Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Tomori egy évig a Fradié

2010. április 9. 9:00 © handball.hu

Egyéves kontraktust kötött a Ferencvárossal a Győrből idő előtt távozó Tomori Zsuzsanna. A válogatott átlövő már péntek délelőtt új klubjában edzett, és a handball.hu érdeklődésére elárulta, az elkövetkezendő időszak a fizikális és lelki feltöltődésről szól majd.

Tomori egy évig a Fradié
"A Ferencváros mellett a Vác, a Békéscsaba, valamint pár külföldi együttes is megkeresett, de egyelőre nem érzek magamban annyi erőt, hogy Magyarországon kívül folytassam a pályafutásomat. Sokan mondták, hogy egyedül amúgy is nehéz külföldön boldogulni, nekem pedig nincs párom, akivel ki tudnék költözni. Az elkövetkezendő egy évben tehát mindenképpen itthon szeretnék edzeni, és végigjátszani a meccseket.

A Fradi mellett az döntött, hogy a csapat tele van fiatalokkal, és igen meggyőző volt az Elek Gáborral és Kökény Beával történt beszélgetésünk, akik elmondták, hogy két-három éven belül ismét élcsapatot szeretnének építeni a Népligetben. A választásomat az is befolyásolta, hogy mindenképpen nemzetközi kupában induló csapatban szeretnék szerepelni, és természetesen minél több játéklehetőséghez jutni.

A jövő szezonban kiderül, hogy tudok-e nekik segíteni, és az az esztendő a fizikális és lelki feltöltődésre is jó lesz, hiszen nem esett túl jól, ami az elmúlt időszakban történt velem. A legfontosabb, hogy újra feltöltődjek, megerősödjek, hiszen ez a szezon számomra a sok sérülés miatt tönkrement, ráadásul a többieknél előbb is fejeztem be az idényt. Végre meg szeretnék nyugodni, azt szeretném érezni, hogy bíznak bennem, vissza szeretném szerezni az önbizalmam.

Az elmúlt pár napot pihenéssel töltöttem, mert bár edzhettem volna Békéscsabán is, nem szerettem volna, ha bántásnak vették volna, hogy utána a Ferencvárost választom. Bár a szerződésem csak a következő szezontól köt a Fradihoz, már péntektől a Népligetben edzek, mert szeretnék már most, a hátralévő két hónapban beépülni a taktikájukba, hogy nyáron ezzel már ne kelljen foglalkozni. Mindemellett pedig a következő, május végi válogatott összetartáson is szeretnék részt venni, ezért is muszáj edzésben maradnom" - tájékoztatta a handball.hu-t Tomori Zsuzsanna.

Tomori Zsuzsanna adatlapja
Mezszám: 87
Születési dátum: 1987. június 18.
Magasság/súly: 186 cm/76 kg
Válogatottság/gól: 58/117
Posztja: balátlövő
Első válogatottsága: 2006. április 4. (Norvégia ellen)
Előző klubjai: Dunaferr SE, Vasas SC, Győri Audi ETO KC
Eredményei: Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2009), kétszeres magyar bajnok (2008, 2009), háromszoros Magyar Kupa-győztes (2008-2010)



Az ETO elbúcsúzott Tomoritól
Tomori - újabb műtét

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi