Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Egy következő csapatépítő lépcsőfok

2010. május 25. 8:19 © handball.hu

Válogatottunk kedd reggel busszal indult el Pilzenbe, hogy Csehország ellen lejátssza ötödik (immár tét nélküli) Eb-selejtező mérkőzését. Az Eb-re már kvalifikálódó csapat szövetségi kapitánya, Mátéfi Eszter a buszon ülve osztotta meg gondolatait a handball.hu olvasóival.

Egy következő csapatépítő lépcsőfok
Pénteken és szombaton összesen négy edzést tartottunk a csapatnak, a lányok nagyon szépen dolgoztak. Az első tréningen egy kicsit össze kellett rázódni, hiszen mivel már vége van a szezonnak, a klubokban már eltérő munka folyt. Ennek ellenére a csapat tagjai jó állapotban vannak, és jókedvűen, jó hangulatban teltek az edzések. Pénteken és szombaton nagyobb terhelést kapott a társaság, pünkösd vasárnapján pedig pihenőre mehettek a lányok. Hétfőn találkoztunk, két edzés volt a program, de ezeken már a védekező és támadó taktika gyakorlásán volt a hangsúly.

Minden egyes lehetőséget megragadok, amikor együtt tudunk készülni a válogatottal, mert a versenyprogram miatt erre túl sok lehetőségünk nincs. Visszatért közénk Görbicz Anita is, tehát a csapatépítés szempontjából minden egyes gyakorlás és mérkőzés jelentőséggel bír. Így, hogy már biztos résztvevői vagyunk az Európa-bajnokságnak, a csehek elleni meccsel is már a kontinensversenyre készülünk. Vannak különböző lépcsőfokok, amik közül ismét jó alkalom adódik arra, hogy például a visszatérő Görbiczet, vagy az újoncokat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, beépítsük, és játéklehetőséghez juthassanak.

A svédek elleni Eb-selejtezőkön megszokott összeállításban tudtunk játszani, főleg a világbajnoki kerethez képest. A Svédország elleni társaságból most Tóth Tímea hiányzik, Görbicz Anita azonban velünk van. Máskor is előfordulhat, hogy egy-két játékos kiválik, és nekünk ezt is gyakorolnunk kell. A skandinávokkal vívott párharcok eredményeit nagyon komoly fegyverténynek tartom, főleg a kinti mérkőzésen aratott győzelmünket. Az, hogy még Békéscsabán is sikerült nyernünk, azt jelenti, hogy veretlenül állunk a csoportunk élén, ami óriási pluszt ad a csapatnak.

A Csehország elleni októberi összecsapást elemezve elmondhatom, hogy ott még nagyon az út elején voltunk. Még én sem ismertem annyira a lányokat, és ők sem engem, ráadásul az volt az első hivatalos mérkőzésem a csapattal. A találkozót jól kezdtük, hiszen 6-2-re elhúztunk, de mindig magunkra hoztuk az ellenfelet. A félidőben 13-9-re vezettünk, majd 17-12-re is megléptünk, amikor indításokat hagytunk ki, ráadásul megsérült Vérten Orsi, akit ezután nélkülöznünk kellett. A meccs végét szorossá tettük, de végül azért 24-20-ra nyertünk Kecskeméten, a legfontosabb pedig ez volt. Még egyszer kihangsúlyozom, hogy ott még abszolút az út elején jártunk.

Nem tudom, hogy a pilzeni visszavágón mennyire kell majd izgulnunk, de az biztos, hogy mi nagyon komolyan vesszük ezt a mérkőzést is. Az biztos, hogy most már nagyon összeszokott a csapat, de az is, hogy Tóth Tímea kivált közülünk, Görbicz Anitának pedig újból be kell illeszkednie az együttesbe, bár szerintem ez hamar fog menni, hiszen edzéseken érzi a társait, és ez fordítva is igaz.

Mátéfi Eszter

2010-es Eb-selejtező, 2. csoport, 5. forduló
Csehország - Magyarország
Május 26., szerda, 18.00
Csehország, Pilzen, Sportovni Hala TJ Lokomotiva
Vezeti: Joanna Brehmer, Agnieszka Skowronek (lengyelek)

A handball.hu a helyszínről tudósít a találkozón történtekről.

Eb-selejtező, 2. csoport
1.Magyarország Magyarország *4400108-85238 pont
2.Svédország Svédország4202109-85244 pont
3.Csehország Csehország4202104-9684 pont
4.Azerbajdzsán Azerbajdzsán400470-125-550 pont
* Magyarország már biztos résztvevője az Eb-nek.

Pálingerrel sikerült
A válogatott szűkített kerete és programja

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi