Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Hat együttes feszül egymásnak szombaton

2010. január 16. 8:27

Az NB I. 13. fordulójában az FTC-RightPhone az ASA-Consolis HNKC együttesét, a Siófok KC a Dunaújvárosi NKKSE csapatát, a Váci NKSE pedig a Hunnia KSK alakulatát fogadja szombaton.

Hat együttes feszül egymásnak szombaton
NB I., 13. forduló

18.00 FTC-RightPhone - ASA-Consolis HNKC
Helyszín: Olimpiai Központ (1101, Budapest Kőbányai út 47/a)
Vezeti: Andorka Miklós, Hucker Róbert

A statisztika mindenképp a Fradi mellet szól, a sérültek sora már annál kevésbé: Kenyeres még mindig nem játszhat, Berta úgyszintén. Szádvári a héten beteg volt, de ott lesz szombaton, Balogh Barbara pedig már edzett a héten, így ő is Elek Gábor rendelkezésére áll a mérkőzésen. Na és persze Pastrovics sem kapott letöltendő eltiltást újvárosi piros lapja miatt.

„Mindenképpen nyerni kell” – ebben egyetértenek a fővárosiak játékosai. Persze a mindenképpen szó másra is igaz: „Mindenképpen nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, főleg a jelenlegi állapotunkban” – kezdte Németh Csilla a latolgatást. Az előző két, Vásárhely elleni találkozón remeklő jobb oldali átlövő véleménye szerint: „Ettől még nem leszek Hódmezővásárhely-specialista, de mindettől függetlenül remélem, hogy a tavalyi formámat tudom majd hozni a találkozón, és nyerni tudunk”.

A sikerért nem csak ő akar megtenni mindent: „Fejben kell szerintem nagyon összpontosítanunk, legalább is én ezt teszem. Fejben leforgok, végiggondolom, mit, hogyan kell csinálni, hogyan kell védekeznem a velem szemben játszó ellen majd. Ugye a kulcs a jó védekezés, mert azzal segíthetünk Pasinak. Ezzel pedig megjön a kapusteljesítmény is, amiből pedig jöhetnek a támadások és lerohanások” – részletezte Szamoránsky Anikó. A beállós hozzátette: „Nem csak a két pontot kell megszerezni. A dunaújvárosi vereség után fontos ez a mérkőzés, hisz nagyon nagy szüksége van a csapatnak minden sikerre, és revansot is szeretnénk venni az őszi idegenbeli botlásért”.

Véleményét osztja Németh is: „A védekezést kell megerősítenünk a győzelemhez, hogy tudjunk segíteni Pasinak a kapuban”.

„Azt mondom, mindenféleképpen nyerni kell” – kezdi Szucsánszki Zita, a csapat irányítója. „Nagy kérdés, hogy elhisszük-e, hogy győzhetünk. Én hiszek benne, és ha lesz legalább négy ember, aki hozza saját magát szombaton, akkor meg is lesz a végén a két pont” – folytatta válogatott játékos.

„Benne van a csapatban az előző vereség emléke, de túl kell lépnünk rajta” – válaszolta Németh, majd elmondta: „Most minden edzésen az van a fejünkben, minden gyakorlatot annak fényében csinálunk, hogy győzni kell a Vásárhely ellen”.


Szamoránsky Anikó egyszerűbben fogalmaz: „Ez az első hazai meccsünk a tavasszal, szeretnénk nyerni, és kiszolgálni a közönséget”.

Nem túl jó játék Kiskunhalason, botlás Dunaújvárosban: két tavaszi mérkőzésén nem sikerült a négy pont megszerzése Elek Gábor lányainak. Joggal volt tehát dühös a múlt heti találkozó után: „Megint bebizonyosodott, hogy ez a félév megmutatja, a továbbiakban kire számíthatunk majd, és kire nem.”

„Meg akarjuk verni őket” – fogalmazott a Vásárhely elleni találkozóval kapcsolatban az edző. „Reméljük, Szádvári Kriszti és Balogh Barbara, az aktuális betegeink teljesen felépülnek szombatra” – tért ki a várható hiányzókra Elek. Hozzátette: „Sajnos Kenyeres még a héten sem játszhat a csapatban”.

Az esélyekről kérdezve pedig elmondta: „Azzal a teljesítménnyel, amit a Dunaújváros ellen nyújtottunk, most sem nyerhetünk, de bízok a jobb játékban és a hazai pálya előnyében”.

"Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de mint minden meccsünkre, ezúttal is úgy készültünk, hogy pontot, pontokat szerezzünk" – nyilatkozta a vásárhelyiek edzője, Dankó Ervin. "Az alapszakasz végén a nyolcba várom a csapatom, a cél eléréséhez pedig bravúrok is kellenek. Amennyiben nem kapnánk ki a zöld-fehérektől, az ebbe a kategóriába fog tartozni.

A heti munkánkkal minden rendben volt, azt semmi sem zavarta, sérültek nélkül, mind mentálisan, mind pedig fizikálisan felkészült gárdával indulunk harcba."

Forrás: www.delmagyar.hu; www.ftckezilabda.hu



18.00 Siófok KC - Dunaújvárosi NKKSE
Helyszín: Siófok Beszédes J. Ált. Isk.
Vezeti: Ágnecz Tamás, Sipos Ottó

A sorozatban lejátszott három hazai mérkőzés után ezúttal idegenben lép pályára a Dunaújvárosi NKKSE nőikézilabda-csapata, mely szombaton este hat órától a Siófok otthonában vendégszerepel. A mérkőzés nagyon fontos mindkét gárda számára, hiszen míg a házigazdák a hetedik helyen állnak a bajnoki táblázaton, addig az újvárosiak két ponttal lemaradva követik őket, vagyis egy esetleges dunaújvárosi győzelemmel befoghatnák az élvonal újoncát. Bár Rapatyi Tamás együttese jó formában várja a találkozót, biztos, hogy nehéz hatvan perc vár Ferlingékre, akik mindenképpen vissza szeretnének vágni a vendéglátóknak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban elszenvedett balszerencsés vereségért, mikor az utolsó másodpercben kapott góllal tudott nyerni a Balaton-parti egylet.

Ehhez semmi egyébre nem lesz szükség, csak arra, hogy támadásban, védekezésben és kapusposzton is jó teljesítményt nyújtsanak a z újvárosiak, akik helyzetét nehezíti, hogy az elmúlt két meccsen összesen huszonnégy találatig jutó Radulovics biztosan nem állhat a csapat rendelkezésére. Az egyre inkább formába lendülő jobbátlövő ugyanis a Fradi elleni meccsen nem érezte jól magát, s ezért orvosi kivizsgálásokon vett rész, s bár még egy komoly "felmérés" hátra van, az már most biztosnak tűnik, hogy körülbelül egy hónapig nem léphet pályára újabb mérkőzéseken.

A www.cunder.hu ezúttal Siófokról jelentkezik, azonban nem a tőlük megszokott élőképes közvetítéssel, hanem online szöveges bejelentkezéssel (LiveTicker).

Forrás: www.dunaujvaros.com



18.00 Hunnia KSK - Váci NKSE
Helyszín: Váci Városi Sportcsarnok
Vezeti: Kolarovszki Zoltán, Szabó Imre

A Hunniához kapcsolódó hír, hogy az együttes vezetői megoldást találtak csapatuk csarnokkal kapcsolatos problémájára, így a Hunnia a következő hazai mérkőzését egy később nyilvánosságra hozandó létesítményben fogja lejátszani.

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi