Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Tanja Milanović befejezi pályafutását

2010. október 3. 23:27 © handball.hu

A harminchárom éves szerb balátlövő, Tanja Milanović az FCK megszűnése után Koppenhágában maradt, és annak jogutódja, a FIF igazolta le, ám végül úgy döntött, hogy nem kézilabdázik tovább.

Tanja Milanović befejezi pályafutását
Az utóbbi hetekben körvonalazódott a játékos fejében, hogy abbahagyja az aktív játékot. Az FCK és a FIF gazdasági problémái, valamint kisebb-nagyobb, lassan gyógyuló sérülések is akadályozták a játékban, így arra jutott, hogy most jött el az idő erre.

Milanović 2003-ban a dán ligába igazolt a portugál Madeira Andebol SAD csapatától, s több együttesnél is megfordult: a Randers HK-nál kezdte, majd egy évvel később, 2004-ben már az Ikast Bording EH-ban játszott. 2008-tól az FCK-t erősítette, majd annak megszűnte után átkerült a FIF-hez. 2006-ban a dán liga legjobb játékosának választották. Válogatott eredményei közül kiemelendő a 2001-ben Szerbia és Montenegró csapatával szerzett világbajnoki bronzérem.

„Sokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy még egy-két évig folytatom a játékot, de nagyon nagy bizonytalanság vett körül az utóbbi időben, és ezért elment a kedvem. Igazán jó volt a legerősebb bajnokságban játszani. Más energiákat kap egy játékos, mint egy másik országban, még akkor is, ha nincs mindenhol tele a nézőtér. Még el kell döntenem, hogy mivel foglalkozzam. Örülök, hogy befejeztem a játékot, és valószínűleg továbbképzem magam, vagy dolgozni fogok. Az sem elképzelhetetlen, hogy a kézilabda közelében maradok” – nyilatkozta Milanović a www.tv2sporten.dk-nak.

A szerb átlövőnek több megkeresése is volt a napokban más kluboktól, de mivel nem szeretne elköltözni Koppenhágából, ahol a férjével él, ezért visszautasította azokat, és úgy döntött, végleg abbahagyja az aktív sportot.

Skandináviai tudósítónktól (Sz. I.)

Anyagi gondok a dán kézilabdában
Touray újra csatasorban

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi