vannak periódusok, amikor nem akar menni a játék. Viszont akkor vagy igazán jó sportember, ha vert helyzetből is fel tudsz állni. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy olyan emberek vesznek körül, akikkel ha bármilyen problémám van, meg tudom osztani és segítenek.

- Azt tudja rólad mindenki, hogy kapus vagy, de arra már nem mindenki emlékszik, hogyan is kerültél a háló elé, miért nem mezőnyjátékos lettél?
- Vigyázzatok, irányítók, mert előre törhetek még! A viccet félretéve, eléggé izgő-mozgó leányzó voltam, és nem igazán szimpatizáltam a kapuval, annak ellenére, hogy édesapám focikapus volt, és a testnevelő tanárom édesapám múltja miatt kipróbált a kapuban. Állítólag ő már akkor látta bennem a tehetséget, én viszont elvesztem benne. Eléggé későn érő voltam, és nagyon vékonyka, de annál keményebb, és már fiatalon állandóan sújtottak a kétperces kiállításokkal, mert egyedül én mertem odaállni a felnőttek elé, hogy megállítsam őket. Persze ez nem mindig sikerült a nálam sokkal markánsabbakkal szemben. Akkor még a sarkadi csapattal játszottunk a megyei bajnokságban. Majd egy területi iskolaversenyen be kellett állnom a kapuba, és ott ragadtam. Utána felfigyelt rám a Békéscsaba edzője, Tobak Lászlóné, és meghívtak próbajátékra. Ott először irányítót szeretett volna belőlem faragni Magdi néni, de édesapám mondta neki, hogy próbáljon ki a kapuban. Egy hét múlva pedig az Adidas Tejkupán a „legjobb kapus” címmel tértem haza.

- Ha már irányítás: az a lelátóról is jól látható, hogy próbálod a társak védekezését vezényelni. Hogy érzed, hallgatnak Rád?
- Igen, próbálok nekik segíteni, mert az én szögemből sokkal jobban át lehet látni a hibákat és a pozitívumokat is. Ajánlom mindenkinek, hogy a kapu mögé üljenek le meccset nézni! Ez egy csapatsport, én segítem ki, ha ő hibázik, ő segít nekem, ha én vagyok bizonytalan valamelyik játékossal szemben. Őszintén elmondhatjuk, hogy sajnos idén sok meccs után hagyott kivetnivalót a védekezésünk, de dolgozunk a javításon.

- Az előbbi kérdéssel összefüggésben mit gondolsz, könnyebb dolga van egy Pálingernek az ETO-ban, mint Neked a Lokinál?
- Jelen helyzetben a Győrnek olyan játékosai vannak, akik ha okosan játszanak, BL-t nyernek. Mind védekezésben, mind támadásban kiemelkednek a magyar és a nemzetközi mezőnyből, kevés csapat tudja felvenni velük a kesztyűt. Ha valaki megnézte a Győr elleni legutóbbi meccsünket, szembetűnhetett, hogy vették le a lövőinket az ETO védői. A szélsőink se tudtak vitézkedni, míg szoros volt a meccs. Ám akkor is azt gondolom, ha hittünk volna magunkba jobban, nem ilyen arányú lett volna a különbség.

- A sikeres BL-selejtezők után már a hazai csoportmeccsek megnyerését is nagy tettnek tartottad. Igazad volt. A negyedik helyen volt a DVSC helye?
- A selejtező megnyerését nagy sikernek könyveltem el magamban, mert ott éreztem, hogy valami megmozdult a csapaton belül is. A siker összekovácsolja az embereket. A negyedik helyet pedig kudarcként éltem meg, mert nagyon szépen kezdtünk az itthoni, Hypo elleni meccsen, utána pedig valami megszakadt, és itt nem a sérülésekre gondolok. Szerintem nagyon szomorú, hogy nem vagyunk ott a nemzetközi kupában.

- Maradt Benned rossz érzés, amiért végül nem utazhattál a válogatottal az Eb-re?
- Az én életem ettől nem áll meg, a klubom és a szurkolók ugyanúgy elvárják, hogy száz százalékon égjek a meccseken. Amúgy sem vagyok egy önsajnálkozó típus. Ez a szövetségi kapitány döntése volt. Sajnos az élet nem egyszerű, sok esetben igaz, hogy ha nem állnak az ember háta mögött, nehezen kerül oda a teljesítményével. Ám az idő meg az élet úgyis eldönt majd mindent. Ez már a múlt, csak a jövőmre koncentrálok.

- Nemzeti válogatottunk az eredményesség terén évről-évre fokozatosan csúszik vissza. Ez szerinted átmeneti jelenség? Hol tart szerinted a magyar kézilabda?
- Ez szerintem egy összetett probléma. Ha csak azt nézem, hogy a saját ifjúsági válogatottunkból körülbelül heten-nyolcan játszanak az NB I-ben, az is sok mindent elmond. Nem beszélve a mostani junior korúakról, de ez nem csak a játékosok esetleges képességbeli hiányosságára vezethető vissza. Véleményem szerint nagyon sok edző nem is meri odarakni a fiataljait a „harctérre”, így az ifiből való kiöregedés után egyszerűen elkallódnak. Annak idején, tizennyolc évesen Mocsai Lajos engem és Tomori Zsuzsát is nyugodt szívvel mert odatenni, ezért a mai napig hálásak vagyunk, mondhatom ezt Zsuzsi nevében is. Nagyon jó szakember, emellett nagyon jó ember és pedagógus is egyben, aki terelgetett minket. Most már érettebb fejjel be is látja azt az ember, amit akkor negatív kritikaként élt meg.

A másik nagy probléma szerintem, hogy több összetartásra is szükség lenne, nem beszélve arról, hogy két évig működött a B-válogatott, ahol azok a játékosok szerepeltek, akik még nem fértek be az első keretbe, de szem előtt voltak. Ez más, előttünk járó országoknál működik. Emlékszem még arra, mikor Németh András volt a válogatott edzője, és itthon játszottunk a Pannon Kupán, ahol a B-válogatott mellett az A-válogatott, Korea és Oroszország volt jelen. A B-csapatunk kettő-négy gólokkal kapott ki Oroszországtól és Koreától is, ez szerintem sok mindent sejtet, de nem az én tisztem megítélni a magyar válogatott problémáját.

- Te miként ítéled meg, ha nem független a kapitány, hanem egyesületnél is dolgozik? Van jelentősége?
- Szerintem egy független kapitány sokkal jobban tud összpontosítani a munkájára.

- Sok szó esik ma az utánpótlásképzésről. Hogy emlékszel, amikor Te ifista voltál, több kézilabdázni járó fiatal volt?
- Amikor elkezdtem kézilabdázni, és bekerültem Békéscsabára, sok gyereket szedtek össze a környékről, nagyon jó kis közösség voltunk. Amit lehetett, szinte mindent megnyertünk. Pedig nekünk is a legnagyobb vetélytársunk a Győr volt, de már akkor látszott, hogy nagyon sok múlik azon, kinek milyen családi háttere van, a tanulást, vagy a sportot válassza-e, s a kamaszkorból hogyan jön ki. Sok mindenen múlik szerintem, de én szerencsésnek mondhatom magam, s a nevelőedzőimnek, Tobak Lászlónénak és Bielik Ilonának nagyon sokat köszönhetek.

- Szerinted itthon vagy külföldön érdemesebb kézilabdázni manapság? Ha adódna lehetőség, mennél szívesen külföldre?
- Sokan tudják, hogy voltam már külföldön, amit egyáltalán nem bánok, mert sok mindent tanultam, amit itthon soha nem érzékeltem volna. Nehéz bármit is mondani, mert ha olyan csapat hív, ami kihívás, és kedvező feltételeket biztosítanak, akkor elgondolkodtató. Viszont csak azért, hogy külföldön játszhassunk, szerintem nem éri meg.

- Második éve vagy Debrecenben. Azt kaptad, amiért ide igazoltál?
- Részben. Kaptam egy fantasztikus szurkolótábort, akikre mindig lehet számítani. Tavaly a bajnokságban a második legjobb csapat lettünk, de valahogy a nemzetközi kupákban mindig voltak okok, melyek miatt elbuktunk. Fájó pont, hogy idén a KEK-ben legalább folytathattuk volna a nemzetközi kupasorozatot.

- A szüleid sűrűn nézik a meccseidet. Kemény kritikusok? Adsz a véleményükre?
- Igen, kritikusok, de ez így van rendjén. Nagyon jó a viszonyom a szüleimmel, és bármit megbeszélhetek velük, ahogyan a nővéremmel is. Imádom őket, tudják, hogy határozott, és néha makacs vagyok, de azt is tudják, hogy adok a véleményükre!

Bagi Tibor

© handball.hu