Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Négy meccs, egy füst alatt

2010. január 23. 8:34

A bajnokság tizennegyedik fordulójából hátralévő mind a négy összecsapásra ma este hat órakor kerül sor, ahol a Siófok Vásárhelyre, a Fradi Veszprémbe, a Fehérvár Vácra, a Hunnia pedig Kiskunhalasra látogat.

Négy meccs, egy füst alatt
NB I., 14. forduló

ASA-Consolis HNKC - Siófok KC
18.00 Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportcsarnok
Vezeti: Medve Róbert, Nagy László
ÉLŐben: www.cunder.hu

Az élvonalbeli pontvadászatban talán szombaton vívja a "legfurcsább" találkozóját az SKC, hiszen Szepesi Ivették annak a Hódmezővásárhelynek az otthonában lépnek pályára, amelynek erejét biztosan nem lehet(ne) nagyon megállapítani, ugyanis igencsak változóan teljesítettek eddig Kudor Kittiék. Hogy az elején kezdjük, menjünk vissza fejben a szezon rajtjáig: a HNKC nagyon változatosan rajtolt, s szerepel(t) az NB I-ben, hiszen az első fordulókban a vásárhelyi lányok kikaptak a Békéscsaba, Siófok, Győr, Dunaújváros-négyestől egyaránt, a bombaerős Váccal döntetlenre mentek, míg a Ferencváros, Hunnia, Kiskunhalas-hármassal szemben győztesen hagyták el a játékteret a sárga-kékek.

Ez a hullámzó teljesítmény a háttérben nem maradt szó nélkül, majd november elején a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Farkas József addigi vezetőedzővel, akinek helyére a hosszabb ideje már az egyesületnél tevékenykedő Dankó Ervint nevezték ki. Az edzőváltás vélhetően bizonyos mértékben hatásos volt, vagyis lehetett Sopronyi Anettékra, akiknek a teljesítménye ugyanakkor ugyanilyen változó, hullámzó maradt, így ebből adódóan nem igazán lehet(ett) következtetni a HNKC valós tudására.

Ami biztos, hogy a Dankó-tanítványok jelenleg (is) ingadozó formában vannak, hiszen a 2010-es esztendőben eddig vereséget szenvedtek a Debrecentől (27-34), majd hazai környezetben remiztek a Békéscsabával (24-2), illetve legutóbb a Fradi-pályán maradtak alul a zöld-fehérekkel szemben (32-28), tehát mondhatjuk, hogy egy igazán rapszodikusan kézilabdázó együttes lesz a "cápalányok" aktuális ellenfele szombaton, akik ellen Csuka Alexandráék egyértelműen a két pontért lépnek pályára.

S ami még szintén biztos, hogy az őszi, Siófok - Hódmezővásárhely (31-28) összecsapáson gyakorlatilag a negyvenedik percig volt izgalmas a játék, végül lényegében megnyugtató, "stresszmentes" siófoki győzelem született a jelenleg a tabella tizedik helyén álló, nyolc ponttal rendelkező vásárhelyiekkel szemben.

A Vásárhely csapata – többek között – a szerdai két edzőmeccsel készült a szombaton 18 órakor kezdődő Siófok elleni hazai bajnokira. A zárt kapus találkozót 39–36-ra elbukták Wolfék a szerbiai Kikindával szemben, míg a délutánit 32–31-re hozták.

Dankó Ervin vezetőedző elmondta: támadásban dinamikusabb produkciót nyújtottak tanítványai, mint a Fradi ellen, védekezésben pedig szinte minden variációt kipróbáltak, gyakoroltak. A szakember külön kiemelte a 17 éves Varga Dóra teljesítményét, aki a két találkozón összesen 15 gólt (az elsőn, mikor a sztenderd kezdők pihentek, 11-et) szerzett. Lehet, hogy a mai összecsapáson újabb bizonyítási lehetőséget kap, bár az újonc Siófokkal vigyázni kell.

"A rossz hírrel kezdem: az FTC ellen térdsérülést szenvedett Renata Ghioneára szombaton nem számíthatok" – közölte Dankó Ervin. "Viszont mindenképpen győznünk kell, kihasználva, élvezve a hazai pálya összes előnyét. A lányoknak azt mondtam: a huszonnegyedik órában vagyunk, ezért nem is tudok mást elképzelni, csak azt, hogy mindenki a maximumot nyújtja. Az agresszív, hatékony védekezésen dőlhet el a pontok sorsa, ez, vagyis az agresszivitás csakis akarati tényezőkön múlik."

Forrás: www.delmagyar.hu; www.hnkc.eu - Lőkös Zsolt; www.siofokkc.hu



Veszprém Barabás KC - FTC-RightPhone
18.00, Veszprém Aréna
Vezeti: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter

Szombaton ismét hazai pályán játszanak a veszprémiek, akik szeretnék feledtetni a Debrecen és a Békéscsaba elleni fiaskót. Az előbbi egy tisztes vereség volt, utóbbi teljesítményt viszont minél előbb el kell felejteniük. Rendkívül nehéz összecsapás vár a lányokra, hiszen a Ferencváros sokkal rutinosabb csapat, és még Veszprémben is ők a találkozó esélyesei, ugyanakkor a hazai ellenfelek közül épp a Fradi az egyik, aki ellen a legnagyobb győzelmi eséllyel lép pályára a Barabás KC.

Egyetlen hiányzója lesz a veszprémi együttesnek, Vida Ingrid térde rakoncátlankodik, viszont Ábrahám Szilvia harcra kész, és hosszú kihagyás után megkezdte az edzéseket a fiatal kapus, Baranyai Bettina is.

Győzelmük esetén a veszprémiek a kilencedik helyről jó eséllyel előrébb léphetnek a tabellán, hiszen a Dunaújváros a Győr csapatától kapott ki pénteken, a hetedik helyezett fehérváriaknak pedig Vácon van jelenésük, így várhatóan ők sem gyarapítják a pontjaikat. A veszprémieknek égető szükségük van minden pontra, így bizonyára mindent meg fognak tenni a siker érdekében, amit a kilátogató közönség el is vár tőlük.

A hazaiak esélyeit növelheti, hogy Ábrahám Szilvia sérülését követően visszatért a csapathoz. "Sajnos még nem vagyok százszázalékos" – ismerte el Ábrahám Szilvia a VBKC honlapján. "Sokat kihagytam, és persze meccshiányom is van. Ennek ellenére, ha az edzőm pályára küld, mindent megteszek azért, hogy megkeserítsük a Fradi életét a Veszprém Arénában. Legutóbbi, fővárosi meccsükön “kémkedtem” egy kicsit. Remélem, hasznosítani tudjuk az ott tapasztaltakat. Kielemeztük a zöld-fehérek játékát. Ránk férne már egy újabb bajnoki siker. Érzem, a társaim is nagyon akarják a győzelmet."

"Két azonos képességű csapat találkozik szombaton, a rutin az ellenfelünk mellett szól, viszont mi játszunk hazai pályán. A Fradi nyerni tudott Siófokon, ami jelzés értékű, de maximális koncentráltsággal megnyerhetjük, és meg is akarjuk nyerni a mérkőzést" – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

„Győzni megyünk, jobb csapat vagyunk, mint a Veszprém” – szögezte le határozottan a fővárosiak vezetőedzője, Elek Gábor a mérkőzés előestéjén. "Ha akarásban jobbak leszünk, biztosan győzni fogunk. A Veszprém is rossz passzban van: az előző két, vesztes mérkőzés után nincs mit veszteniük, és biztosan mindent egy lapra fognak feltenni”.

Balogh Barbara is osztja a mester véleményét: „Nincs könnyű helyzetben a Veszprém, ráadásul egy nagyon harcos csapatról van szó, akik hazai pályán bizonyíthatnának ellenünk. Mindenképpen győzni megyünk, hisz szükségünk van a két pontra”.

Ezerszer betalálni nagy szó, pláne, ha ugyanannak a csapatnak a színeiben teszi valaki. Szucsánszki Zita is éppen erre a bravúrra készül: mindössze négy találat hiányzik számára a múlt heti kimagasló teljesítménye után, hogy elérje ezt a kerek számot. Ennek ellenére így fogalmazott: „Csak az a fontos, hogy nyerjen a csapat, és nem az, hogy mennyi gólt lövök. Győzelem esetén az sem zavarna, ha egyáltalán nem találnék be. Nyerni megyünk, ez egyértelmű. Ha megfelelően fogjuk akarni a győzelmet, és a védelmünk is összeáll, akkor szerintem simán meglesz a meccs”.

Nincs nagy változtatási lehetősége Elek Gábornak az előző heti, Hódmezővásárhely elleni találkozó óta, a sérültek közül egyedül csak Balogh Barbara gyógyult meg teljesen – egy hete még nem százszázalékosan ült a kispadra. „A héten már teljes értékű edzőmunkát végezhettem, és a leleteim is teljesen rendben vannak, így remélem, hogy holnap én is hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez” – fogalmazott a beállós.

Kenyeres Fanni már volt edzésen az elmúlt napokban, de még nem utazik a csapattal, ahogy Berta Melinda sem gyógyult meg a hiányzók közül.

Forrás: www.vehir.hu, www.hajraveszprem.hu, www.ftckezilabda.hu



Váci NKSE - Alcoa FKC
18.00, Váci Városi Sportcsarnok
Vezeti: Kékes Csaba, Kékes Pál
ÉLŐben: www.cunder.hu



Kiskunhalas NKSE-Bravotel - Hunnia KSK
18.00, Kiskunhalasi Általános Művelődési Központ
Vezeti: Kugyela János, Száva Flórián

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi